vissza a főoldalra

 

 

 2010.11.26. 

Érinthetetlenek – TGM, a diploma nélküli docens

Tamás Gáspár Miklóst nyugdíjba küldhetik. Legalábbis a Népszabadság információja szerint. A szörnyű tettet megakadályozandó, drága Bolgár úr tetemre hívta Boros Jánost, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének vezetőjét, hogy hogyan képzeli ezt? Boros elmondta, TGM nyugdíjkorú lett, viszont egy nyelvvizsgája sincs, újságcikkeken kívül még mást nemigen publikált és nem mutatta be a diplomáját sem, ami feltehetőleg nincs is neki. Ennek ellenére a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársa, sőt, az ELTE Jogtudományi Kara filozófiai tanszékén docens volt.

Hogy a tudományos fokozatokban járatlan olvasó értse a helyzet abnormalitását bemásolom, hogyan lehet valaki docens, vagy tudományos főmunkatárs:

Magyarországon, valamint néhány más volt szocialista országban a II. világháború után a szovjet rendszert vezették be. Az egyetemi diploma után az elsőként megszerezhető fokozat az egyetemi doktori (közkeletű néven „kisdoktori”), illetve 1984-től a „dr. univ.” volt, melyet az egyetemek adtak ki. Ettől függetlenül szerezhető volt, de sokaknál a dr. univ. címet követte az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága által adott kandidátusi fokozat (C.Sc.). A kandidátusi címmel rendelkező személy a tudományok doktora (D.Sc.; az ún. „nagydoktori”) címet szerezhette meg. E rendszer megszűnése után bizonyos megkötések mellett a régi kisdoktorik egy (kisebbik) részét az egyetemek PhD fokozattá minősíthették át. A kandidátusi fokozatok automatikusan PhD-nek minősülnek. A korábbi tudományok doktora címnek felel meg a mai rendszerben az MTA doktora titulus.

Magyarországon 1993-ban vezették be a fokozatosan megváltozott európai és amerikai szokásnak megfelelően egyetlen tudományos fokozatként a PhD-t, s az azzal egy szinten lévő DLA-t. (Ezzel együtt kandidátusi fokozat elnyerésére utoljára 1997-ben lehetett jelentkezni, a folyamatban lévő ügyek a rákövetkező egy-két évben lezárultak.)

A PhD normális körülmények között 6 szemeszter ún. doktori iskolai tanulmányok, a doktori szigorlat (rigorosum), a disszertáció benyújtása, majd megvédése után szerezhető meg.

TGM ezekből semmivel sem rendelkezik. Ha valaki bekerül az egyetemi rendszerbe, akkor először tanársegédi, majd adjunktusi, később docensi beosztást (valójában címet) kaphat. Tanársegéd lehet diplomával. Adjunktus, pláne docens kizárólag a PhD megszerzése után.

A mi zseninknek természetesen ezekből semmije sincs. Tulajdonképpen egy büntetőeljárás keretében kéne tisztázni, hogyan lehetett valaki docens és tudományos főmunkatárs mindenféle képesítés nélkül. De, nem! Nem erről szól a vita kedves Bolgár úr műsorában, hanem, hogy TGM-et –esetleg – nyugdíjba küldenék. Nem arról beszélünk, hogy az elmúlt 30 évben jogosulatlanul felvett fizetéseit milyen formában adja vissza a magyar államnak, hanem hogy – esetleg – nyugdíjasként kevesebb lesz a havi bevétele.

Talán emlékeznek az Éretlenek című francia filmre, ahol az érettségi előtt álló, valamelyik afrikai ország elnökétől származó, de Párizsban tanuló ifjú kijelenti: Ha van érettségi, ha nincs: elnök leszek. Valahogy így.

Tamás Gáspár Miklós nem valamelyik afrikai országból, hanem Erdélyből származik. Karrierjének legfontosabb katalizátora nem az afrikai elnök apuka, hanem talán az anyai nagyanya, akit Auschwitzban gyilkoltak meg. Vagy esetleg a kicsit maoista, kicsit liberális múlt, esetleg valamely szolgálat támogatása. Ezen az alapon terebélyesedett ki az Erdélyből, a hetvenes évek végén áttelepült áldiplomás filozófus életlehetőségei.

TGM érinthetetlen személy volt már 1979-ben is. Akkor is az örök ellenzékit játszotta, csak míg más ellenzékiek életkörülményei ellehetetlenedtek, addig TGM a Yale-en, Párizsban, meg ki tudja hol tanított vendégprofesszorként. Diploma nélkül. Vagy talán akkor még megvolt, akkor még be tudta mutatni?

Miközben a felsőoktatás kiváló tehetségeket rostált ki az elmúlt rendszerben származási alapon, miközben az egész felsőoktatás megkövesedett ostoba rendszere kiváló képességű embereket darál be, ostoba formalista előírások tengerével keseríti meg és rabolja el a fiatal tehetségek idejét. Miközben a tan-székeken valódi tudományos munka helyett címhalmozás, és gittrágás folyik, évekig packáznak nagyszerű tehetségekkel, mert nincs meg a kellő pontszámú publikáció, vagy letanított óramennyiség és ezrek nem kapják meg a diplomájukat a megfelelő számú nyelvvizsga hiánya miatt. Miközben a Rigó utcában anyanyelvi szinten beszélő fiatalokat buktattak meg semmihez sem értő, aktatologató senkik, miközben ígéretes karriereket törtek ketté ostoba álkövetelmények kitalálásával, miközben szakképesítés nélkül már portás sem lehet az egyszerű polgár, addig TGM diploma, nyelvvizsga nélkül lehet docens és tudományos főmunkatárs. Ebben az évben november 5-e volt az első és egyetlen nap Boros intézetigazgató szerint, amikor TGM egyáltalán betette a lábát a munkahelyére.

Ez az ő világuk. De, még meddig?

 

czyba