vissza a főoldalra

 

 

 2010.11.19. 

Ezer székely család

Az alább közölt sajtóhír alapján a jelentkezési lehetőség első napján ezer székely család jelentette be magyar állampolgárság iránti igényét a csíkszeredai magyar konzulátuson. Ezt a jelentést a Magyar Állandó Értekezlet után egy nappal és az Országgyűlés tavaszi, még a kormány megalakulását is megelőző döntése után mintegy fél évvel nem lehet eléggé felértékelni. Ez a kis hír akkora horderejű a trianoni éjszakában, mintha egy csillagász egy szupernova születését adná hírül.

Ugyanez a székely, román útlevelével is európai polgár, utazhat, amerre akar. Némely polgártársát már visszairányítgatják némely francia szeméttelepekről. Konok, törzsökös nemzettársunk azonban olyan útlevéllel, olyan állampolgársággal akar utazni, amelyet a szíve fölé helyezhet és amely számára a megkülönböztetés lehetőségét adja.

És haza is így akar jönni. Felhatalmazva érzi magát az anyaország lényeges dolgaiba való beleszólásra is. Ami tegnap még lehetetlennek látszott, az ma természetes.

 Csurka István

 

Nagy az érdeklődés Székelyföldön a magyar állampolgárság iránt

 

Mintegy ezer, magyar állampolgárságért folyamodót jegyeztek elő hétfőn a csíkszeredai magyar főkonzulátuson – tájékoztatta az MTI-t Balogh György konzul.

Hétfőn vettek fel előjegyzéseket először azoktól a romániai magyaroktól, akik folyamodni akarnak a magyar állampolgárságért. A diplomata elmondta, hogy óriási volt az érdeklődés, a telefonok megállás nélkül csörögtek, ezért meghosszabbították az ügyfélfogadás időtartamát. Közölte, hogy többnyire teljes családok számára kértek időpontot a romániai magyarok.

2010. november 08. 16:24

 

(MTI)