vissza a főoldalra

 2010.10.15. 

Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege

(Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpad)

Térey János a ma élő alkotók egyik legizgalmasabb képviselője. Debrecenben született 1971-ben, gimnáziumba még ide járt, de főiskolai, egyetemi tanulmányait már a fővárosban végezte el. Jelenleg szabadfoglalkozású író. Irodalmi éltünkben 1990 óta van jelen, első verseit az ÉS közölte. Azóta nyolc verses- és egy novelláskötete látott napvilágot, amelyek közül kiemelkedik a Paulus című verses regény, amire valóságos díjeső hullott. Műfordítóként és filmes szövegkönyvíróként is nevet szerzett magának. Saját drámákat is írt, A Nibelung lakóparkot, A Hagen, avagy a gyűlöletbeszédet is bemutatták, ugyanúgy, mint a magyar drámatrilógiáját, aminek Kazamata című első részét Papp Andrással együtt írta, második része az Asztalizene, amit 2007-ben a Radnóti Színház vitt színre. Ennek a sorozatnak harmadik tagja a Jeremiás avagy Isten hidege. Ez utóbbi műve az Alföld 2008. július, augusztus és szeptemberi számában jelent meg nyomtatásban először, majd 2009-ben, könyv alakban a Magvető kiadónál. Színházi bemutatója tavaly júniusban volt a pécsi Örökségközpontban felolvasószínház keretén belül, ahol a nyolc képből csak hármat adtak elő. A teljes mű egy óra negyven percre rövidített ősbemutatóját most október 2-án tartották a pesti Nemzetiben. A szerző úgy véli, a napi robotban megfáradt mai néző ennyit bír egyvégtében ülni és figyelni.

Maga az író így magyarázza művének tartalmát: „Játszódik Nagy Jeremiás elméjében. A szín Debrecen mint akart és képzet. Burjánzó nagyalföldi metropolisz, egy mintha Debrecen. Se szebb, se csúnyább, mint a létező. Váratlanabb. Ami van, ami nincs már, és ami lesz vagy sohasem lesz: mindez együtt. Mindez együtt augusztusban, hármas fokozatú hőségriadó idején. Egyébként kívül az időszámításon; csak az augusztus biztos.” A plakáton meg a szórólapokon alcímként a misztériumjáték egy részben, 8 képben megnevezés olvasható. Hagyományos értelemben vett cselekménye nincs ennek a drámának, de nem is ezen van a hangsúly. A már máshol – valószínű, hogy Budapesten – élő Nagy Jeremiás országgyűlési képviselő hosszabb távollét után hazalátogat szülőföldjére, a cívisvárosba. A közlekedési dolgozók sztrájkja miatt az egyik debreceni metróállomáson reked. Itt találkozik ifjúságának szemtanúival: pörölő édesanyjával, testileg-lelkileg sérült húgával, eldobott szerelmeivel, elhagyott szeretőjével, gyerek- és kamaszkori játszópajtásaival, akik közül a gumiarcú Cucor kísérőjévé szegődik, gyűlölt tornatanárával, vagyis debreceni éveinek összes szereplőjével. Eközben felelevenednek előtte életének különböző mozaikjai, amik feledésének homályába már lemerültek, előjönnek kellemes és kellemetlen emlékei, eszébe jutnak örömteli élményei és nyomasztó tapasztalatai.

Ennek a Valló Péter által rendezett előadásnak bő másfél órája alatt többször felcsendülnek a református énekeskönyv „Ó áldandó szentháromság” kezdetű dicséretének, ennek a Ráday Pál szövegére, 1791-ben, Debrecenben született ősi éneknek a strófái, amit nyolctagú fiúkórus énekel. A produkció másik érdekessége, hogy – Antal Csaba díszlettervező ötlete nyomán – a széksorokat, a benne ülő közönséggel együtt jó párszor körbeforgatják a nyolc metróállomás között. Akad olyan jelenet is, amikor a színészek maguk tolják, húzzák-vonják ezt a nehéz szerkezetet. A Jeremiás színészigényes darab, közülük Blaskó Péter, Szarvas József, Murányi Tünde három figurát is megszemélyesít. Nagy Jeremiást László Zsolt kifogástalanul alakítja. Molnár Piroska a tőle megszokott profizmussal viszi fel a színre Jeremiás elégedetlen anyját. Gerlits Réka az ügyefogyott lánytestvért, Bánfalvi Eszter Jeremiás első szerelemét kelti életre. Stohl András Cucort, a kísérőt, Söptei Andrea a magabiztos polgármesterasszonyt, Somody Kálmán az elzüllött tornatanárt játssza.  

A nagy olasz költő, Dante Alighieri Isteni színjátéka, a Commedia óta számtalan író, költő tett a maga Vergiliusa társaságában misztikus utazást saját lelkében. Térey János is megteszi. Az ilyesfajta belső utazás mindig a valóságon alapul, de sohasem annak pontos mása. Téreyé sem az, és ez így van rendjén, elvégre nincs Debrecenben metró, és női polgármestere sem volt még a városnak. Az ő Jeremiásának misztikus utazásával az a baj, hogy az író nem döntötte el világosan, mit szeretne elérni, hová akar kilyukadni. A Jeremiás által bejárt lelki távolságok: mélységek és magasságok, szélek és hosszak reális útnak túl költőiek, belső útnak viszont túl prózaiak, hétköznapiak. Hiányzik a szövegből az a fajta emelkedettség, ami a történéseket eltartaná a valóságtól, és elirányítaná a misztikum felé. A dráma szövetét alkotó mondatok abban a képletes, metaforikus szavakban szűkölködnek, amik elszakíthatnák a szöveget a valóságtól, ennél fogva nem tudják magukkal ragadni a nézőket. Az a bizonyos természetfeletti erő, a titkokat magába rejtő, sokat sejtető plusz hiányzik belőlük. (Felső képen: Bánfalvi Eszter, László Zsolt; alsó képen: László Zsolt.)