vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.08. 

Labilis a főváros pénzügyi állapota

Megkezdődött szerdán az átadás-átvétel a Városházán. A vasárnap főpolgármesterré választott Tarlós István korrektnek nevezte a főváros átadásának előkészítését. Szólt arról is, hogy a város pénzügyi állapota "eléggé labilis, és bizonytalanul áttekinthető". Szavai szerint azzal az ígérettel veszi át a város vezetését, hogy a megkezdett beruházásokat ők sem akarják torzóként hagyni, amennyiben a befejezéshez szükséges források rendelkezésre állnak, ezeket befejezik. Nem marad minden változatlan a városházán és az önkormányzatnál, de ami a városban értékes volt azt megőrzik.

 Mint fogalmazott, 65 éve nem volt a fővárosnak "olyan vezetője, aki az én gondolkodói körömből került volna ki", ezért is nagyszabású volt az áttörés a választáson. Közölte: szeretne konstruktívan együttműködni az ellenzéki pártokkal, és bevonni őket az operatív munkába.

 Tarlós István jelezte, az átadás-átvételi folyamat zökkenőmentes, aminek előkészítéséért köszönetet mondott Demszky Gábornak. Azt is megköszönte a távozó városvezetőnek, hogy - mint fogalmazott - "húsz éven keresztül bajlódott Budapest vezetésével".

 Hangsúlyozta azonban, hogy a város pénzügyi állapota - a városházáé és elsősorban némelyik önkormányzati cégé - "eléggé labilis, és bizonytalanul áttekinthető", és ezzel a bizonytalansággal nekik komolyan számolniuk kell.

 Úgy vesszük át a város vezetését, hogy annak pénzügyi helyzetét bizonytalannak tekintjük, minden más vonatkozásban a Főpolgármesteri Hivatal által készített anyagok átvehetők - mondta.

 Kitért arra is, hogy a távozó főpolgármesterrel a kommunikáció nem szakad meg, "nem tekintjük ellenségnek egymást, a beszélő viszony köztünk meg fog maradni a jövőben is".

 Demszky Gábor azt kérte Tarlós Istvántól, hogy az új városvezetés fejezze be az elődje által megkezdett beruházásokat. Tarlós István válaszában jelezte: azzal az ígérettel veszi át a város vezetését, hogy a megkezdett beruházásokat ők sem akarják torzóként hagyni, amennyiben a befejezéshez szükséges források rendelkezésre állnak, ezeket befejezik.

 

(Forrás: MTI)