vissza a főoldalra

 2010.11.05. 

Zsákutca a bolognai rendszer

Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár asztalára kerültek a felsőoktatási törvényt előkészítő munkacsoportok által megfogalmazott ajánlások. A pedagógusképzéssel foglalkozó munkacsoport vezetőjével, dr. Vancsó Ödön matematikadidaktikussal, egyetemi adjunktussal az általuk megfogalmazott ajánlásokról beszélgettünk.

 – Kik hozták létre ezeket a munkacsoportokat?

 – Az ötlet Hoffmann Rózsa államtitkár asszonytól származott, hogy a szakma – a KDNP oktatáspolitikájától nem távol eső – szakértőivel vitasson meg fontos kérdéseket, s ezeket a háttéranyagokat, mint kiindulási pontot felhasználja a minisztérium a legfontosabb törvényi és jogszabályi változtatások előkészítésekor.

 – A közelmúltban tartották meg a Bólyai-műhelykonferenciát. Azt olvastam, hogy ezen többen kijelentették, hogy a tanárképzésben nem vált be a bolognai módszer. Ez a véleménye a munkacsoport tagjainak is?

 – Alapvetően igen, bár elég kevés idő állt eddig a bevezetett rendszert illetően arra, hogy végleges következtetéseket levonjunk. Úgy tűnik, hogy a tanárképzés helyzetét csak rontotta. Bár lehet, hogy e nélkül is problémák lennének. Mégis a többség véleménye az, hogy vissza kellene térni az osztatlan képzésre.

 – A bolognai módszer mellett az egyik fő érv a hallgatók mobilitásának megteremtése. Ez mennyire vált be idehaza?

 – Ez bizonyára fontos érv, és ezzel indokolták a bevezetését is, azonban a tanárképzést illetően megoszlanak a vélemények, éppen a Bolyai-műhelykonferencián hangzott el W. Schulz professzortól, hogy 16 német szövetségi köztársaságból csak 5-ben vezették be – náluk Berlinben is–, és azokban is nagyon sok problémát okozott. A tanárképzésben ez azért vitatható érv, mert kicsi az esélye, hogy valaki mondjuk Finnországban végezzen egy BSc vagy BA diplomával, majd mondjuk Spanyolországban folytassa a tanári mesterszakot, s aztán Magyarországon tanítson. Ez irreális elképzelés. Egy féléves ösztöndíjas világlátás a nem osztott képzésben is lehetséges. Egyébként egy terminológiai hiba is van: a bolognai folyamat is ismer osztatlan képzést, lásd az orvos- vagy a jogászképzést. Miért ne lehetne ilyen a tanárképzésnél is?

 – Mi vettük át rosszul ezt a rendszert, vagy a rendszer alapjaiban rossz, illetve nem számol a helyi, regionális adottságokkal?

 – Nyilván bennünk is volt a hiba, mert nagyon erőltetetten és főleg kevés idő alatt és az oktatók nagy megterhelésével – miközben a fizetésük reálértéke folyamatosan csökkent– vezették be, és így sok esetben nem reform, hanem a legrosszabb dolgok konzerválását értük el vele. De igaz, hogy nem számolt a magyar hagyományokkal, adottságokkal. Egy politikai döntés volt. Vigyázni kell, hogy nehogy megismétlődjön.

 – Léteznek olyan EU-államok, ahol nem a bolognai rendszer alapján zajlik a tanárképzés?

 – Természetesen, nem tudnám az összest felsorolni, de becslésem szerint több mint a fele nem vezette be. Ausztria például nem, bár éppen most szeretné, de talán meggondoltabban és lassabban.

 – Mi a bolognai rendszer hibája?

 – Pontosítsuk a kérdést: melyek a magyar tanárképzés bolognai mintájú osztott változatának a fő problémái a teljesség igénye nélkül? Ide tartozik a másfél szakosság, tehát nem egyenrangú két szak. Lényegében az első szemeszter után második szakot kell választani, amivel már akkor eldőlt a tanárság – így nem igaz, hogy csak három év után kell eldöntenie a hallgatónak, mi lesz belőle –, s nem csak a mester szakaszban, mint állították. A hároméves BSc /BA - Bachelor of Science- diploma semmi tanári foglalkoztatásra nem jogosít, tehát lényegében zsákutca, ugyanakkor még nem is biztos, hogy MSc/MA – Master of Science– felvétele sikeres lesz. A rendszer a tanárszakra nem hogy kedvet nem adott – főleg a természettudományos tárgyak esetén –, hanem jelentősen csökkent az érdeklődés. Emellett a belső szakmai problémákkal, a túlzsúfolt tantervi hálóval, a sokszor teljesíthetetlen logisztikai feltételekkel –különösen különböző karos tárgyak esetén, pl. matematika-történelem– terhelt hallgatók általában nem tudnak végezni a tervezett 3 év alatt.

 – Milyen rendszert javasolnak a bolognai helyébe?

 – Nem mást javaslunk, mint a tanárképzést újra az osztatlan formában átgondolni. Az átmeneti időre is gondoltunk az 1+4+1-es modellel, és alapvetően egy ésszerűen rugalmas rendszer kidolgozását javasoljuk, ahol mind befelé, mind kifelé több ponton is lehet mozogni. Ezt el lehet képzelni a rögtön osztatlannak képzelt modellben is, de az egy év után eldöntött tanári pályára lépés esetén is.

 – Azt olvastam, hogy négyfokozatú életpályamodellt javasolnak. Legyen kedves erről beszélni.

 – Ezt a közoktatással foglalkozó munkacsoport javasolta, egy már 2001-2002-ben elgondolt rendszer felújításaként. Ez azt jelentené, hogy a hallgató az egyéves még hallgatói gyakorlatát követően két évig gyakornok, mondjuk tanár 0 kategóriás. Minősítő vizsga után belép a tanár 1 kategóriába, ahonnan 5-15 év alatt fejlődve pályázhat a tanár 2-re – amit mesterjelöltnek is mondhatunk –, majd ismét szigorú kritériumok alapján elérheti a tanár 3   mester kategóriát. Az elképzelés szerint mentortanár, illetve vezetőtanár legalább tanár 2, azaz mesterjelölt kell legyen. Minden kategória kezdő fizetése magasabb, mint az alatta levő kategória nyugdíj előtti maximuma. Ez a modell azt is jelenti, hogy egy mestertanár, a mostani fizetéseket alapul véve, akár 500.000 Ft havi fizetést is hazavihet. Ez már talán vonzóbb perspektíva, mint a jelenlegi. Egyébként létezik még egy kategória a tudóstanár. A tudóstanár mester a maximum, amit tanár elérhet.

 – Mennyi idő alatt lehetne visszatérni az osztatlan képzésre?

 – Ezt nehéz megmondani, szándék és előkészület kérdése. Gondolom azért 2012 előtt aligha.

 – Teszem fel, valaki elvégezte a hároméves képzést, ami ugye még semmire sem jogosítja fel, s ezután befejezte tanulmányait. Ha bevezetik az osztatlan képzést, s erre jelentkezik az illető, akkor neki mindent elölről kell kezdeni, vagy átveszik a negyedik évfolyamba?

 – A rendszer rugalmassága éppen azt jelenti, hogy be lehet később is lépni, csak a képzési idő függ az előzményektől. A példa szerint, ha egyszakos hároméves diplomája van, akkor azért két év nem lesz elég a tanári abszolutórium eléréséhez – utána jön az egyéves hallgatói gyakorlat, a mostani féléves helyett –, mert egy másik tárgyat is tanulnia kell. De nem ötéves lesz a képzése.

 – Ha jól emlékszem, idén arról cikkeztek, milyen kevesen jelentkeznek fizikatanárnak. Hogyan is lehetne vonzóbbá tenni a természettudományos pedagógusi pályát?

 – Ez nagyon nehéz kérdés. Az előbb emlegetett életpálya modell és a fizetési kategóriák már valami vonzerőt gyakorolhatnak, de sokkal több minden kell ehhez. Ezeken a szakokon sokkal jobb fizetésű alternatívák vannak. Mégis talán marketing, média, és a tanárok más társadalmi megbecsülése hasznos lehetne. Egy azonnali segítség például a hiányszakon komoly állami ösztöndíjak bevezetése. Azzal a megkötéssel, hogy ha mégsem tanár lesz, legalább egy meghatározott ideig, akkor vissza kell fizetnie az ösztöndíjat.

 – Azt veszem észre, hogy a reáltantárgyak iránti vonzalom már általános iskolában sem olyan erős a gyerekeknél, mint régebben volt, és azt is hallom, hogy a kétszintű érettségi rendszer is rontott e tantárgyak népszerűségén. Ez valóban így van?

 – A népszerűségen alapvetően az óraszámok csökkenése, és a kísérletezés kihalása miatt a túl száraz könyvszerű oktatás tehet. Ebben komoly szerepet játszik a pénzhiány is, ami a kísérletekhez – az idő mellett – nagyon szükséges. A kétszintű érettségi legfőbb baja, hogy az emelt szintet nem tették kötelezővé a továbbtanuláshoz a megfelelő szakirányok esetén.

 – Igaz, ebben a közoktatási törvény dönt, de ön személy szerint jónak látja a kétszintű rendszert?

 – Bizonyára lehet a rendszeren változtatni, de a fő baj, hogy azért lett két szintre kidolgozva, mert kell egy általános – alacsonyabb, a tömegoktatásnak megfelelő – szint, és a szakirányú továbbtanulóknak egy magasabb szint. A baj az volt, hogy egy rossz miniszteri döntés még 2004-ben az egyetemekre mutogatva nem írta elő a kötelező emelt szintű vizsgát az egyetemi továbbtanuláshoz.

 – Úgy veszem észre, nem csak egy matematikatanár, hanem általában nincsenek megbecsülve a pedagógusok sem anyagilag, sem társadalmi szinten. Miként lehetne elérni azt, hogy jobb kép alakuljon ki a tanárokról?

 – Ez az állam, a közmédia fontos feladata. Ne csak akkor szerepeljen egy tanár, ha verik, vagy ha ő ver egy diákot. Sok jó pedagógus van, akiket a celebek helyett többet kellene megszólaltatni, vagy még inkább sikeres diákjaikat, akik nyilván pozitívan beszélnek róluk. De ez is nehéz, hosszú feladat. Javasoltunk egy marketing stratégiát, aminek célja rövid idő alatt javítani a pedagóguspálya presztízsét.

 – Ön a pedagógusképzéssel foglalkozó munkacsoport vezetője. Ily módon a tanítóképzéssel és az óvodapedagógus-képzéssel kapcsolatban is vannak javaslataik?

 – Ott kisebbek a problémák, de azért természetesen az sem tökéletes. Egy fontos dolog, hogy óvónő vagy tanító is lehessen mester, illetve akár PhD tanulmányok irányába is elmehessen. Másik probléma az 5-6 osztályokban tanítók kérdése. Milyen jogosítvánnyal lehessen ezt tenni, elég-e a tanítóképző alapdiploma? Ez főleg a nyelvtanárok esetén vetődik fel.

 – Most, mint matematikadidaktikust kérdezem: a matematikatanítás megújítása a hetvenes évektől a szakemberek, kutatók visszatérő témája. Sok kísérlet volt. Magam jól emlékszem, mikor 1984-ben, általános iskola negyedik osztályában a kettes számrendszerben tanultunk alapvető matematikai műveleteket, holott osztálytársaimnak a tízesben is voltak problémáik. Mi a baj a magyar matematikaoktatással?

 – Annál több baj, mint általában az oktatással, talán a matematikával sincs. Mégis az elvontsága miatt kevéssé látszik a használhatósága és alapvető fontossága a mai világban. A modellezésnek nagyobb szerepet kell adni, ami a matematika alkalmazását mutatja be. De nem szabad a matematikáról magáról sem elfeledkezni. Az emberi szellem egyik legnagyszerűbb alkotásáról van itt szó, ami inkább a művészetekhez áll közel, mint a természet- vagy társadalomtudományokhoz. Nagyon sok hamis mítosz kering a matematika körül. Ez is a tanárképzés problémája, de ebbe most nem mennék bele. Egy külön beszélgetés tárgya lehetne, hiszen ez a szűkebben vett szakterületem, de erről ilyen röviden nehéz beszélni.

 – Lesz-e további egyeztetés a szakma és a politikai döntéshozók között a felsőoktatási törvényről?  

– Természetesen, most még csak a tervezet készült el, amit a szakmai és társadalmi vita követ, majd ennek figyelembevételével készül el a kormány előterjesztése a parlamentben. A mostani politika és ezt nagyon fontosnak tartom, nem kíván az emberek ellenére törvénykezni. Meg kell győzni a szakmát, s ha ez nem sikerül, akkor meg kell gondolni, hogy változtassunk-e.

Medveczky Attila