vissza a főoldalra

 2010.10.15. 

Dominus meus et Deus meus! – Én Uram, én Istenem!
Varga Gabriella–Vencser László: Megalkuvás nélkül
Száz éve született Jakab Antal

Jakab Antal Erdély, illetve hivatalos nevén Gyulafehérvár püspöke Márton Áron püspök utódja, száz évvel ezelőtt született, róla emlékezünk most egy, az évfordulóra megjelent könyv kapcsán. A könyvet Varga Gabriella, a püspök unokahúga, és Vencser László tanár úr, a Gyulafehérvári Teológia egykori vice rektora írta.

Antal püspök jelmondata Tamás apostoltól: aki csak akkor hitte el, hogy Jézus feltámadott, amikor ujjait Krisztus sebeire helyezhette, de ott térdre borult az Úr előtt, és sírva mondta neki: „Én Uram, én Istenem!” Milyen különös! Jakab Antal püspök életútját olvasva magunkból is kiszakad a sóhaj: Én Uram, én Istenem!

A könyv ismertetése előtt egy egyháztörténeti tanulmányból idézek, ami nem is olyan régen jelent meg Jakab Attila tollából. Jakab Attila nem rokona Antal püspöknek, teológiát végzett, de nem szentelték fel, ma három szép gyermek édesapja. Az erdélyi egyházmegye és a romániai katolicizmus jó ismerője furcsa dolgokat ír a jelenkori állapotokról.

Amióta Jakubinyi György, a gyulafehérvári püspökség érseke, sok minden történt. Azt írja a szerző:

„A gyulafehérvári érsekség lényegében véve egy végrehajtó szerv lett (egy multinacionális cég regionális fiókvállalata), amelynek nincs beleszólása a történésekbe. A stratégiai döntéseket ugyanis mások és máshol hozzák…

A tényleges paradigmaváltás azonban 2006-ban következett be, amikor a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet betagolódott a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetembe. Ezt követte 2007-ben az erdélyi magyar kisebbség megtartásában markáns társadalmi szerepet vállaló, nemzeti elkötelezettségű papok félreállítása (pld. Czirják Árpád, Csató Béla, Gergely István); Majd betetőzte 2008-ban a Kolozsvári Pázmány Péter Római Katolikus Teológiai Líceum és Általános Iskola egybeolvasztása az állami Báthory István Elméleti Líceummal. Ezt már az új főesperes, Kovács Sándor saját kezdeményezésére és hatáskörben! – Gyakorlatilag a Jakubinyi érsek tudta nélkül – tette; mintegy önhatalmúlag számolva fel az elődje által alapított helyi római katolikus felekezeti iskolát.”

„… A gyulafehérvári egyházmegye az előrehaladott szétesettség állapotába jutott, ahol sajátságos hatalmi gócpontok és politikai, gazdasági érdekszövetségek alakultak ki. Jakubinyi érsek ebben a már-már áttekinthetetlen helyzetben próbál hatalmat gyakorolni: büntetésekkel és jutalmazásokkal; A hívek iránti legnagyobb érzéketlenséggel. Egyébként az erdélyi római katolikus egyház a balkanizálódását kiválóan érzékelteti maga a zárómise (az ezeréves erdélyi illetve gyulafehérvári püspökség jubileumi ünnepségén) a székesegyház főhajójában foglaltak helyet, lazán ültetve és elkülönítve – a politikai és közéleti hivatalosságok (mint régen az arisztokraták), miközben a hívő nép kint állt a katedrális előtti téren.”

Más információk szerint a gyulafehérvári érsekség vezetői, maga az érsek jó, illetve szívélyes viszonyt ápolt Markó Bélával, az RMDSZ elnökével.

Ezeket a sorokat most csak idézzük, nem biztos, hogy ez mind így igaz, lehet, hogy csak Jakab Attila, a cikk szerzője látja így. Feladatunk a 100 évvel ezelőtt született Jakab Antal életéről szóló könyv bemutatása. Ez a könyv nem csak a gyulafehérvári püspökség gyötrelmes életét mutatja be a Ceausescu-érában, hanem megmutatja a korabeli Románia belső politikai és gazdasági viszonyait is. A két szerző, Varga Gabriella, a fiatal írónő, és a 60 esztendős vice rektor, Vencser László filológiai pontossággal írta meg könyvét, és mindent egyértelműen okadatolt. Ez a könyv kortörténeti fontos alapmű. Kezdjük a kezdet kezdetén. Azt vallotta Jakab Antal püspök úr:

„9 éves koromtól csak nagy próbákat láttam” – nyilatkozta egyszer az idős püspök egy interjúban, s a költő, a szépíró ott, a két háború között valóban leteszi a tollat. Átadja a krónikaírónak, hogy azt hozza az utókor tudtára: a népét óvó, híveit féltő, nemzetéért szenvedő, az egyházáért cselekvő főpásztor egész életében csak nagy próbákat látott. De ne csak ezt vesse betűbe a krónikás.

Vesse betűbe azt is, hogy Jakab Antal soha, semmilyen körülmények között, viszonylag korai árvasága idején sem, az átélt két világháború idején sem, kisebbségi sorsában sem, a 13 évnyi börtön idején sem, súlyos betegségei közepette sem, a diktatúra egyházvetésre gyakorolt kíméletlen nyomása alatt sem, soha, soha nem adta fel…

Ez a kilyénfalvi parasztgyerek, Márton Áron, vagy ahogyan a nagy püspököt nevezték papjai, Áron püspök árnyékában nőtt fel, és nagyságban megközelítette ezt a szentéletű embert. Itt kell megjegyezni, sem Márton Áron püspök, sem Mindszenti József bíboros boldoggá avatási eljárása Vatikánban az utóbbi időben nem sokat mozdult előre. De reménykedjünk, hiszen Szent Johannát több száz évvel később, a XX. század elején emelték oltárra, avatták szentté.

 Márton Áron a rendíthetetlen magyar püspök. Olvasom a Varga-Vencser szerzőpáros könyvéből:

„Márton Áron letartóztatása után, (1949. június 21.) Gajdátsy rektor úrtól megkérdeztem:

– Mi lesz, ha az egyház oszlopai így dőlnek ki? A rektor határozottan és tagoltan mondta: – Kedves nővér! Most nem kellünk. A jó Isten félreállít. S mikor kell, a kövekből fog magának utódokat teremteni. „Ezek a szavak végigkísértek az életemen. Erőt és bátorságot adtak. Nemsokára Gajdátsy rektor urat is letartóztatták. Akkor Jakab Antal vette át a teológia vezetését. Addig is vice rektor volt.

A nővéreknek 1949. augusztus 28-án le kellett tenniük a szerzetesi ruhát. Lénárda nővér szerint ez volt ifjúsága, élete egyik legnagyobb tragédiája, amelyben Jakab Antal adott neki erőt.”

A megpróbáltatások és a gyalázatok a román kommunista rendszerben sorban egymás után zúdultak a katolikus egyházra Erdélyben.

„1948. október 21-én, Gyulafehérváron kimondták, hogy a román ortodox egyház szinódusának 1948. október 3-án hozott határozata alapján megszűnik a görög katolikus egyház. Különböző megfélemlítésekkel elérték, hogy a határozatot a közel 2 ezer görög katolikus papból 431 aláírta. Közülük többen visszavonták a csatlakozásukat. A püspökök, a katolikus egyházhoz való hűségükből vállalták a börtönt és a vértanúságot. Egy újabb megpróbáltatás a konkordátum felmondása, és a pápai nuncius országból kiutasítása volt.”

Olvassuk tovább a dokumentumot.

„1950-51-ben végig bent voltam az intézetben, tanultam, és titokban vizsgáztam, emlékszik vissza Hajdú Gyula. – 51 márciusában, miután Gajdátsy Bélát és Sándor Imrét letartóztatták, Jakab Antal vice rektorral a pincében misebor dugaszolás közben sok mindenről bizalmasan elbeszélgettünk. Ültünk szemben egymással, s megkérdeztem, hogy vajon ki az ordinárius? Mondtam egy nevet, azt felelte, nem. Akkor azt mondtam: Vice rektor úr az ordinárius! Nem szólt semmit, nem mondta, hogy igen, mert nem árulhatta el a titkot. Hazudni sem akart, tehát nem mondta, hogy nem. Elhallgatott. Az előttem lévő évfolyam már készült a szentelésre. Egy részüket Szászvároson, a többieket Váradon szentelte Fiedler István Szatmár-nagyváradi püspök. Csakhogy idegen püspök abban az esetben szentelhet, ha úgynevezett elbocsájtót kap az ordináriustól. De ki adjon elbocsájtót, ha nincs ordinárius? Másnap Jakab Antal egy nagy borítékot adott a kezembe. Azt mondta, ebben további borítékok vannak, rejtsem el, s amikor kéri, akkor adjam neki oda. Szentelési elbocsájtók voltak benne. Egyházjogot akkor még nem tanultam, de tudtam, hogy ezt más nem adhat, csak az ordinárius….”

Az egyházmegye minden gondja, baja, irányításának mérhetetlen felelőssége Jakab Antal ordináriusra hárult. Majd Jakab Antalt is letartóztatták. Ismét egy visszaemlékezés:

„1951. augusztus 24-én délután egy munkásruhába öltözött alak jelent meg a teológián, Dr. Jakab Antalt kereste. Éppen nem volt otthon, a kispapokkal lucernát gyűjtött a mezőn. Amikor este fáradtan hazaért, a nővérek figyelmeztették, hogy egy gyanús alak kereste. – El fognak vinni – válaszolta. A nővérek megneszelték a veszélyt, és a konyhában maradtak. Jakab Antal este meglátogatta közeli barátait, Kellner Ferencéket, és hazafelé jövet benézett pár percre a konyhába. Ma el fognak vinni – mondotta. A nővérek imádkozni kezdték a rózsafüzért. Dorottya nővér át akart menni a teológiával szemben lévő kertbe, de kívülről valaki nem engedte a kaput kinyitni. Alig telt el fél óra, megjelent egy securitátés tiszt és kérdezte: – Ki Egyed Mária? – Én vagyok – válaszolta Lénárda nővér. – Jöjjön velem! – parancsolta az alak. Lénárda nővér elindult, s a lépcső előtt, ahogy máskor is szokta, felkapcsolta a villanyt. A szekus a kezére csapott, és lekapcsolta. Lénárda nővér kijelentette, hogy akkor nem megy. A nagy hórihorgas pribék gyufaszálakat gyújtva vezette le a nővért Jakab Antal szobájához. A házkutatástól teljesen felforgatott szobában hatalmas cigarettafüstben már ott ült vigyorogva hat marcona alak. Jakab Antal vastag ruhába öltözve állt – készen az útra. Félrehívta Lénárda nővért, átadta neki a kassza kulcsát, és meghagyta, hogy mit kell elintézni.

– Én megyek. A Jó isten áldja meg magukat! – búcsúzott. Induláskor Lénárda nővér megkérdezte: – Vice rektor úr, nem visz magával legalább egy pokrócot? – Vihetek? – kérdezte a pribékektől. – Igen. – hangzott a durva válasz. Elindultak. Hárman Jakab Antal előtt, hárman utána. Másnap, 25-én hajnalban Dani Gergely adta hírül kispaptársainak: „Az ordinárius urat letartóztatták.”

„… Azon az éjszakán, amikor Jakab Antalt Gyulafehérvárról elvitték, letartóztatták dr. Dávid Lászlót, Márton Áron püspök titkárát is Marosvásárhelyen, ahol a szabadságát töltötte. Dávid Lászlót 25, Jakab Antalt 23 év börtönbüntetésre ítélték. Ebből dr. Jakab Antal leült 13, Dávid László pedig 11 évet. Ugyanezen az éjszakán vitték el Maczalik Győző irodaigazgatót, titokban felszentelt püspököt is, így az egyházmegye egyszerre maradt ordinárius, püspöki irodaigazgató és titkár nélkül.”

A tárgyilagosság kedvéért írom ide, hogy tudjuk.

„A püspököt letartóztatása után annyira összeverték, hogy agyhártyája bevérzett. Már a kezdeti vallatások idején úgy lefogyott, hogy napokig nem mert leülni attól félve, hogy segítség nélkül nem fog tudni felállni. Cellájában inkább a falnak támaszkodva állt. Románia szinte valamennyi börtönét végigjárta. A felsőbányai ólombányában, amelyet a belügyminisztérium kifejezetten a politikai foglyok kínzására és dolgoztatására bérelt ki, neki három évnyi kényszermunka jutott. Ez volt a legnehezebb. Rövidnadrágban és gumicsizmában dolgoztak embertelen körülmények között. Annyi volt a pihenésük, hogy időnként a gumicsizmából az izzadságot kiöntötték.”

És véget ért a 13 esztendős börtönélet.

„Letartóztatásakor valamennyi személyi iratát elvették, és hazaküldték a családjának. Szabadlábra ugyan csak a szülőfalujába szóló szabaduló levéllel bocsátották, személyi igazolványt ennek alapján ott kellett igényelnie. A börtönből Jakab Antal ezért érkezett Kilyénfalvára, nem pedig Gyulafehérvárra.”

Jakab Antal újra tanítani kezdett Gyulafehérváron, az ősi egyházmegyében, ahol négy egyházmegye kispapjait tanította. Márton Áron akaratából az egyházmegye püspöke lett. A segédpüspököt VI. Pál pápa szentelte fel Rómában. A hajlott korú, szintén sokat szenvedett Márton Áron mellett először részfeladatokat vállalhatott el, majd a teljes egyházmegye minden gondja, baja rá hárult.

Márton Áron alig néhány nappal azután, hogy „Jakab Antal átvette Erdély nagy püspökétől az egyházmegye vezetését, 1980. szeptember 29-én délelőtt sok szenvedés után életének 84. évében Márton Áron befejezte földi zarándokútját. Az egyházmegye védőszentjének ünnepén, Szent Mihály napján szólította az Úr magához.”

Márton Áron akarata érvényesült, utódja az erdélyi pap lehetett, akit erre a feladatra ő kiszemelt. Az utód pedig dr. Jakab Antal lett. Aztán a küzdelem a megmaradásért és az életért folytatódott. Ceausescu és udvartartása, a securitate mindenféle rafinált módszerrel a magyarok egyházmegyéjének tönkretételén fáradozott. A teológia és a kántorképző iskola csípte a legjobban a szemüket. Székely okossággal Antal püspök, dr. Jakab Antal kivédte a bajokat. Amikor Márton Áronról, illetve az ő születésének évfordulójáról megemlékezést szerveztek Erdély-szerte, a securitate eddig nem látott nyomás alá helyezte a püspököt és az erdélyi egyházmegyét, nem akartak hallani az ünneplésről. Az ünnepség központja Kolozsvár lett volna, a Szent Mihály templom. Czirják Árpád kanonok, Jakab Antal által kiszemelt utód szervezte a munkát, az ünnepség megtartásának feltételeit, de végül főpapja kérésére, sugallatára az ünnepséget lemondták, nem akarták bajba sodorni a papokat. A securitate provokációja nyilvánvalóvá vált. S hogy Czirják Árpád lemondta az ünnepséget, ez ellenségeskedést váltott ki Kolozsvár némely papjaiból. Érthető volt az ő állásfoglalásuk is. Innen eredeztethető, hogy Jakab Antal halála után a hozzá hűséges kanonokot, plébánost és vezető egyházi személyiséget egyszerűen az új érsek leváltott, ellehetetlenített. Közben a gyulafehérvári püspökség az átmeneti püspök, Bálint Lajos idején érseki rangot kapott. Bár a szék Jakab Antalt illette volna meg, érseki rangot mégis nagyméltóságú és főtisztelendő Bálint Lajos kapta meg, s majd ezt a címet viseli későbbi utódja, a szatmári egyházmegyéből származó tudós főpap, Jakubinyi György. És amíg Jakab Antal élt, minden napja küzdelemben telt el. A román állam numerus clausust vezetett be a gyulafehérvári teológián. Meghatározott számú kispapot iskoláztathattak be a teológiára.

„Ceausescu hírhedt diktatúrájának utolsó éveiben az államhatalom olyan intézkedések végrehajtásába fogott, amely egy általános nagy falurombolási tervben ki akarta tépni a népet ősi közösségéből, az ifjúságot pedig az iskoláztatásban és elhelyezkedésben egyaránt szét akarta szórni szülőföldjétől távol eső vidékekre. Ezt az életet látva Erdély római katolikus plébánosai és esperesei levélben fordultak dr. Jakab Antal püspökhöz, hogy tárgyaljon ezekről az iszonyatosan kártékony intézkedésekről az államhatalommal. A gyulafehérvári püspökség espereseihez és papjaihoz csatlakoztak a nagyváradi és a temesvári püspökség esperesei és papjai. Több mint 40 pap írta alá a püspökhöz intézett levelet. A levélről pedig szó sem esett a román politikai életben, hiába küldte el a címzettnek, a hatalomnak dr. Jakab Antal püspök.”

És itt kellő szerénységgel meg kell állnom és elmondanom, hogy nekünk, az anyaországi újságíróknak köze volt a dolgok elmozdításához. Ebben az időben szervezte Csurka István és néhány társa a nagy erdélyi tüntetést, és ebben az időben jutott el hozzám, a Magyar Rádió Vasárnapi Újságjának felelős szerkesztőjéhez az inkriminált levél. A levél szót emelt az 1984-ben és 86-ban felterjesztett memorandumban sérelmezett „numerus clausus” további alkalmazása ellen, majd a következő jogtalanságokat sorolja fel: templomépítés tilalma a városokban, és a falurombolás következtében tervezett agráripari központokban; a Biblia, imakönyv, katekizmus kiadásának korlátozása; az anyanyelvi oktatás korlátozása; a főiskolások szülőföldjüktől távoli vidékekre irányítása stb.

Idézek Varga Gabriella könyvben található soraiból:

„Mivel azonban a levelet hosszú ideig érthetetlen csend vette körül, semmilyen visszhangja nem támadt, fiatalabb papok 1989 februárjában kijuttatták a beadványt Magyarországra, és átadták a hírközlő szerveknek. A memorandum megjelent az Igen című lapban, majd 1989. március 5-én a Kossuth Rádió – akkor Győri Béla által szerkesztett – Vasárnapi Újság című adásában Sinkovits Imre felolvasta. Ezt követően egy sor más sajtóorgánum is átvette, így vált a levél világszerte ismertté.”

Hála legyen az Istennek, hogy erre lehetőségünk volt, és ily módon is részt vehettünk az erdélyi magyarok szabadságküzdelmében.

Varga Gabriella és Vencser László könyve az erdélyi, a székely papok visszaemlékezésével zárul. Hajdó István, gyergyószentmiklósi főesperes írja:

„Püspöki idejéből engem két dolog ragadott meg nagyon: egyik, hogy teljes szívéből szerette egyházát, másik pedig, hogy szerette és féltve féltette népünket.”

Azóta Hajdó István is eltávozott a gyergyószentmiklósi főesperesi stallumból. Dr. Jakab Antal Czirják Árpád kolozsvári kanonokot szemelte ki utódjául. A hitben és hazaszeretetben erős főpapot azonban fondorlattal elütötték a gyulafehérvári érseki széktől. Helyét Jakubinyi György foglalta el. Dr. Jakab Antal szótlanul tudomásul vette a döntést. Egyszer mondta halkan: Gyulafehérváron a dolgok nem mozdulnak. Olvassuk el ezt a könyvet, és ne feledjük ezeket a világhírű, de mélyhitű főpapokat, Áron és Antal püspökeinket.

 (Varga Gabriella-Vencser László: Megalkuvás nélkül, Kairosz Kiadó, 2009.)

Győri Béla