vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.01. 

Kaba egy sajátos sorsú város

A MIÉP kabai alapszervezetének elnöke, Apponyi Tibor napokon belül összegyűjtötte a képviselőjelöltséghez szükséges ajánlószelvények többszörösét. Ez alapján lehet reménykedni abban, hogy az egykori cukorgyár-város testületében ismét képviselteti majd magát a MIÉP is.

 – Ilyen sikeres ajánlószelvény-gyűjtés után adja magát a kérdés: polgármester-jelöltségben nem gondolkodott?

 – Egy pillanatig sem, ugyanis a jelenlegi polgármesterünk, Szegi Emma – aki Fidesz–MIÉP–Kisgazda támogatással győzött 2006-ban – kitűnően tette a dolgát az elmúlt négy évben. Miután a polgármester asszony úgy döntött, hogy ismét jelölteti magát, így meg sem fordult a helyi MIÉP-szervezet tagjai körében, hogy bárkit is indítsunk ellene. Annál is inkább, mert Szegi Emma ezúttal is örömmel fogadta és vállalta a MIÉP támogatását, így idén is függetlenként, de Fidesz–MIÉP–Kisgazda-támogatással indul.

Milyen eredményeket ért el a Szegi Emma vezette testület?

 – Több látványos beruházásra, és kevésbé látványos, de lényeges fejlesztésre is sor került az elmúlt ciklusban. Az egykori egyházi iskola közel százéves épülete teljes felújításra került, gyönyörű, négy tantermes, tornatermes iskola lett belőle. Udvara is megújult, felszereltsége pedig immár megfelel az uniós elvárásoknak is. Megújult a főtér egy része is, és megtörtént a polgármesteri hivatal renoválása is. Pontosan tizennyolc utca kapott szilárd burkolatot, ami hatalmas előrelépésnek számít, miközben folyamatban van a szennyvíz-hálózat építése is. Szociális szemmel nézve is jelentős, hogy a helyi családsegítő szolgálat épülete új szárnnyal bővült.

 – A valóban szép eredmények után térjünk rá a saját képviselőjelölti programjára!

 – Csurka István elnök úr szavai csengenek a fülemben, aki egyszer azt mondta az egyik kampánykörútján: úgy ígérgessetek, hogy ha a választók jóvoltából lehetőséget kaptok, valóra is tudjátok váltani ígéreteiteket. Igaza van az elnök úrnak ebben is, és ennek szellemében nagy lózungokkal előhozakodni, ígérgetni nem akarok! Sok olyan terület van még mindig, ahol szükséges lenne változtatni. Kaba egy sajátos sorsú város. Itt egy nagyon jól működő tsz volt valamikor, amely a privatizáció során sokfelé szakadt, magánszemélyek, kisebb csoportosulások is vitték ki a vagyont. Cukorgyárunk sincs, pedig az 1970-es években épült, korszerű volt, soha nem dolgozott deficittel, mindig jól termelt, ám a privatizáció ezt is tönkretette! Az MSZP-s Csiha Judit – aki egyébként városunk szülötte, egy iskolába is jártunk ő és én – privatizálta az utolsó szeletet. Ezzel végleg meg is pecsételődött a gyár sorsa… Porrá rombolták, hogy ne lehessen újraindítani… Több ezer embernek adott munkát, és jelentett felvevő-piacot. Mára a munkahely-lehetőség – illetve annak hiánya – jelenti a város legnagyobb gondját.

 – Miként lehetne ezen változtatni?

 – Mindenképpen változtatni kell, ez tekinthető programom legfontosabb részének. Kabára ismét ipart kell hozni, illetve fel kell támasztani a mezőgazdaságot, mert ez új lendületet adna a városnak. Ami a mezőgazdaságot illeti, tudni kell, hogy errefelé kitűnő, 30-35 aranykoronás földek vannak. Ragyogó a termőtalaj, 120 mázsa kukorica terem hektáronként, ha az időjárás is megfelelő! Környékünkön 530 hektár állami földtulajdon van, amely második kárpótlásra lett kiírva, de nem lett belőle semmi. Ezt – de legalábbis egy részét – olyan fiataloknak kellene adni, akik szívesen gazdálkodnának. Örömmel olvastam a Magyar Fórumban Ángyán profeszszor úr nyilatkozatát, amely legfontosabb mondandóiban teljesen egybecsengett a MIÉP földprogramjával. Az ipart összekötve a mezőgazdasággal, élelmiszerfeldolgozó-üzemeket lehetne létesíteni. A tsz-en belül korábban volt ilyen is, már az sincs. Talán a mostani kormány jóvoltából beindul majd valami! A régi cukorgyár területére új gyár kellene. A cukorgyár újraindítására sajnos nincs esély, viszont sokat hallottunk egy tervezett bioetanol gyárról, amelynek néhány éve még az alapkövét is letették, de sajnos azóta sem épült meg. Vagy annak, vagy valami más ipari üzemnek mindenképpen létesülnie kell. Ezekért minden erőmmel küzdeni fogok, ha bekerülök a képviselőtestületbe. Emellett a szennyvízelvezető-rendszer teljes kiépítéséért és a belvízelvezető-csatornarendszer kiépítéséért is lobbizni fogok, hiszen ez is a közeljövő beruházásai közé kell, hogy tartozzon. Támogatni fogom továbbá, hogy új pályázatok segítségével felújítsuk a másik iskolát, illetve újabb utak kapjanak szilárd burkolatot. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akik megtiszteltek az ajánlószelvényükkel, és kérem a kabaiakat, hogy október 3-án szavazatukkal is támogassanak!

 

Kovács Attila