vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.15. 

Újabb szektorra vet ki adót a kormány

Jövőre egyszerre kell az adósságot csökkenteni és a gazdasági növekedést beindítani, úgy hogy közben tartsuk a hiányt, hangsúlyozta a Orbán Viktor a Millenárison, a Széll Kálmán Alapítvány „Hogyan tovább Magyarország” című rendezvényén. A kormányfő a második gazdasági akcióterv részleteit ismertette. Elsőbbséget kell adni a termelésnek, a munkának a spekulációval szemben, gyökeresen át kell alakítani az adózást, a gazdaság szerkezetét és a szemléletét is, kezdte beszédét Orbán Viktor. Ezért van szükség a második akcióterv mielőbbi beindítására – mondta.

 A bankadó után további, három évre szóló válságadókat fog bevezetni a kormány: a távközlési és telekommunikációs szektorra, az energiaszektorra és a kereskedelmi láncokra vonatkozóan. A távközlési szektor évi 61, az energiacégek évi 70, a kereskedelmi láncok évi 31 milliárdot fizetnek már idén, és még két évig, tette hozzá. A kormány november elsejétől 2011. december 31-ig felfüggeszti a magánnyugdíjrendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósított összeg átutalását és függesztik a még meg nem kezdett PPP-beruházások szerződéseit, új PPP-s szerződéseket pedig nem kötnek. Hiányzik egymillió munkahely és egymillió gyerek, mondta Orbán Viktor, aki szerint következő év legfontosabb feladata az új, arányos családi adódszendszer (16 százalékos) bevezetése, a foglalkoztatási és a demográfiai fordulat megkezdése. A második gazdasági akcióterv elemeit október 17-én terjesztik az Országgyűlés elé.

 

(Forrás: MHO)