vissza a főoldalra

 

 

 2010.03.26. 

Az igazgatók szerint megfelelő színvonalú a szlovák nyelv oktatása a magyar iskolákban

A dél-szlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolákban megfelelő szintű a szlovák nyelv oktatása, reagáltak dunaszerdahelyi és a nagymegyeri magyar tanítási nyelvű alapiskolák vezetői arra a kormánytervre, mely szerint meg kellene újítani az államnyelv oktatását. „Véleményem szerint minden tanuló más, egyesek jobban tanulnak, míg mások minden tantárgy esetében csak átlagos eredményt érnek el” – mondta a TASR hírügynökségnek a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola igazgatója, Ibolya Olivér azzal, hogy ez a megállapítás a szlovák nyelvre is vonatkozik. „Ha valaki meg akarja tanulni, akkor meg is tanulja, persze, ehhez szükséges, hogy a tanuló birtokában legyen bizonyos képességeknek” – tette hozzá, azzal, hogy ha sor kerül a szlovák nyelv tanításának megújítására, akkor a konverzációnak kell előtérbe kerülnie az irodalommal szemben. „Nyugodtan jöhetnek a tanfelügyelők, nagyszerű pedagógusaink vannak, és egész jó eredményeket értünk el”- magyarázta a hírügynökségnek az igazgató. Hasonlóan reagált a minisztérium terveire a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola igazgatónője, Sebők Erzsébet is, aki elmondta, hogy az iskola valamennyi évfolyamában hetente öt szlovák óra van, a 6. és a 9. évfolyamokban pedig hetente egyszer nyelvi konverzációra is sor kerül. A tavalyi, nyolcadikos tanulók közt végzett tudásfelméréssel kapcsolatban az igazgatónő elmondta, hogy átlagos eredményeket produkáltak a tanulók szlovák nyelvből, ami 60 százalékos eredményességet jelent. „Ezt az eredményt én nem tartom vészesnek” – mondta el Sebők Erzsébet.

 

(Forrás: TASR, Felvidék Ma)