vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.21. 

Megjelent a Magyar Fórum XXII. évfolyamának 42. száma!

A tartalomból:

Csurka István: Konrád György kivándorlása (2.oldal)

A mai problémaözönben, a nemzetállam alapjainak lerakása közben azt hiszem, nem tévedek, ha csak látszólag jelentéktelennek és veszélytelennek minősítem Konrád Györgynek azt a szánalmasnak ugyan szánalmas kísérletét, amely a Der Spiegel után most már a Le Monde című francia világlapban is folytatódik. Konrád a magyarság rossz hírét költi, burkoltan ugyan, de bűnös népről beszél, és azt híreszteli, hogy fél. Az egyszer már gyanús körülmények között az országból kiköltözött író most bejelenti, hogy 77 éves korában a kivándorlás gondolatával foglalkozik, mert idehaza elviselhetetlen az élet, a demokrácia megszűnik, Orbán Viktor diktatúrát vezet be. A tényállás ezzel szemben az, hogy a választási, majd az önkormányzati választás eredménye határozottan tervbe vette néhány privilégium megszüntetését. Ezek a privilégiumok eddig Konrádnak és osztályának, mondjuk törpe kisebbségének örökösnek hitt, „megbonthatatlan” és a holokausztmítoszra épített tulajdonai és haszonélvezetei voltak.

 Vártam, nehogy én legyek a választási vereségért a bűnbak

Interjú Dr. Szili Katalinnal (4.oldal)

Sokan várnak a baloldali szóra. Olyanok, akik baloldalon, inkább a nemzeti értékek iránt érzékenyebb szociális értékeket szem előtt tartó és inkább az ökoszociális piacgazdaság irányába mutató elveket vallanak. Az MSZP –n belül – mint látjuk – az elmúlt években az ilyen jellegű politikai tevékenység nem jutott többségre. Mivel október 4-én, az előző nap megalakult Szociális Unió elnökévé választottak, úgy döntöttem, kilépek a szocialista párt frakciójából. Úgy tudom, hogy normál körülmények között 2014- ben lesznek választások, így nem is értem a hisztériát, ami ebben az ügyben körülvesz. Van arra lehetőség, hogy a társadalmi igényt felismerve igenis építkezésbe kezdjen egy politikai erő, amelyik új színt hozhat? Egy demokrácia annál finomabb, vagy annál inkább kifejezi a társadalom igényeit, minél színesebb a politikai küzdőtér.

 Győzelem a halál árnyékában

Barati Attila, Pácin polgármestere (5.oldal)

Önkormányzatunk megbízásából több évszázados kőris, ill. tölgyfából elkészültek a művészileg megfaragott „Turul Nemzetség” és „Áldó Krisztus” köztéri szobrok, melyek igazi látványosságnak számítanak a térségben. Ezen túlmenően két szomszédos községgel, Karcsával és Karossal közösen pályáztunk turisztikai fejlesztésre is. A közös pályázat gesztortelepülése mi vagyunk. Ebből a nyertes pályázatból az országos jelentőségű Mágóchy várkastély és az azt körülölelő parkerdő egy, a reneszánsz kort híven ábrázoló bemutató térré és térségi turisztikai központtá történő fejlesztését szeretnénk megvalósítani.

 Illyés Gyula: Oroszország 1934. c. művét ismerteti Győri Béla

Célom: A legtárgyilagosabb helyzetjelentés (7.oldal)

„Akik kezükbe veszik könyvem, legnagyobbrészt eleve kész világnézetük támogatására keresnek majd benne adatokat. Ez a körülmény nem zavart. Célom nem a vélemények megváltoztatása volt, hanem képességem szerint a legtárgyilagosabb helyzetjelentés.” Így indítja Illyés Gyula Oroszország 1934. című írását. A könyv először folyóiratban jelent meg, majd később kötetben, hogy utána majd két alkalommal napvilágot lásson a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában, 1974-ben és 1980-ban. Illyés Oroszországa minden alkalommal vitát váltott ki. Tehát induljunk el Oroszországban Illyés Gyulával, kísérjük el a magyar írót a sztalini diktatúrába. Varsó felől közelítette meg a nagy földet Illyés. Elérkeztek a határhoz, és az író, költő lejegyzi.

„Az utasok kíváncsian mérlegelik egymást, még egy zökkenő, s mindenkiről lehullik az álarc. A vonat romantikus fenyves alatt kanyarodik, hirtelen lassítani kezd. Kihajolok az ablakon. A mozdony fából ácsolt hatalmas kapu alatt pöfög, a kapun fából faragott sarló és kalapács, alatta a teljes szovjet címer. „Üdvözlet a világ minden dolgozójának.”

 Közös kincsünket kamatoztatni kell

Interjú Papp Gáborral, Hévíz polgármesterével (9.oldal)

Hévíz világhírű fürdőváros olyan kinccsel, amelynek értéke felbecsülhetetlen. De ezt a kincset nem elég birtokolni, ezt tudatosan kamatoztatni kell, Hévíz városának irányt kell szabni. A lehetőség eddig is nyitva állt arra, hogy a város vezetése összefogja Hévíz szellemi erőforrásait, egy közösen meghatározott irányt szabjunk és a fejlődés útjára lépjünk. Lokálpatrióta lévén, hiányoltuk, hogy mindez eddig nem történt meg. Párbeszéd nélkül nincs megegyezés, konszenzus nélkül nincs közös cél, amiért érdemes összefogni.

 Ökológiai bomba ketyeg Csíkszentdomokoson (9.oldal)

A magyarországi vörösiszap-tragédiát követően több Kárpát-medencei zagytározó állapota keltette föl a sajtó figyelmét. A Hargita megyei Balánbányán egy óriási zagytározó fekszik, a terület élettelen, a víz és a talaj súlyosan szennyezett. A tározó ökológiai veszélyt jelent a környéken élőkre. Erről kérdeztük Barabás Alpárt, Csíkszentdomokos alpolgármesterét.

 Interjú Eperjesi Erika operaénekesnővel, miskolci önkormányzati képviselővel (11.oldal)

Az elmúlt évtizedben mindent megtettem annak érdekében, hogy tehetségemmel a város kulturális életét szolgáljam. Koncertjeim, hazai és külföldi vendégszerepléseim során igyekeztem szülővárosom hírnevét öregbíteni. Hiszem, hogy a kultúrán keresztül az emberek közelebb kerülnek egymáshoz, és így a kitűzött célok közösen könnyebben megvalósíthatók. Nem feltétlen csak a politikusi létet látom a képviselői munkában, mert a feladatom elsősorban az, hogy az adott körzetben a problémákra megoldást találjak.

 Szükség van a visegrádiak szolidaritására (18.oldal)

Kiss Gy. Csaba, művelődéstörténész: E. Fehér Pálnak megjelent egy írása az Élet és Irodalomban, amelyben a katyni tragédiát a németeknek tulajdonította. Szerinte a lengyelek képtelenséget állítanak, amikor azt mondják, hogy a szovjetek tették. Az összes hangadó propagandista lenézte a lengyeleket, sértő módon írtak, gyalázkodóan beszéltek róluk. Talán a nyilasok beszéltek hajdan olyan megvető módon a lengyelekről, mint akkor a kommunista magyar tömegtájékoztatás. Tudtommal Hajdú János – Durayt újra letartóztatták az ő cikke miatt Csehszlovákiában – boldogan hajlongott a képernyőn, mikor közölte: Jaruzelski tábornok végre rendet teremt Lengyelországban.

 Működik a titkosszolgálati szövedék (19.oldal)

2006. szeptember 18-án Gyurcsány őszödi beszéde ellen tiltakozó tömegből, Toroczkai László felszólítására, egy nagyobb csoport az MTV székház elé vonult. A tömegből néhányan nekimentek a bejáratot eltorlaszoló rendőrsorfalnak. A túlnyomó többségében békés tüntetőkből álló tömeget először a provokátorok heccelték, majd a rendőrök érthetetlen reakciója gerjesztette az erőszakot. Ahelyett, hogy az erőszakos provokátorokat kiemelték volna, vízágyúval próbálták oszlatni a tömeget, ráadásul nevetségesen kis létszámmal. Miközben a Kossuth téren a REBISZ egységei tétlenül álltak, a rendőrök feladták a székház védelmét. Az eset szolgált ürügyül a későbbi brutális rendőri fellépésre sokszor békés tüntetők, vagy járókelők ellen.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!