vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.15. 

Adósság, restitúció és schengeni csatlakozás – Romániában járt Merkel

Németország és Románia 130 évvel ezelőtt, 1880 februárjában vette fel a diplomáciai kapcsolatot. Erről is megemlékezett bukaresti megbeszélésein Angela Merkel német kancellár, aki ebben a minőségében már másodszor látogatott a román fővárosba. Két évvel ezelőtt a NATO-csúcsértekezleten járt ott. Tegnap előbb Emil Boc miniszterelnökkel egyeztetett a kancellár, majd Traian Bãsescu államfővel tárgyalt, aki díszebédet is adott tiszteletére, majd Kolozsvárra utazott, ahol a Babe–Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták.

 Románia csatlakozása a schengeni övezethez csakis azon múlik majd, hogy megbízhatóan ellenőrzi-e az ország az északkeleti határait, amelyek egyben az Európai Unió külső határai is. Ezt nyilatkozta Merkel a román kormányfővel tartott egyeztetés után. Leszögezte, hogy sem az EU Bizottsága, sem Németország nem köti a belépést politikai feltételekhez, mint például a Romániából nyugat-európába sereglő romák ügyének megoldásához. Emil Boc is azt hangoztatta, hogy nem volna szerencsés a belépést politikai okokból késleltetni, mivel az ország 2011 márciusára teljesít minden technikai feltételt.

 A két politikus közös sajtóértekezletén firtatták az újságírók a román kormány 143 millió eurós adósságának a sorsát, ennyi pénzzel tartozik állítólag csak német cégeknek a végrehajtó hatalom. Mind a kancellár, mind a miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megkapják követelésüket a vállalkozások. Boc hozzáfűzte, hogy szélesebb körű együttműködésre számít a német gazdasági élet szereplőivel például a szállítás, az idegenforgalom, a mezőgazdaság és a megújuló energia felhasználásának terén.

 Angela Merkel közölte, hogy felvetette a megbeszélésen a hajdan elállamosított ingatlanok visszaszolgáltatásának lassú folyamatát. Mint mondta, az érdekelt német állampolgárok nevében tette szóvá a bonyolult bürokratikus eljárást. Megjegyezte továbbá, hogy Romániának folytatnia kell az igazságszolgáltatási reformot, amelynek még nem ért a végére, és a haladás nyomon követésében támaszkodjon az Európai Bizottság Együttműködési és Ellenőrzési Rendszerére.

 

(Forrás: Reggeli Újság)