vissza a főoldalra

 

 

 2010.11.05. 

Érsekújvári nacionalizmus egy Pro Urbe-díj kapcsán

Az érsekújvári képviselőtestület nagyszlovák koalíciójának frakciója (SDKÚ, KDH, SMER, HZDS), élén Helena Bohátová polgármesterjelölttel elutasította az Érsekújvári Rockszínpad jelölését a Pro Urbe-díjra azzal az indokkal, hogy mégsem kaphat egy olyan csapat egy ilyen jeles díjat, amely augusztus 20-án a bemutatója után magyarul imádkozott a magyar himnuszt énekelve.

 Bár annak érdekében, hogy augusztus 20-án senki ne érezhesse magát idegennek az érsekújvári Amfiteátrumban, az együttes a teljes bemutató szövegét lefordította szlovákra, úgy látszik, ezzel sem sikerült elismerést kivívnia a képviselőtestület tagjainál, akik előzőleg egyeztettek az MKP-képviselőkkel is ez ügyben. Említésre méltó, hogy hasonló kezdeményezés egyedülinek számít az egész régióban, de Szlovákiában sem hallhattunk még hasonlóról egy amatőr előadás keretein belül. A érsekújvári nagyszlovák koalíció mindezek ellenére szlovákellenesnek ítélte meg a csapat munkáját, ezért nem kaphatott elismerést. Mint ismeretes, előzőleg három érsekújvári civil szervezet, a KultúrKorzó, az Érsekújvári Polgári Társulás, a Kassák Intermediális Központ, valamint az érsekújvári MKP-alapszervezet is Pro Urbe-díjra javasolta az amatőr művészeti együttest, a nagyszlovák koalíció képviselői azonban leszavazták a jelölést a fent említett indokkal. A sajnálatos eseményről a Párkány Online számolt be.

 Stugel Tibor, az Érsekújvári Rockszínpad vezetője nyílt levelet intézett Helena Bohátová képviselő asszonyhoz. Részlet a levélből: „Jómagam nem igénylem díjak begyűjtését, az én munkámhoz nem szükséges az ilyen jellegű megerősítés. Számomra ugyanis a megerősítést az a 80 fiatal jelenti, akikkel 5 éve dolgozunk a kultúráért. Ők viszont igénylik az effajta megerősítéseket, tehát nem tőlem, hanem 80 magyar fiataltól vonta meg az Önök frakciója ezt a szimbolikus jelentőségű díjat. Megvonta azoktól a magyar fiataloktól, akik ebben az évben szlovák barátaink segítségével néhány éjszakát azzal töltöttek, hogy lefordítsák a teljes bemutató szövegét szlovákra, hogy augusztus 20-án senki ne érezhesse magát idegenként az érsekújvári Amfiteátrumban. Mondanom sem kell, hogy ez a kezdeményezés egyedülinek számít az egész régióban, de Szlovákiában sem hallottam még hasonlóról egy amatőr előadás keretein belül. Önök mindezek ellenére szlovákellenesnek ítélték meg a csapat munkáját, ezért nem kaphatott elismerést.”

 Pischinger Géza, Érsekújvár polgármestere azonban kárpótolta az Érsekújvári Rockszínpadot, miután  Polgármesteri Díjjal jutalmazta a csapat eddigi munkáját. A Polgármesteri Díjnak köszönhetően az Érsekújvári Rockszínpad bekerült a város krónikájába, munkássága, törekvései halhatatlanná váltak.

 

(Forrás: Felvidék Ma, ka)