vissza a főoldalra

 

 

 2010.03.19. 

Radičová: nem szabad előhúzni a magyar kártyát a kampányban

Az SDKÚ-DS új politikai kultúrát szeretne meghonosítani választási kampányában. Elsősorban az emberek életminőségét javító megoldásokat szeretnének felkínálni, tájékoztatta a sajtót Iveta Radičová, a párt választási listavezetője. A párt három fő terültre szeretne összpontosítani. Fontosnak tartják a gazdasági növekedés és munkahelyteremtés területét, valamint az emberek, elsősorban a középosztály és kisgyermekes családok életminőségének javítását. Szeretnék visszaállítani az emberek bizalmát az állami intézményekben és a politikusokban is.

 Radičová elmondta, programjuk 140 konkrét javaslatot tartalmaz, a párt március 27-én mutatja be a dokumentumot. Ezek a javaslatok két részre oszlanak. Az első az akut problémák megoldására összpontosít, ezeket az új kormány hivatali idejének első 100 napjában szeretnék megvalósítani. A második részben olyan javaslatokat mutatnak be, melyek megvalósítására lesz elég idő a választási ciklus folyamán.

 „Programunk fő céljait nehéznek, de elérhetőnek tartjuk“ – tette hozzá Ivan Mikloš, az SDKÚ alelnöke.

Radičová felszólította a választásokon induló pártokat, hogy a választási kampány elsősorban a programok versenyéről és megoldások javaslatáról szóljon. Hangsúlyozta, hogy a kampánynak nem szabad üres ígéretekről, gyalázkodásról és sértésekről szólnia, de a magyar kártyát sem szabad előhúzni, gerjesztve ezzel a nacionalista szenvedélyeket. Felszólított a sajtót, hogy a bulvárszenzációknál többet foglalkozzanak azzal, melyik párt mit kínál az embereknek, és miről szól választási programja.

 

(Forrás: bumm/TASR)