vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.08. 

Aki megázít, az meg is szárít

A Fájdalmas Szűzanya búcsújához kapcsolódóan szeptember 26-án tartották Gyöngyösön a hordozható Mária-szobrok nagy találkozóját. A rossz idő ellenére a Kárpát-medence minden részéről hétezer zarándok és több mint hetven Mária-szobor érkezett.

 A búcsú napján végig esett az eső. Lehetett tudni, hogy esni fog, mégsem maradtak otthon a bejelentkezett csoportok. Fölvették az ünnepi népviseletet, illetve a máriás ruhát, és jöttek messzi vidékekről is a búcsúba. Az emberek nagy fegyelmezettséggel viselték a kitartóan áztató esőt a szabadtéri oltárnál. Az egyik erdélyi településről négy busszal érkeztek, és még így sem fért be mindenki a buszokba – a többiek személyautóval vágtak neki az útnak. Délvidékről is több csoport jött, papjaik vezetésével.

A 75 bejelentkezett máriás csoport szinte mindegyike elhozta a hordozható Mária-szobrát is, bár tudták, hogy a rossz idő miatt nem lesz körmenet. A megérkező csoportok a kolostor egykori kertjében álló művelődési ház aulájába vitték a szobrokat, onnan indult a beköszöntés a kegytemplomba, a kegyszoborhoz. A beköszöntéshez készülő csoportok fölött sörsátrat vittek a szervezők, hogy óvják a szobrokat, melyek némelyike több százéves alkotás.

Olyanok is voltak, akik szoborral együtt vettek részt a szabadtéri oltár körül a szentmisén. A körmenet elmaradt, de a liturgia után a művelődési házban meg lehetett tekinteni közelről is a Mária-szobrokat. Forró gulyás is átmelegítette a megázott, didergő zarándokokat.

Székely János püspök a szentbeszédben személyes és szívhez szóló történetekkel érzékeltette, hogy Isten a szenvedés közepette is nem szűnő gondoskodással van jelen életünkben. A búcsú alkalmával a ferences atyáknál rengetegen elvégezték a szentgyónásukat.

A gyöngyösi ferences közösség vezetője, Kárpáti Kázmér gvárdián szerint hiányzott ugyan a körmenet, amelynek célja a hit megvallásának nyílt, közösségi formája a nem hívő emberek felé, de helyettesítette, sőt felülmúlta ezt az a tapasztalat, amivel a hívő a hívőt erősítette meg: az eső, a távolság és minden kellemetlenség ellenére is eljöttek a búcsúra, és imádkozva, derűsen vettek részt a szép ünnepen.

A nagyszabású máriás seregszemle előkészítésében és lebonyolításában háromszáz önkéntes vett részt. A jó szervezésnek köszönhetően a zarándokok szép lelki és kulturális élményekkel gyarapodva távoztak a mátraalji városból. Régi zarándok-mondás: „Akkor teljes a búcsú, ha kopog a jég a fejünkön”. Most csak az eső esett szakadatlanul, de azért az idei Fájdalmas Szűzanya-búcsú így is búcsú volt a javából. A másik búcsús mondás is találó: „Aki megázít, az meg is szárít.”

 

(Forrás: ofm.hu)