vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.08. 

„Mese habbal, hogy nem felelősek”

Zár alá vonhatják az ajkai timföldgyár teljes vagyonát – mondta el a Lánchíd Rádióban Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Mint fogalmazott: a cégnek meg kell fizetnie a kártérítést, amely több tízmilliárd forintot tehet ki.

 – Mese habbal, hogy ők nem felelősek, hát ki más lenne felelős. Természetesen nem készakarva csinálták a dolgot, de ők az üzemeltetők, ők használják azt a technológiát, amelynek a végén keletkezik ez a vörösiszap – fogalmazott a környezetvédelmi államtitkár hozzátéve: ki más lenne a felelős, ha nem ők. Tehát mind a kártérítésben, mind a költségek tekintetében nekik kell jótállniuk – tette hozzá.

 Illés Zoltán azonnali hatállyal felfüggesztette az ajkai timföldgyár működését. A környezetvédelmi államtitkár utasította a Mal Zrt.-t, hogy állítsa helyre a megsérült tározót. Emellett megerősítette azt is, hogy az Európai Unióhoz fordulnak segítségért. Az ügyet Áder János európai parlamenti néppárti képviselő terjeszti Brüsszel elé.

 

(Forrás: Lánchíd Rádió)