vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.15. 

A nemzeti együttműködés térképe

Nevezhetjük azonban ezt a tavasszal megkezdődött rendszerváltás eredményhirdetésének is. Minden megyét erős Fidesz-többség vezet, a nagyvárosok közül egyedül Szegednek van MSZP-s polgármestere, de a városi képviselő- testületben ott is a Fidesz van többségben.

Ez világraszóló, egyedülálló teljesítmény. A magyarság a 2010-es két választással ismét egy olyan lehetőséget mutatott fel elsősorban Európának, s egyúttal olyan kiállást mutatott fel a nemzeti értékek mellett, amely csak az ötvenhatos forradalomhoz és szabadságharchoz hasonlítható. Ezzel kiküszöbölte azt a csorbát, amelyet húsz évvel ezelőtt elkövetett – elkövettünk –, amikor jelentős mértékben hitelt adott a nemzetellenes, idegenszívű liberalizmusnak és árulókat hagyott uralkodni.

Most a helyzet tiszta. Azok, akik kigúnyolták a nemzeti együttműködés nyilatkozatát, azok, akik a még ideiglenesen birtokukban lévő médiumokban áskálódnak, rombolnak, keltik a bizalmatlanságot, most nézzenek magukba. Ha megteszik, észre kell vegyék azt a súlyos nem is politikai, hanem erkölcsi eltévelyedést, amely szembeállítja őket a magyar nemzet ennyire egyértelmű akaratával, ekkora többségével. Nem lehet, hogy mégis a nemzeti, keresztény többség látja helyesen? Nem lehet, hogy az akaratát ilyen szépen, szabályosan szelíden kifejező többség döntött értelmesen? Nem lehet, hogy most végre a magyarnak jött meg az esze, s nekik meg elment?

Most minden MSZP-szavazónak el kellene gondolkodnia szavazata célján és valódi tartalmán. Nem egy nemzetellenes, idegenszívű kisebbség fenntartását és nem egy valódi baloldal létrejöttének megakadályozását vagy elodázását segítette elő mihaszna alakokra, bulistákra, idegeneket kiszolgáló harács-emberekre adott szavazata? Meddig lehet még menetelni az értelmetlen semmibe, a bolsevista nihil felé? Meddig tűri a nemzet a cinizmust és a féktelen önzést? Volt egy szemernyi szocializmus abban, amit a magyar szocialisták tettek húsz év alatt?

Most a nemzeti többség munkára készül. Meg akarja fékezni és állítani a magyarság fogyását, megtartja a földet és családokat telepít rá, megkezdi a visszaszerzést és minden törvényes eszközzel folytatja az elszámoltatást. Nem pártnak és pártoknak, hanem magának, a lassan mégis öntudatára ébredt magyarságnak, a Kárpát-medencében élő minden magyarnak építi fel az új Magyarországot.

Kinek van ellene kifogása?

Tessék a térképre nézni.

 

Csurka István