|
 2010.10.01.
A
helyi érdek érvényesítéséért
Lakitelek polgármesterjelöltje
Lakiteleken a
Fidesz és a Nemzeti Fórum közös polgármester-jelöltjeként
indul az őszi helyhatósági választáson Felföldi Zoltán közgazdász,
önkormányzati képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke.
A nemzeti együttműködés rendszerének helyi szinten történő
megvalósításáról, a programjáról és a kistelepülések jövőjéről
kérdeztem a képviselőurat.
– Még 2008 nyarán ön azt nyilatkozta: „a történelmi
tapasztalatok azt eredményezték, hogy az emberek nem bíznak az
intézményekben és abban, hogy ami ma az övék, holnap is az
marad.” Mit gondol, a tavaszi politikai fordulat, a nemzeti erők
nagyarányú győzelme után helyreállt a bizalom? Kiszámíthatóbb
jövőképpel rendelkeznek az emberek?
– Véleményem szerint nem. A bizalmatlanság több évszázad
történelmi tapasztalatán alapul, amit önmagában egy választási
eredmény nem tud fölülírni. Beszédes a mondás: „Jobb ma
egy veréb, mint holnap egy túzok!” Ez nem azt jelenti, hogy mi
csak a mának élünk, képtelenek vagyunk előre gondolkodni,
megtakarítani, hanem egy olyan nemzet kollektív bölcsességének
egyetlen velős mondásba sűrített esszenciája, amely nemzetet
időről időre, újra meg újra megszálltak, kiraboltak. Mindezt
egy nemzeti kormány sem tudja egyik napról a másikra megváltoztatni.
– Mostani szórólapjukról idézek: „…arra
vállalkozunk, hogy megválasztásunk esetén a nemzeti együttműködés
rendszerét helyi szinten, a napi gyakorlatban valósítjuk meg,
és töltjük meg tartalommal”. Lakitelekre vonatkozva mindezt
konkrétan hogyan képzeli el?
– Először is, szeretném, ha olyan programok és olyan
szervezetek lennének Lakiteleken, amelyek közösségszervező erővel
bírnak. Pl. hagyományőrző rendezvények, helyi színjátszókör,
honvéd hagyományőrző és lövészegylet, aktív civil
szervezetek.
Másodszor, polgármesterként
szeretnék olyan testületeket működtetni, amelyek ugyan a formális
önkormányzati döntéshozatalnak nem részei, de amelyeken
keresztül a lakitelekiek aktívabban belefolyhatnak a helyi döntéshozatalba.
Így pl. a köztiszteletben álló lakitelekiekből létrehozott
magisztrátus, vagy „vének tanácsa”, a lakitelekről elszármazottak
testülete, lakiteleki vállalkozók testülete, lakiteleki
fiatalok testülete.
Harmadszor,
szeretném, ha legalább némileg megváltozna az a hozzáállás,
hogy az embereknek jogaik és elvárásaik vannak, amelyeket a
politikának tiszteletben kell tartania, és ki kell elégítenie,
kötelezettségeik pedig mintha nem lennének. Hogy egy példát
említsek, az idei, csapadékos nyáron probléma volt, hogy sok
pincét elöntött a víz. Mi erre az első reakció? Oldja meg az
önkormányzat a csapadékvíz elvezetését! Az, hogy a csapadékvíz-
elnyelő árkokat nem kellett volna betemetni, hanem azokat tisztán
kell tartani, és ez a háztulajdonosok kötelezettsége, fel sem
vetődik. Azt gondolom, rá kell ébreszteni az embereket, hogy
nemcsak jogaik vannak, hanem kötelességeik is, nemcsak elvárni,
hanem cselekedni is kell. A polgárőrség sem egy tőlünk független
szervezet, akinek az a feladata, hogy megvédjen bennünket, hanem
a polgárőrség mi magunk vagyunk, és saját magunkat, családjainkat,
értékeinket védjük. Vagy, hogy az utcára kihelyezett virágládákba
nemcsak az önkormányzat ültethet virágokat, hanem ültethet,
és gondozhatja azt egy-egy lakó is.
– Fontosnak tartják a helyi érdekek érvényesítését.
Azzal, hogy kormánypárti egy polgármester, könnyebben megy az
érdekérvényesítés?
– Sem kormánypárti, sem ellenzéki polgármester nem
voltam még soha. Azt azonban tudom, hogy nem jó az a rendszer,
amelyikben egy település sikere azon múlik, hogy milyen színű
a polgármester. Ez a „ki mennyi pályázatot nyer” című össznépi
társasjáték, ahol az önkormányzatok fejlesztési – a valóságban
sokszor az amortizációt pótló – forrásokért versenyeznek.
Rossz az a rendszer, ahol az önkormányzatoknak pályázatokon
keresztül kell biztosítaniuk a lepusztult ingatlanjaik szinten
tartását, például versenyezniük kell, hogy melyikük kap pénzt
az évek óta beázó iskolája felújítására. Elvileg persze
szigorú szakmai szempontok alapján születik a döntés, valójában
azonban az alapján, hogy ki a sikeresebb kijáró. Át lehetne úgy
alakítani az uniós forráselosztás rendszerét, hogy mindegy
legyen, hogy egy polgármester kormánypárti, vagy ellenzéki. Ez
nem feltétlenül több pénzt, csak egy jobb támogatási
rendszert jelentene.
– Tíz képviselőjelöltjük között találunk
iskolaigazgatót, óvónőt, keramikust, mezőgazdasági vállalkozót,
szikvízkészítőt és boltvezetőt is. Tehát értelmiségi,
munkás, agrárszakember egyaránt indul a választásokon, pedig
a média egy része azt sugallja, hogy a Fidesz és szövetségesei
csupán a középosztályra, az értelmiségiekre alapozza bázisát.
Mi erről a véleménye?
– Ennek annyi a valóságtartalma, amennyire a médiától
általában számíthatunk. A mi családunk nem tart tévékészüléket,
és mindenkinek csak ezt tudom javasolni.
– Milyen a település közbiztonsága? Van-e elég
rendőr a faluban? Az interneten arról olvasok, hogy az éj leple
alatt zárakat, lakatokat törnek fel és viszik, ami értékes.
– A statisztikák alapján vannak rosszabb helyzetben lévő
települések is. Ez azonban nem vigasz annak, aki, vagy akinek a
hozzátartozója valamilyen bűncselekmény áldozatává válik.
Sajnos négy falura csak két körzeti megbízott jut. Azt
gondolom azonban, hogy az önkormányzatnak és az embereknek is
aktívnak kell lennie a közbiztonság fenntartásában. Erős
polgárőrségre, 24 órás járőrszolgálatra, településőrökre,
mezőőrre, erdőőrre, közterületi kamerarendszerre van szükség,
és mindezt egy rendszerbe kell szervezni. A kormányzat részéről
pedig olyan jogszabályalkotásra van szükség, ami nem gátolja,
hanem segíti a helyi közbiztonsági rendszer megszervezését.
– Idén nem volt kegyes a természet hazánkhoz.
Lakiteleken tudtommal a víz nem árasztott el lakóházat, de a
Holt-Tisza partján elég nagy pusztítást végzett. A településhez
tartozó Tőserdő is a Tisza partján húzódik. Megtörtént már
az árvízi terület helyrehozatala?
– Pincékbe azért folyt be a víz, de ez tényleg nem összevethető
azzal a kárral, amit a víz Észak-Magyarországon, a Felvidéken
és Erdély egyes részein okozott. Az árvíz után, amit az önkormányzat
megtehetett, azt megtette. A Magyar Állam azonban nincsen a
helyzet magaslatán. Állami kezelésben lévő műtárgyak is sérültek,
amiről az illetékes állami szerv nem is tudta, hogy neki
kellene karbantartania. Mikszáth Kálmán Korlátfa című novellája
játszódik le újra és újra. Bár ott legalább a végén elkészült
a korlátfa.
Az árvízi védekezés
költségeinek a kifizetésével az állam késik – dacára
annak, hogy szerződés szerint régen lejárt a fizetési határidő.
Egyelőre úgy néz ki, az államot nem kötelezik sem szerződéses
megállapodások, sem jogszabályokban rögzített határidők…
– Lakitelek területének mintegy
80%-a mezőgazdasági rendeltetésű földterület. Mennyien
foglalkoznak földműveléssel, állattenyésztéssel, gyümölcstermesztéssel,
s megéri-e mindez, hiszen-tudtommal csökkentek az exportlehetőségek.
– Sajnos sokan hagynak föl a mezőgazdasággal, vágják
ki a szőlőt és a gyümölcsösöket, de vannak, akik szívósan
próbálkoznak. Az exporton addig kár keseregni, amíg a magyar
fogyasztók olasz almát és Danone
joghurtot vásárolnak a hipermarketekben. Ez fogyasztói magatartási
probléma, a vásárlók zöme nem figyel arra, hogy magyar
boltban, magyar terméket vásároljon, igazából nem is érdekli
őket. Azonban a kormány is tehetne az ügy érdekében: a nagy
bevásárlóközpontok különadója, a magyar áruk tartásának
kötelező előírása, árrésminimumok és árrésmaximumok
meghatározása (hogy ne lehessen valamit irreálisan alacsony áron
adni, illetve ne lehessen más árukra túl magas hasznot rátenni),
a vasárnapi nyitva tartás megtiltása sokat segítene az ügyön.
Mindez azonban nem önkormányzati kérdés.
– Mi az a terület, amit kiemelten kezelne? A mezőgazdaság,
az idegenforgalom – gondolok itt Tősfürdőre– , az ipar,
vagy a közbiztonság?
– Szeretném, ha az Önkormányzat minél több olyan
dolgot a saját kezébe venne, amiknek eddig a kiszervezése volt
a divat. Ezzel, és egyéb vállalkozási tevékenységgel meg kívánom
erősíteni az önkormányzati cégeket, hogy azok jövedelmet
termeljenek az Önkormányzat számára. Ez egyébként
munkahelyeket is teremt. Nemcsak önkormányzati cégekről van
azonban szó: el fogjuk érni, hogy helyben helyi vállalkozók
dolgozhassanak, valamint, hogy a gyermek- és közétkeztetéshez
szükséges élelmiszer-alapanyagokat helyi termelők szállítsák
be. Tőserdő és Tősfürdő idegenforgalmi potenciálját ki
fogjuk használni, forrásokat keresünk az ehhez szükséges
fejlesztésekhez. Kiemelt hangsúlyt kívánok helyezni a helyi közbiztonsági
rendszer megszervezésére, a fentiekben elmondottak szerint.
Fontosnak tartom az összetartozásunkat erősítő szimbolikus
dolgokat is. Ennek jegyében újra föl fogjuk állítani az Országzászlót
a két templom közötti parkban.
– Ön szerint mi fontos ahhoz, hogy egy kistelepülésnek
jövője legyen? Milyen kormányzati szándék, cselekedet kell
hozzá, és mi a feladatuk az ott élőknek?
– A kistelepüléseket csak az ott élők menthetik meg, mégpedig
azzal, hogy nem költöznek el onnan. A kistelepüléseket nem elméleti
szinten és nem Budapestről kell megmenteni. Tessék visszaköltözni
a faluba, és a falu meg fog maradni! Ez ugyanaz a probléma, mint
a bevásárlóközpontok, illetve a magyar áruk vásárlásának
problémája. Persze jó, ha az országnak olyan kormánya van,
amelyik a falut nem idejétmúlt, középkori csökevénynek
tartja, nem felszámolni kívánja, hanem támogatja a vidéki létformát.
Sok ötletem lenne erre a támogatásra, azonban ez a rendelkezésre
álló forrásoktól függ, amire nincsen rálátásom.
– Azt nyilatkozta, hogy a befektetők révén történő
munkahelyteremtés túldimenzionált. Miként lehet akkor a
kistelepüléseken élhető és jövedelmet biztosító környezetet
teremteni, hiszen annak hiányában még többen költöznek
nagyobb városokba.
– Inkább a helyi energiákat kell felszabadítani, a
helyi vállalkozásokat ösztönözni, mintsem arra várni, hogy jön
az amerikai nagybácsi, aki beruház és teremt több száz
munkahelyet. Ilyenből kevés van, és még kevesebb, amelyik a mi
érdekünket (is) szolgálja. Meggyőződésem, hogy az önkormányzatoknak
élen kell járniuk a vállalkozásban, a kormányzatnak támogatnia
kellene, hogy a településeken létrejöjjenek és megerősödjenek
a helyi önkormányzatok által tulajdonolt és működtetett közösségi
vállalkozások – pl. kivitelezésekre, helyi közszolgáltatásokra.
– Ön a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány,
PHARE és nemzetközi igazgatójaként jelentős szerepet vállalt
a PHARE-programok magyarországi tervezésének, végrehajtásának
és nyomon követésének irányításában. Ezen előélete is
segítheti polgármesteri munkájában?
– Ez már régen volt, azóta kollégáimmal létrehoztunk
egy területfejlesztési tanácsadással foglalkozó cégcsoportot
– a Hungaricum Csoportot –, amely többek között pályázatok
írásával és projekt menedzsmenttel is foglalkozik, és jelen
pillanatban Kecskeméten, Szegeden és Budapesten több, mint kéttucat
embert foglalkoztat. Ez valóban releváns tapasztalat az önkormányzati
munkában, elsősorban a pályázatok készítése terén.
Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy a pályázatok jelentősége
csökkenni fog, hiszen fogytán a pénz. Nem is baj, legalább
problémamegoldó gondolkodásra leszünk ösztönözve, nem
mindent a pályázatoktól teszünk függővé.
– Ha már itt tartunk, ön régebben egyik előadásában
azt nyilatkozta, hogy a Pató Páloknak kedvez az uniós csatlakozás.
Visszatekintve az elmúlt évekre, beigazolódott ez az állítása?
– Arra gondoltam, hogy az Európai Unió egy nagy szőnyeg,
ami alá az összes problémánkat besöpörjük, ahelyett, hogy
szembenéznénk velük és megpróbálnánk megoldani azokat.
Mindig azt a kérdést tesszük föl, hogy mit vár el az Unió,
és nem azt, hogy mi lenne a jó megoldás. Pedig az Unió az
esetek többségében nem vár el semmit, csak éppen hivatkozási
alapként szolgál ahhoz, hogy ne kelljen gondolkodni. Ebben az értelemben
az uniós támogatások is sok kárt okoznak: ismét beleestünk
abba hibába, hogy elhittük, van egy amerikai nagybácsi, aki
majd ad pénzt, és ezzel a problémáink is megoldódnak. Nos,
nincsen amerikai nagybácsi, csak magunkra számíthatunk.
– Mit üzen a türelmetlenkedőknek, azoknak, akik azt
gondolták, hogy a nemzeti oldal győzelme esetén nyárra már
itt lesz a Kánaán?
– Azt, hogy nem lesz itt. Mai helyzetünket nem a 2002 óta
eltelt idő, hanem az 1526 óta eltelt idő eseményei határozzák
meg. 500 évet nehéz fölülírni.
Medveczky Attila
|
