vissza a főoldalra

 2010.03.05. 

A turizmust is megélhetési „szakpolitikusok” irányítják
Károvits Tamás, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje

Pest megye 10-es számú választókörzetében – ez Pilisvörösvár és térsége – a neves turisztikai és vendéglátóipari szaktekintély, Károvits Tamás indul a MIÉP színeiben. Károvits Tamás neve régóta ismerős lehet olvasóink számára, hiszen kitűnő és szókimondó elemzéseit időről-időre lapunk is közreadja, emellett pedig az egykori Pannon Rádióban is népszerű műsorokat vezetett. Beszélgetésünkben a képviselőjelölti programján kívül arra is kíváncsiak voltunk, hogy szakemberként mi a véleménye a magyar idegenforgalom és turizmus jelenlegi helyzetéről.

– Mindenekelőtt bemutatkozásra kérném.

– Érettségi után pincér alapszakmát, 1972-ben pedig a Vendéglátóipari Főiskolán üzemgazdász diplomát szereztem, és bejártam a vendéglátás- szakma szinte minden területét, beleértve a vállalati központban való munkát is. Végül, mint éttermi igazgató tevékenykedtem a Novotel Kongresszusi Központ megteremtésében. Családommal 1989- ben megnyitottam vendéglőnket, amelyet tizenkét évig üzemeltettünk, és amely 1993-ban a világ négyszáz étterme közül az első díjat nyerte. Ennek kapcsán kerültem különböző társadalmi és érdekvédelemmel foglalkozó funkciókba. Csak a legfontosabbakat említve: a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke voltam nyolc évig, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja és országos küldöttje. Az Országos Idegenforgalmi Bizottság tagjaként, valamint az Országgyűlés Turisztikai Bizottságának tanácsadójaként és a Fővárosi Közgyűlés turisztikai bizottságában is dolgoztam – utóbbiban a MIÉP szakértőjeként. Jelenleg a MATUR fővárosi tagozatának elnökségi tagja vagyok és alkalomszerűen tanítok a főiskolán is. Három lányom, hat unokám van, feleségemmel és családommal Isten segítségével boldog családi életet élünk.

– Amint a felsorolásából is látszik, számos funkcióban tevékenykedett a turizmusban és az idegenforgalomban, ami alapján nagyon érdekelne a véleménye: mennyire számítunk jelentős turisztikai célpontnak, idegenforgalmi nagyhatalomnak európai viszonylatban?

– Mint Európa ma már elismerten legrégibb népe, óriási lehetőségeink lennének turizmusban, ám pillanatnyilag mégsem vagyunk jelentős célpont, arról pedig végképp nem beszélhetünk, hogy turisztikai nagyhatalom lennénk! Ennek számos oka van. Mindig a nemzeti jellegünk, identitásunk, hatalmas történelmünk és kultúránk elhallgatása és meghamisítása, gyönyörű országunk adottságainak megszerzése volt a célja az éppen aktuális megszállóinknak. Identitástudat nélkül nem lehet sikeres turizmust, vendéglátást csinálni. Éppen ennek megteremtésére irányuló törekvések hiánya, a civil kontroll törvényekkel való alátámasztásának hiánya a többpárti diktatúra ellenőrzésére, a valódi kisvállalkozói támogatás hiánya bizonyítja legjobban, hogy az ún. rendszerváltás nem történt meg országunkban. A turizmust is megélhetési szakpolitikusok irányítják szakemberek helyett – frakciófegyelemmel a hátukban! Így az utolsó húsz év is arról szól, hogy tűzoltás folyik kiscsoport-érdekek alapján, komoly stratégia nélkül, tervekben megfogalmazott célok elérése helyett!

– Melyik a jelentősebb bevételi forrás, a belföldi turizmus, vagy pedig az idegenforgalom?

– „A legnagyobb piac a belső piac” – mondta Széchenyi István, tehát ennek kellene lennie a legjelentősebb bevételi forrásnak. Ehhez jöhetne az idegenforgalomból származó bevétel, ami a pluszt jelentené. A szállodai bevételek nagyobb hányada – mintegy 70-75%-a – a beutazó turizmusból származik. Ugyanakkor a belföldi turizmus hosszabb távon, elsősorban volumenének növekedése miatt felzárkózást mutat, fejlett országokban a teljes vendégforgalom 60%-át is eléri. De mivel a vásárlóerő az 1978-as szinten van ez nálunk, így nem működik. Sajnos az idén is rengeteg vendéglő fog tönkremenni, és ma már a szállodák jövedelmezősége is mínuszban van! Magam, mint ipartestületi elnök – ma is megtekinthető tanulmányokban, számításokkal alátámasztva – már 15-18 évvel ezelőtt jeleztem minisztériumainknak, minisztereinknek, az Országos Idegenforgalmi Bizottságnak – amely a mindenkori gazdasági miniszter tanácsadó testülete volt – az „üldözéses típusú” adórendszer következményeként egyre növekvő jövedelmezőségi problémákat. A helyzet azóta sem javult, mert már akkor is hazánkban volt az egyik legmagasabb az ÁFA, és ez ma is így van. Jeleztem továbbá a mezőgazdaság és a hazai vendéglátás nélkülözhetetlen kapcsolatának fontosságát, és gazdaáruház, valamint magyar vállalkozói bank létrehozásának szükségességét. Javaslataim között szerepelt az is, hogy üzletnyitási engedélyt csak vásárlóerő-felmérés után lehessen kiadni. Azt is többször hangoztattam, hogy szükségessé vált a hivatásos érdekegyeztetésről szóló törvény, koncessziós törvény és a hosszú távú szakmai stratégia megalkotása. Rudolf Thorn, a Bécsi Gazdasági Kamara szekcióigazgatója ittlétekor az alábbiakat fejtette ki és az időpont sem mellékes: „/Üzleti 7. 2000 ápr. 10/ A kialakult kereskedelmi struktúra védelme fontos, köztulajdonként kell kezelni. Az intézkedéseket három szinten kell meghozni: összvárosi-, kerületi- és kamarai szinten. A nagy bevásárlóközpontok engedélyeit csak alapos vizsgálatok és analízisek alapján adjuk meg. A kamarák hozzájárulása nélkül egyetlen új bevásárlóközpont sem épülhet.” Látható, hogy minden lehetséges eszközzel védik és támogatják saját kereskedőiket. Talán Ausztria nincs benn az EU-ban? Mégis lehet védekeznie? Akkor vajon nekünk miért nem? De elmondhatom az ominózus HACCP bevezetése ellen való, szakmai tényekkel alátámasztott tiltakozásunk hiábavalóságát, ami horribilis összegébe került a vendéglátós szakmának. Azóta bebizonyosodott, hogy szükségtelen volt! De talán a legjellemzőbb, ami a magyar gasztronómiával történt. Egy 1992-ben megjelent cikkemben én hívtam fel először a figyelmet arra, hogy a „Michelin Guide” megjelent hazánkban és minősíti a hazai vendéglátást. Legyintettek, mondván, ilyen számtalan van a világban! Ma erről folyik a vita mindenhol! A magyar bor és gasztronómia turisztikai termékké fejlesztése ügyében küldtem egy rövid dolgozatot a gazdasági miniszter tanácsadó testületének 1996-ban. Azt mondták, hogy a gasztronómia nem turisztikai vonzerő! Lássuk csak a világ jelenlegi álláspontját: „Miközben több ország között komoly harc dúl a turisták kegyeinek megkaparintásáért, addig a helyi kultúra egyre értékesebb forrása lesz az új termékeknek. A gasztronómiának kiváltképp fontos szerepe van ebben, nem pusztán azért, mert a helyi konyha a turisták érdeklődésének középpontja, hanem mert a gasztronómia nemsokára az egyik legkiemelkedőbb forrása lesz a modern társadalmak identitásának kialakításában.” (Kígyós Adrienn: Greg Richards: Tourism and Gastronomy c. könyve 2009.05.) Ennyit a szakértelemről és arról, mennyire aknázzuk ki jól és megfelelően ilyen vonatkozású adottságainkat? Mondanom sem kell, felelős nincs, sehol és semmiben… Ami ennél is nagyobb baj, hogy márka és arculat híján vendég is jóval kevesebb van, mint amennyi lehetne!

– Újabban sokan említik, hogy „víznagyhatalom” lehetnénk, ami a felszín alatti vizeinket és a gyógyvíz-készleteinket illeti. Ön mennyire látja valósnak az ilyen vélekedéseket, illetve mit kellene tenni ennek kialakításáért?

– A „víznagyhatalom” kifejezést én is osztom. Hogy mit kellene tenni, az tulajdonképpen az eddig elmondottakból már megállapítható, de legfontosabb az irányítási rendszer strukturális megváltoztatása lenne, az idevonatkozó törvények megteremtésével. Olyan nemzeti elkötelezettségű vezetőkre lenne szükség, akiknek igazolt eredményei bizonyítják, hogy dolgoztak már a piacgazdaságban, nem csak beszélnek róla!

– Miért döntött úgy, hogy igent mond a MIÉP képviselőjelölti felkérésére?

– Elsősorban azért, mert ismét a kezembe akadt Csurka István ominózus 1992-es tanulmánya, a „Néhány gondolat”, újraolvasva csak egyetlen igazságot idézek belőle a sok közül, melyek azóta mind bebizonyosodtak: „Van azonban egy minimuma a függetlenségre törekvésnek, amelyet elsősorban a belpolitikában és a nemzeti alapcélok kitűzésében teljesíteni kell, vagy ha nem lehet, ha azt sem engedik, akkor azt tudtára kell adni a népnek.” Lehet természetesen szeretni vagy nem szeretni Csurkát, hiszen ez mindenkinek szíve joga, ám szégyellheti magát „értelmiségünk”, hogy nem állt ki mellette 1992-ben, mert akkor ma már nem itt tartanánk! Amikor pártjainkra tekintek, óhatatlanul egy kígyó jelenik meg szemeim előtt, amely éppen többedszer vedlik, bújik ki bőréből. Azt is megfigyeltem, hogy életünk bármely területét tekintjük, mindenhol éppen azon emberek nem kapnak nyilvánosságot, akiknek véleménye a legközelebb van az igazsághoz! Külön is elítélendő bűnük kirakatdemokráciánkban, hogy következetesen kitartanak véleményük mellett… És ez nem csak a politikában van így! A pártok között ugyanebben a cipőben jár a MIÉP, amely tizennyolc éve folyamatosan kitartott eredeti álláspontja mellett. Mára dokumentáltan követhető, hogy amikre időről-időre figyelmeztetett, az bekövetkezett, amiket pedig javasolt a társadalomnak, azokat meg kellett volna valósítani! Például az Európai Unióhoz való csatlakozásunk idején az egyetlen párt volt, amely azt mondta: „Így nem”! De említhetjük a főállású anyaság programpontját, vagy a fiatalok földhöz juttatásának kérdését is! Mivel következetesen kiállt hazája, és a magyar emberek érdekei mellett, ezért kapta meg a szokásos jelzőket. Látjuk, hogy mára mindenki megkapja ezeket, aki a nemzeti érdekek ügyében a gyarmati helyzet ellen szót emel. Sok a maszlag – hogy milyen jók nekünk a befektetők, milyen sok munkahelyet teremtenek, mindent privatizálni kell, mert az állam rossz tulajdonos, elérjük a nyugati életszínvonalat, vegyünk példát az igazi nyugati demokráciákról, ahol pl. bárkit le lehet bombázni, ha az olajára szükségünk van, és egyebek –, ám ezek mára mind-mind kiüresedtek!

– Milyen programmal szeretné megszólítani választóit?

– Idézzünk csak David C. Korten professzor most megjelent könyvéből, mit üzen a magyaroknak: „Építsétek újjá gazdaságotokat saját érdekeitek alapján! A globális kapitalista rendszer vad iramban ráz le magáról minden felügyeletet, és rettenetes árat követel a társadalomtól, miközben dőzsölése nyomort és instabilitást idéz elő szerte a világon. Van olyan alternatív gazdasági modell, amelynek semmi köze sincs sem a sztalini típusú kommunizmus központi tervezéséhez, sem a globális gazdasági társaságok kapitalizmusához.” Ezt az idézetet egyben programomnak is tekinthetik az olvasók, mert ez a mi fogalmazásunkban annyit jelent: megértetni az emberekkel, hogy egymást segítve, végre saját kezünkbe kell venni életünk irányítását. Helyi iparunkat, mezőgazdaságunkat kell védeni, visszaállítani, megbecsülve gazdáinkat, mert a saját élelmiszerellátás a nemzeti függetlenség alapvető feltétele. Amíg saját élelmiszerünk van, addig szabadságunk, sőt egészségünk is van! Magyar ember számára kötelesség és becsület dolga legyen hazai terméket vásárolni! Azokat a vezetőket, akiknek nem a közérdek az elsődleges, akik mértéktelen jövedelmeket szednek az átlagemberek által keservesen befizetett adóiból, miközben részvétlenek saját választottjaik, saját hazájuk és határon túli nemzettestvéreink sorsának irányába – legyenek bármely párt vagy testület tagjai is – végleg el kell távolítani a hatalomból! Ráadásul úgy, hogy közben nem feledjük Reményik verssorát: „Ítélnek még itt magyar bírák egyszer, E bűnösöknek nincs irgalom.” Biztosítanunk kell azt, hogy a becsülettel élő és dolgozó embereknek fedél jusson a fejük fölé, magyar bank segítségével. A földünk maga a haza, ezért soha nem eladó! Biztosítanunk kell gyermekeink iskoláztatását, mindenki egészségügyi ellátását. Egy tisztességes társadalomban kötelességünk megszüntetni, hogy tönkretett, otthontalan emberek az utcán fekve éljék le életüket. Nem utolsósorban végre közös erővel meg kell teremtenünk azt az országot, ahol büszkén élhetjük magyarságunkat, szem előtt tartva azt a tipikus magyar szellemiséget idéző verssort: „Így készülünk szelíd háborúra, mindig magunkért, soha mások ellen”. Amennyiben ez egy jobb-, sőt „szélsőjobboldali” program – amit ránk szoktak fogni – akkor is vállalnunk kell.

Kovács Attila