vissza a főoldalra

 

 

 2010.03.12. 

Megint csak hazudik Balóné házilapja

Azt írja a Hazai Vera által szerkesztett Barikád, hogy lakossági fórumot tartott a MIÉP Békéscsabán, s az est díszvendége maga a pártelnök Csurka István volt. Majd szinte kárörvendően jegyzi meg, hogy nem voltak sokan ezen a lakossági fórumon. A létszámról ezekkel az alakokkal nem érdemes vitatkozni, de azt le kell szögezni, hogy itt nem egy lakossági fórumról volt szó, hanem a MIÉP elnöke személyesen levélben hívta meg a részvevőket egy baráti összejövetelre. Itt vetődik fel a kérdés, hogy vajon minderről honnan is lehetett Baló Györgyné Morvai Krisztina pártja helyi figuráinak tudomása. Szerkesztőségünknek tudomása van arról, hogy a jobbikosok manapság nemzeti pártok rendezvényeinek megzavarásában jeleskednek. Provokálják az előadót. Annyi a ráérő emberük, vagy küldik őket? Aztán megírják – pardon, elküldik - gyorsan a pártlapnak a beszámolót. Természetesen, azt, amit ezek csinálnak, arra a történelemben volt már példa. 1945 után a kisgazdák gyűléseit sokszor megzavarták az ellenfél, az MKP agitátorai. Az 1945-ös választások előtt Tatabányán a kisgazdák választási gyűlését 100-150 kommunista ember megzavarta, a pártautó kerekeit kiszúrták. Mások pedig titokban a gyűlésekről, majd az istentiszteletekről jelentéseket írogattak a pártközpontnak, Tehát volt kitől tanulniuk Balóné táborának.

 

sz.