vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.08. 

Iszapömlés: emberi felelősséget kell keresni

A szakemberek a Marcal folyóban kezelni tudják a Kolontár melletti tározóból kiszabadult vörösiszap lúgos kémhatását, így a remények szerint a káros anyagok nem kerülnek a Dunába - közölte a belügyminiszter az október 6-ai, szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Pintér Sándor - miután beszámolt a kabinetnek a helyzetről - elmondta, az érintett tározó gátjain 24 órás őrséget, figyelőszolgálatot működtetnek. Ha újabb veszélyhelyzet alakulna ki - hívta fel a figyelmet a miniszter -, akkor az őrség azt rádióösszeköttetésen jelezné, és a lakosságot szirénával riasztanák.

 Megismételte, mivel természeti katasztrófa nem történt a térségben, emberi felelősséget kell keresni az iszapömlés ügyében. Emlékeztetett, hogy az országos rendőrfőkapitány szerdán úgy döntött: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszi át a Kolontárnál történt iszapömléssel kapcsolatos nyomozást.

 Közölte: az összesen 10 hektárnyi területre kiömlött 6-700 ezer köbméter vörösiszap Kolontáron két utcában 40, Devecseren 19 utcában 244, Somlóvásárhelyen egy utcában 14 házat érintett. A lakosság elhelyezéséről a katasztrófavédelem a karitatív szervezetek együttműködésével intézkedett; az első időszakban 700 embert helyeztek el, de számuk már csökkent más lakókhoz, rokonokhoz való elhelyezéssel.

 Pintér Sándor kitért arra is, hogy egyelőre nem tudni, mekkora kár keletkezett, de ennek felmérését megkezdték. Úgy vélekedett: a veszélyhelyzet elhárítása, a normális élet helyreállítása érdekében gyors, szakszerű intézkedések történtek. Kezeljük az ügyet, a reményeink szerint megállapítjuk a felelősséget, és biztosítjuk a kártérítés lehetőségét is - fogalmazott a belügyminiszter.

 Kérdésre válaszolva Pintér Sándor cáfolta, hogy tömeges házelhagyásra készülnének az érintett falvak lakói, mint mondta, nem tud arról, hogy ezt jelezték volna a lakók. De - fűzte hozzá - egyelőre a károk felmérése zajlik, nem tudni, a vörösiszap milyen hatással van a lakóházakra, ezt vizsgálják. Ha a sérülés miatt indokolt egy-egy ház lebontása, azt meg fogják tenni - húzta alá. Ha tömeges házelhagyásról lenne szó, akkor azzal foglalkozni kell, meg kell nézni, miként lehet majd biztosítani az érintettek lakhatását - tette még hozzá.

 Elmondta azt is, hogy az összegyűjtött vörösiszapot a tárolókba szállítják vissza. Kiemelte, hogy a lakások kitakarítása után a lakók csoportosan, egyszerre mehetnek majd vissza azokba.

 Pintér Sándor felhívta a figyelmet arra is, hogy vizsgálják az unió által felkínált segítséget, de majd a károk pontos felmérése után lehet nyilatkozni arról, hogy Magyarországnak milyen eszközökre, anyagi támogatásra van szüksége.

 

(Forrás: gondola.hu)