vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.01. 

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala is elégedetlen a nyelvtörvény módosító javaslatával

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Koordinációs Bizottsága megkülönböztetett figyelemmel kísérte, az ún. államnyelvtörvény (a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 270/1995 sz. törvény) körül kialakult vitát, és tüzetesen áttanulmányozta a kormány által jóváhagyott módosító javaslatokat. A mai napon pedig állásfoglalást tett közzé hozzá.

Amennyiben a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa is megszavazza ezeket a módosító javaslatokat, a törvény szigora néhány esetben ugyan árnyalatnyit enyhül, alapjaiban azonban nem módosul, a kisebbségek nyelvhasználatát továbbra is hátrányosan érinti és félreértelmezésekre adhat lehetőséget.

Szeretnénk rámutatni, hogy az államnyelvtörvény eredeti filozófiája megmaradt. A törvény továbbra is egyedüli és felsőbbrendű nyelvi normaként kezeli a szlovák nyelvet nemcsak a hivatalos érintkezésben, hanem a közélet és a magánélet egyes területein is. Továbbra is tilt, büntet és félelmet kelt.

A kormány által elfogadott javaslat meglepő módon kiterjeszti a pénzbüntetéssel sújtható alanyok körét. A tervezet szerint, elvileg, magánszemélyek is büntethetők. Megítélésünk szerint, ez komoly visszalépést jelent a nyelvtörvény korábbi változatához képest is. A magánszemélyek nemcsak az élet, az egészség, a vagyon védelmével kapcsolatos információk államnyelven történő feltüntetése hiányában büntethetők, hanem gyakorlatilag bármilyen esetben.

Nem tartjuk megfelelőnek a törvénynek az iskolai dokumentációra vonatkozó részét sem, mely a kulturális és az oktatási minisztérium megegyezése nyomán, a jövőben megalkotásra kerülő rendeletre bízza a szabályozást. Az oktatás nyelvén használatos pedagógiai dokumentáció mellett az államnyelvtörvénynek kellene szabályoznia a pedagógiai dokumentáció azon körét, amelyet szlovák nyelven is kötelező vezetni.

Az államnyelvtörvény módosítása folyamán nem folyt olyan társadalmi vita (még a politikai elit körében sem), amely megnyugtatóan rendezhette volna a nyelvtörvény kérdését. A kormány megfelelő szervei nem egyeztettek a kisebbségek szakmai, érdekvédelmi és civil szervezeteinek képviselőivel, pedig a szlovákiai nemzetiségek szervezetei és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala átadta a kormányfőnek és az illetékes szerveknek az észrevételeit. A törvényjavaslat sem tárcaközi egyeztetésre, sem pedig társadalmi véleményezésre nem került. Ehelyett politikai alkuk kérdésévé vált a törvénymódosítás végső megfogalmazása.

Az államnyelvtörvény, a kisebbségi nyelvhasználat, illetve a kisebbségek jogállása tekintetében olyan megoldási minimumra van szükség, amely megfelel az európai emberjogi és kisebbségjogi normáknak. Fontos, hogy ezekkel politikai szinten a kormánypártok, illetve az ellenzéki pártok is egyetértsenek, és egységes vélemény alakuljon ki a közgondolkodásban. E nélkül a kormányzati szervek részéről – úgy ahogy eddig – négyévente újabb és újabb módosítására kerülhet sor a kisebbségek jogállását és a kisebbségi nyelvhasználatot szabályozó törvényeknek. Egy ilyen állapot nagyon instabillá teheti az államéletet és folyamatosan ronthatja Szlovákia nemzetközi megítélését.

Sajnálatosnak tartjuk, hogy az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának javaslata értelmében nem került sor egyszerre az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvhasználati törvény (a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 184/1999. sz. törvénye) módosítására és összehangolására, illetve a kisebbségek jogállásáról szóló törvény kidolgozására. (Lásd: Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának állásfoglalását a „Szlovák Köztársaság államnyelvéről szóló törvény“ módosításáról 2009.07.22. – www.jogsegély.sk.)

Egy ilyen megoldás átláthatóbbá tehette volna az államnyelv- és a kisebbségi nyelvhasználat kapcsolatát, sok tekintetben értelmezhette és korrigálhatta volna az államnyelvtörvényben azokat a pontokat, amelyek a legérzékenyebbek a többség és a kisebbségek viszonya szempontjából. Nem világos a jogszabályok egymáshoz való viszonya sem, és hogy egyáltalán sor kerül-e a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítására.

Elvárjuk, hogy a kormány még a nyelvtörvény módosítása előtt vonja vissza a korábbi nyelvtörvény kapcsán elfogadott Irányelveket.

Mindezek fényében a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala javaslatot dolgoz ki a kisebbségi nyelvek használatát szabályozó törvény módosítására, megvitatja azt a szlovákiai szakmai szervezetekkel és a szlovákiai kisebbségek képviselőivel, hogy olyan tervezet szülessen, amely a szlovákiai jogrenddel összhangban van és megfelel Szlovákia nemzetközi vállalásainak.

Kérjük az EBESZ kisebbségügyi főbiztosát, hogy szlovákiai tárgyalásai során szorgalmazza a széleskörű társadalmi vitát a kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatban, és a továbbiakban is ösztönözze és kísérje figyelemmel a kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását, illetve a kisebbségek jogállását szabályozó törvény kidolgozását.

 A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Koordinációs Bizottsága

 

(Forrás:Felvidék Ma)