vissza a főoldalra

 2010.11.26. 

Egy briganti nevezetes tollvonása

Vizsga nélkül nem zenész a zenész – mondják sokan, akik az igényes, színvonalas szórakoztatás jelszavát tűzik ki zászlajukra. Tényleg csak az OSZK-vizsga érvényes? Tényleg csak akkor lehet jó zenész valaki, ha egy bizottság erről papírt ad? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Szirmai Lászlóval, az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) igazgatójával.

 – A közelmúltban találkozott Szőcs Gézával, a kormány kultúráért felelős államtitkárával. A beszélgetésen a vizsgáztatás kérdése is felvetődött?

 – Ez volt a fő téma. Ma csak akkor műthet valaki, ha sebész-or-vosi diplomája van. Csak akkor lehet valaki takarító, ha erről OKJ-s papírral rendelkezik. Akkor csak zenész lehet bárki? Véleményünk szerint legalább tíz évig kell zenét tanulnia valakinek, hogy a közönség előtt szerepeljen. Hiszen egy szakmáról van szó. Jól tudjuk, hogy a szórakoztató zenénél sok technikai manipuláció lehetséges. Az pedig nem énekes, aki csupán rátátog egy zenei alapra. Vannak, akik zenét szolgáltatnak, és vannak zeneművészek. Ezzel a felvetéssel államtitkár úr is egyetértett. Vizsgázzon le az, aki fizetésért zenél, énekel. Ez nem egy ördögtől való dolog, hiszen a nyilvános helyen való fellépést a zenészeknél már a múlt század elején is vizsgához kötötték Magyarországon. Aki levizsgázott, az hitelesen bizonyította, hogy ismeri a kottát és tudja a szakmáját. Jómagam több évtizeddel ezelőtt vizsgáztam zongorából, harmonikából és énekből is. Soha nem vetődött fel bennem a vizsga iránti ellenszenv, sőt felkészültem, tanultam, és a sikeres vizsga után jól éreztem magam, hogy a zsebemben van egy újabb végzettséget igazoló okirat. Régebben nem csak a szocialista blokk országaiban dolgoztam. Nyugaton is kérték néhol a vizsgapapírjaimat. Úgy tudom, hogy néhány EU-s országban kérik a zenei végzettséget igazoló okmányt, hiszen, ha munkát vállal valaki, hitelt érdemlően igazolnia kell a hozzáértését.

 – Mit ígért önnek az államtitkár úr?

 – Egyetértett velünk. Elpanaszoltuk, hogy Kóka János (a briganti – a szerk. megj.) a kötelező vizsgáztatást egy tollvonással eltörölte. Így az lenne művész, aki annak vallja magát? Szőcs államtitkár úr megoldást adott: ahogy el lehetett törölni egy tollvonással, úgy vissza is lehet állítani. Ezen a tárgyaláson részt vett még dr. Gyimesi László úr is, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára. Azt is felvetettük, hogy nagy problémát okozott az a szakma berkeiben, amikor 1990-ben megszüntették az Országos Rendezői Irodát. Az ORI-ban folytak az ún. pódiumvizsgák. A régi nagy sztárok mind ORI-vizsgát tettek. Az A-kategóriás OSZK-vizsgát pedig többször automatikusan ORI-vizsgának tudták be. Ma sokan minden papír, minden végzettség és vizsga nélkül bátran sztárnak mondhatják magukat. Ha egy mai sztár koncertjére több ezer forintba kerül a belépő, akkor joggal elvárhatjuk azt, hogy ez a zenész, énekes vizsgázzon is. Ne csapja be playback-kel a publikumot. Régebben sok országos tehetségkutató versenyt rendeztek. Akkor az OSZK vizsgabizottsága szinte automatikusan megadta a működési engedélyt a jó produkcióknak. Tehát azoknak, akik egy mostani tévés vetélkedő dobogós helyezettjei, és valóban tehetségesek, nem kell félniük az ilyen megmérettetéstől.

 – Nagyon sok cigány számára a felemelkedéshez, a tisztességes megélhetéshez való utat a zenetanulás jelenti. Ez a múltban is így volt. Ha viszont a cigányzenekarokat kamu-zenészekkel helyettesítik, vagy olyanokkal, akik kannákat ütögetnek, akkor felvetődhet náluk a kérdés: nem érdemes zenésznek állni.

 – Ez így igaz. A magyar cigányzenészeknél a mesterség apáról fiúra szállt. Számukra a vizsgáról szóló dokumentum volt az egyetlen tudásukat igazoló papír a zsebükben. Hatalmas ünnep volt egy cigánycsaládban, ha valakinek a gyermeke levizsgázott, díszebédet főztek, s örültek neki, és azt mondták, hogy a fiúból „ember” lett. Jómagam tánczenész voltam, s igaz nem vagyok roma származású, de nálunk is ünnep követte a sikeres OSZK és ORI vizsgáimat. Meg kell jegyeznem, hogy bizony létezik a zenében az ún. „cigányfolklór”, amit a tehetséges cigánymuzsikusok művelnek különböző hangszerekkel, és itt ismert a „kanna” is, azonban nem róluk van szó, amikor a könnyű-klasszikusoktól a magyarnótáig ill. világzenéig terjedő repertoárral rendelkező hagyományos cigányzenekarokról beszélünk, akik nagyon nehéz helyzetben vannak a hazánkban a szinte mesterségesen leépített vendéglátói területről.

 – Vegyük sorra a bevezetőben felvetett kérdéseket. Önök szerint miért csak az OSZK-vizsga lehet elfogadott?

 – Ez nem így van! A régi rendelet kimondta, hogy aki pl. dzsessz-szakon végzett a konzervatóriumban, vagy felsőfokú zenei végzettséggel rendelkezik, annak nálunk nem kell levizsgázni. Vannak már olyan zeneiskolák, ahol OKJ-s vizsgát tesznek a növendékek. Aki ezt sikerrel teszi, nem kéne az OSZK-nál megmérettetnie magát. Az OSZK 50 éven keresztül, mint a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének intézménye, végezte a mindenkori érvényes rendelet szerint a vizsgáztatást. Évtizedeken keresztül kizárólagosan ez a szakszervezet tartott fenn országosan szórakoztatózenész- és énekes- képzést. Közismert volt az OSZK un. stúdióhálózata, amelyhez a szakszervezet soha nem kapott állami támogatást. Még most is létezik a szakszervezetnek egy OKJ-s szórakoztatózenész képző iskolája Kőbányán, ahol a hallgatók közép- és felsőfokú képzettséget kapnak. Szórakoztató zenészképzés régebben NDK-ban, Kubában és Svédországban volt Magyarországon kívül. Az OSZK-képzésnek és a vizsgának köszönhetően „születtek” olyan tehetséges magyar muzsikusok, akik még most is járják a világot. Náluk szakmai problémák soha nem vetődtek föl. A vizsgabizottság pedig az OSZK-nál csak magasan kvalifikált művészekből állt. Így Körmendi Vilmos zeneszerző, zongoraművész, Esze Jenő zongoraművész, Kállai-Kiss Ernő Kossuth-díjas klarinétos, Payer Öcsi énekes és jómagam ültünk a bizottságban.

 – Milyen következményei lettek a Kóka János-i tollvonásnak?

 – Engedje meg, hogy egy példát hozzak föl ennek megválaszolására. Amikor hazánkba a ’80-as évek végén bejött a természetgyógyászat, akkor nagyon sokan úgy hitték, hogy értenek ehhez a dologhoz. Később jött egy olyan állami rendelet, hogy vizsgázni kell a természetgyógyászoknak. Így ma már többnyire olyanok gyógyítanak, akik hozzáértők és nem sarlatánok. Nálunk, zenészeknél fordított a helyzet. Régen volt egy ilyen kötelezettség, amit Kóka törölt el. Ennek a tollvonásnak „köszönhetően” sokan becsapják a közönséget. Egyre többen játszanak gépről. Beprogramozzák a szintetizátorba a zenét, és a magát zenésznek mondó ember csupán a gombokat nyomkodja, mint más a számítógépen. Ezek az emberek többször olcsóbbak, mint a profik. Így a kamuzenészek kiszorítják a tanult, vizsgázott szakembereket. Ha nem kell vizsgázni ebben a szakmában, az a felhígulást eredményezi. Becsülöm a mulatós zenét is, ha azt képzett muzsikusok adják elő, de számomra pl. egy Fényes Szabolcs által írt sláger bizony többet ér. Többször mondom, nekünk is volt egy Cole Porterünk, de Horváth Jenőnek hívták. Ki kell emelni, hogy a Kóka-féle rendelet a táncosokra is vonatkozik. Ma, ha egy lány elmegy táncolni az éjszakába, az korántnem biztos, hogy a közvéleményben csak táncolást jelent. A végzettség, a szakvizsga viszont számukra védelmet is biztosít. A következő probléma: csökkent a szórakozóhelyek száma, az igény szintje is megváltozott. Mi tudomásul vesszük azt, hogy csökkent a munkahelyek száma, de elvárjuk, hogy profi muzsikusok játszanak az éjszakai zenés szórakozóhelyeken.

 – Idén nagy veszteséget könyvelhetett el a magyar népdal, a nóta és a cigányzene. Meghalt Balogh Márton, népdalénekes, Gaál Gabriella nótaénekesnő és Oláh Kálmán cigányprímás is. Az utóbbi egyik március 15-ei rendezvényünkön is fellépett zenekarával. Ön sokáig együtt dolgozott Oláh Kálmánnal. Milyen zenésznek, embernek ismerte?

 – Oláh Kálmán az OSZK népi zenei osztályán dolgozott a legendás cigányzenei osztályvezető Farkas Gyula mellett. 1974-től együtt dolgozhattam Kálmánnal, aki egy megbízható, pontos tisztviselő is volt, és alkalmilag még zenekart is vezetett. Miután eltávozott az OSZK-tól több nótaműsorban lépett föl, és az énekesek sokszor készítettek vele hanglemezeket. Mindez az ő precizitásának volt köszönhető. Gaál Gabriellát pedig én búcsúztattam, ami lelkileg nagyon nehéz feladat volt számomra, mert jó barátok voltunk. Tudomásul kell venni, hogy a régi nagyok, tehetségek eltávoznak, és ha tovább hígul a szakma, akkor alig jön valaki a helyükre. Nem szabad ezt engedni a kormányzatnak, mert ha nincs egy szakmának megmérettetése, az a minőség rovására megy. Érdekes, hogy jönnek hozzánk jelentkezők azzal, írjuk föl a nevüket, s hogy ha újra lesz vizsga, akkor értesítsük őket, mert szeretnének azon részt venni. Jelenleg több mint háromszázan várnak erre az értesítésre. Nem lehet jogosítvány nélkül a volánhoz ülni, hiszen az egy veszélyes üzem. Tudjuk, a zenélés ilyen értelemben nem az, de azzá válhat, ha a kultúránkat sárba tapossuk.

Medveczky Attila