vissza a főoldalra

 

 

 2010.03.19. 

Ünnepelni készültünk, a rendőrségen ültünk – A KMDSZ közleménye

Szükségtelen és eltúlzott rendőri fellépés zavarta meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) kezdeményezésére és társszervezésében zajló március 15-i ünnepi rendezvénysorozatot: kora délután a kulturális rendezvénysorozat három szervezőjét az őrsre vitték. Bár néhány óra múlva kiengedték őket, az incidens megzavarta az ünnepség menetét, így elmaradt a Főtérre tervezett kulturális összeállítás, a Forradalmi Sétány. A KMDSZ gazdasági alelnökét, illetve a Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesületének (KOMATE) két önkéntesét a Főtéren ültették rendőrautóba. A rendőri fellépés indoka az volt, hogy a fiatalok az 1848-49-es események magyar vonatkozásait bemutató panókat és plakátokat akartak a helyszínen kifüggeszteni. A lányokat annak ellenére kísérték be a kolozsvári 1-es számú rendőrőrse, hogy a szervezetnek a Polgármesteri Hivatal által jegyzett engedélye volt. A kulturális rendezvény egyik szemléltető eleme lett volna egy, a Magyar Királyságot ábrázoló térkép is, mely a magyar vonatkozású eseményeket és személyiségeket ábrázolta.

 A szervezők a rendőrök jelenlétében közel húsz percig készítették elő a kiállítást. Ezután kezdődtek a problémák. Bár az önkéntesek első felszólításra leemelték a korabeli térképet, és együttműködtek a rendfenntartókkal, néhány perccel később váratlanul intézkedés alá vonták-, és el is szállították őket. A rendőrőrsön a három lány, valamint az őket kísérő szervezeti képviselők mintegy két órát töltöttek bent. A rendőri intézkedés jegyzőkönyv és büntetés nélkül zárult, a túlzott és erőltetett fellépés azonban tönkretette az ünnepség keretében a Főtérre tervezett műhelyeket és foglalkozásokat. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség sajnálatosnak tartja, hogy bizonyos források párhuzamot véltek felfedezni az Új Magyar Gárda Mozgalom Székely Szakaszának rendőrségre kísért képviselője, valamint a KMDSZ önkéntesek ügye között. A KMDSZ kezdeményezésére zajló március 15-i ünnepségsorozat ugyanis kizárólag kilenc, kolozsvári székhelyű ifjúsági- és diákszervezet közreműködésével zajlott. A szervezők minden csatlakozót szívesen láttak, és ezúton köszönik segítségüket. Sajnálattal tapasztaltuk azonban az ünnepet kisajátítani kívánó, és az önnön céljaikat előtérbe helyező mozgalmak megjelenését is. Az intézkedő rendőrök egy félreértés okán eleinte gárdista-szimpatizánsnak gondolták a KMDSZ szervezőit, az ügy azonban rövidesen tisztázódott. A KMDSZ felháborítónak tartja, hogy hasonló eljárásnak vetik alá, és munkájukban akadályozzák a huszonéves fiatalokat, miközben azok szabadidejüket feláldozva közösségi tevékenységet vállalnak fel, és méltóképpen próbálják megszervezni a magyar forradalom kirobbanásának megünneplését.

 

KMDSZ sajtóiroda közleménye