vissza a főoldalra

 

 

 2010.11.12. 

Lezárult az európai keleti katolikus egyházak ordináriusainak szófiai találkozója

November 7-én, négy napos megbeszélést követően véget ért az európai keleti egyházak főpásztorainak hagyományos éves találkozója. Az esemény emléket állított többek között annak, hogy Bulgária keleti katolikus egyháza 150 évvel ezelőtt egyesült Rómával, ezért Christo Projkov szófiai apostoli exarcha, a Bolgár Püspöki Konferencia elnökének meghívására 13. alkalommal, Szófiában került sor a találkozóra.

 Az összejövetelt az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) támogatásával rendezték meg, amelyen a CCEE elnöke, Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek is részt vett és megnyitó beszédet mondott. Jelen volt többek között Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa, valamint Európa keleti katolikus egyházainak mintegy 35 főpásztora és képviselője.

 A találkozó folyamán a résztvevők megtárgyalták, hogy melyek ma az egyházi lét kritériumai a keleti egyházak esetében, és megállapították: ez a római katolikus egyházzal való szeretetközösségben rejlik. A témát több szempontból is megvizsgálták a főpásztorok, többek között a II. Vatikáni Zsinat és a legutóbbi pápai dokumentumok tükrében. Beszéltek a keleti katolikus egyházak elvándorolt híveinek lelkipásztori ellátásáról és annak megszervezéséről az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsának „Erga migrantes caritas Christi” (Krisztus szeretete az elvándorlók iránt) kezdetű útmutatását követve.

 Antonio Maria Vegliò érsek, az Elvándorlók és Úton levők Pápai Tanácsának elnöke felszólalásában ismertette az emigráns keleti katolikusok lelkipásztori ellátásának jelenlegi helyzetét, és azokat a problémákat, amelyek megnehezítik az ellátást biztosító és a közösségi élet megteremtését lehetővé tevő struktúrák kialakítását a diaszpórákban.

 Cyril Vasil érsek, a Keleti Egyházak Kongregációjának főtitkára a dikasztérium és az európai keleti egyházak kapcsolatáról valamint jövőjéről tartott előadást, míg Demetrios Salachas, Görögország apostoli exarchája a katolikus és az ortodox egyház közötti teológiai párbeszédet figyelembe véve a keleti katolikus egyházak helyzetéről szólt. Mindkét előadást eredményes vita követte.

 A négy nap során a jelenlévő főpásztorok több helyre is ellátogattak a bolgár fővárosban, Szófiában így például az ország nemzeti múzeumába, ahol számos művészeti alkotást tekinthettek meg Bulgária kereszténységének történetéről. Meglátogatták a Boldog XXIII. Jánosnak szentelt templomot is, amelyet az általa vásárolt területre építettek, ugyanis Roncalli pápa péteri szolgálata előtt egy ideig pápai képviselőként szolgált Szófiában. A templomban szent liturgiát celebráltak, amelyen nagy számban vettek részt hívek is. A liturgia végén Janusz Bolonek érsek, Bulgária apostoli nunciusa felolvasta a Szentatya üzenetét, amelyet a 150 éves évforduló alkalmából küldött.

 Európa keleti katolikus egyházainak ordináriusai a következő alkalommal, 2011-ben Nagyváradon találkoznak, amikor az Európa keleti katolikus egyházaiban folytatott evangelizációról és annak helyzetéről tanácskoznak majd – olvasható a CCEE által kiadott közleményben.

 

(Forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)