vissza a főoldalra

 2010.10.15. 

Adminisztratív rablás

A társadalmak fejlődése szükségszerűvé tette a mindennapi életet meghatározó jogi és elszámolási szabályok fejlődését is. Naponta kötünk szerződéseket, naponta kerülünk polgári jogviszonyba, még ha nem is feltétlenül tudunk róla. Amikor felszállunk a villamosra, parkolunk az autónkkal, vagy mozijegyet veszünk, akkor tulajdonképpen egyfajta szerződést kötünk, egész pontosan kötelmi viszonyba kerülünk, pedig legtöbbünkben ez nem is tudatosul. A kötelmi jogviszonyok sajátossága, hogy az esetleges elszámolások és viták intézésére bizonyos jogintézmények állnak rendelkezésünkre. Ezek a technikák és intézmények többnyire célszerűek, a társadalom és az egyén szempontjából hasznosak. Csakhogy a magyar jogszolgáltatásban kialakult anomáliák lehetővé tették, hogy a jogintézményekkel visszaéljenek és milliárdos haszonszerzésre használják őket. Ugyanakkor a társadalmat védő szabályokat a nagy játékosok rendre semmibe veszik mindenféle következmény nélkül. Azaz a törvény előtt mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek.

 A fizetési meghagyás

 A fizetési meghagyás abban az esetben lehet hasznos jogintézmény, ha a felek nem vitatják a tartozás jogosságát. Csak éppen az adós nem tud, vagy nem akar fizetni. Ilyenkor peres eljáráson kívül, egyszerűsített formában juthat a jogosult pénzéhez, illetve könnyedén megindíthatja a végrehajtási folyamatot. Fontos kiemelnünk, hogy csak abban az esetben, ha a felek a tartozás jogosságát nem vitatják. Gyakorlatban ez úgy derül ki, hogy a fizetési meghagyást kezdeményező fél a bírósághoz, vagy közjegyzőhöz fordul és benyújtja a kötelezettséget bizonyító iratokat. A bíróság, vagy a közjegyző értesíti a másik felet, és amennyiben az nem mond 15 napon belül ellent, úgy a követelés végrehajthatóvá válik.

És éppen ez ad lehetőséget a visszaélésre. Ugyanis a magyar jog itt is alkalmazza a kézbesítési vélelem elnevezésű szabályt. Tehát a bíróság, vagy a közjegyző kiértesíti az adóst (illetve a vélelmezett adóst) és ha az 15 napon belül nem mond ellent, a követelés végrehajthatóvá válik. Ha az adós (vagy vélelmezett adós) nem veszi át az ajánlott küldeményt, akkor a második küldemény után egyszerűen bedobják a postaládába és ekkor beáll a kézbesítési vélelem. Azaz a 15 nap innentől számolódik.

És a visszaélések erre alapulnak. Mobil-szolgáltatók, közös képviselettel foglalkozó cégek, parkolási társaságok, de főleg az ún. követelésbehajtó cégek rendre élnek a lehetőséggel és az ügyfelek által megadott levelezési cím helyett az állandó lakcímre kérik a fizetési meghagyást. A jószándékú nagymama, a szomszéd átveszi, vagy a postás egyszerűen csak bedobja a levelet, így a címzett jó eséllyel 15 nap után kapja kézhez a fontos iratot. Ha kézhez kapja.

Elvileg a címzett ismeretlen jelzéssel visszaérkezett fizetési meghagyás megakasztaná az eljárást, csakhogy a sokat próbált kezdeményezők pontosan tudják, milyen téves címet kell megadni, hogy ne így jöjjön vissza a küldemény.

A 15 nap leteltével jogerőssé válik a követelés és bár elvileg a végrehajtáskor újabb 15 nap állna az így már hivatalos adós rendelkezésre ellentmondani, de egyrészt ez már pénzbe kerül, másrészt pedig bonyolult. Jellemzően inkább kifizetik az általában 20 és 800 ezer forint körüli összeget, ha jogos, ha nem.

Józan ésszel nehezen felfogható, hogy miért nem fordított a bizonyítás, azaz miért nem szükséges, hogy adós nyilatkozzon a követelés jogosságáról. Miért elég egy vélelem – ami ráadásul nehezen támadható – amikor az egész jogintézmény lényege, hogy a tartozás ne legyen vitatott? Az okot feltehetőleg a lekaszált pénz mennyiségében kell keresnünk.

 Banki díjak

 Az emberek fejében él egy romantikus kép a pénzintézetekkel kapcsolatban. A bankba berakom a pénzt, és az kamatozik. A tisztességes haszonra törekedő intézeteknél persze ez így is lenne, csakhogy ilyet nem nagyon találunk. Ugyanis a profitmaximálás ma már a felsőoktatásban is tanított szentírása szerint a lehetőségeket ki kell használni. Nos a pénzintézetek ki is használják. Készpénzfelvételi díj, átutalási díj, számlavezetési díj, lekötési díj, feloldási díj, bankkártya díj, hitelbírálati díj, szerződésmódosítási díj, árfolyamkockázati díj, bankszámlanyitási díj, számlamegszüntetési díj.

Ha 10 ezer forintot három évig hagyunk a bankszámlánkon, akkor a harmadik év végén jó eséllyel felhalmoztunk ugyanennyi tartozást a bank felé. Azaz egyszer elbuktuk a tízezret, a végén meg még fizethetünk egy másik 10-est.

 Érthetetlen számlák és elszámolások

 Az érthetetlen számlák koronázatlan királyai az áramszolgáltatók. De a többi közüzemi szolgáltató is törekszik a teljesen átláthatatlan számlázási rendszer kialakítására. Zónák, átviteli rendszerirányítási díj, rendszerszintű szolgáltatások díja, elosztói forgalmi díj, elosztói alap- vagy teljesítménydíj, elosztói veszteségdíj, menetrend-kiegyensúlyozási díj és mindenféle tarifák. Csak azt nem tudjuk meg soha, hogy hány kWh-át használtunk el és az mennyibe került. A legtöbben már régen nem firtatják, hogy mit fizetnek be a postán. Megjött a csekk, be kell fizetni.

 Kartellezés és megtévesztés  

A mobil- és internetszolgáltatók, a pénzintézetek és a biztosítók esetében a legvisszatetszőbb és a legegyértelműbb a kedves ügyfél átverése. Ezek általában multinacionális nagyvállalatok magyarországi leányvállalatai, így pontosan tettenérhetőek a mesterségesen feltornázott díjak. Mert ugye nem valószínű, hogy Németországban, Angliában, vagy az Egyesült Államokban olcsóbb lenne fenntartani a mobil-, vagy internethálózatokat, kevesebbet keresnének a banki alkalmazottak, vagy a biztosítósok. Pedig ott az említett területek szolgáltatói lényegesen alacsonyabb díjakkal, kedvezőbb feltételekkel számolnak. A nagy csinnadrattával liberalizált magyar távközlési piacra benyomuló cégek között nemhogy verseny nem alakult ki, de éveken keresztül – a legnagyobb egyetértésben – a nyugati díjak többszörösét számlázták a magyar fogyasztóknak. A bankok és a biztosítók ugyanezt tették és annak ellenére, hogy a törvénytelen áregyeztetések, azaz a kartellezés nyilvánvaló, a hatóságok nem tettek semmit. Sőt.

A bíróságok rendre helyt adtak a szolgáltatóknak kétes ügyekben. Az egyik leggyakoribb ügytípus, amikor a szolgáltató számlatartozásra hivatkozva megszünteti a szolgáltatást, de az alapdíjat még hónapokig kiszámlázza. Sőt, a mobilszolgáltatók rendszeresen számláznak ki régen megszüntetett szolgáltatásokat és amennyiben a fogyasztó nem tudta bizonyítani, hogy az amúgy megszűnt szolgáltatást lemondta, a bíróság megállapítja a fizetési kötelezettséget.

 Bírság az adatszolgáltatás elmulasztásáért

 Talán mindközül a legbosszantóbb az elsősorban a vállalkozókat, de lényegében minden önadózót sújtó adatszolgáltatási kötelezettség nevezetű elmebaj. Egyrészt az átlag- ember számára kideríthetetlen, hogy kinek éppen milyen adatot kell szolgáltatni és erre vonatkozóan felvilágosítást sem nagyon lehet szerezni. Másrészt pedig létezik az ún. nullás bevallás vagy adatszolgáltatás fogalma, ami az ember által alkotott dolgok között kétségkívül az egyik legidiótább és legfeleslegesebb. Hogy pontosan értsük: ilyenkor azt valljuk be, hogy nincs mit bevallanunk. A vállalkozásomat nemrég bírságolta meg a nyugdíjbiztosító 60 000 forintra, mert nem vallottam be, hogy 2008-ban nem volt bevallani valóm, mivel a vállalkozásnak nem volt alkalmazottja.

Az adatbejelentésre felszólító leveleket szinte már természetesnek vesszük. Pedig a felszólító levélben rendszerint az összes adat fel van sorolva, amit az adatbejelentő űrlapon ki kell tölteni.

 Ha az új, most már minden jogosítvánnyal felruházott rendszerváltó hatalom ezekkel az anomáliákkal le tud számolni, akkor aranyba öntöm nevüket.

Csorja G