vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.22. 

Még Irakban is jobb a szólásszabadság helyzete, mint Ukrajnában

A Riporterek Határok Nélkül közzé tette a szólásszabadság éves értékeléséről szóló jelentését, amelyben Ukrajna eddigi történelmében a legrosszabb helyet foglalja el. Ukrajna ebben a rangsorban a 131. helyen végzett közvetlenül Irak után. Erről Okszana Romanjuk, a Riporterek Határok Nélkül ukrajnai képviselője számolt be.

Ukrajna 42 hellyel esett vissza - 2009-ben még a 89. helyen osztozott Szenegállal – írja a Korrespondent.net internetes hírportál.

 A szervezet tagjai szerint Ukrajna ez év február óta, vagyis Viktor Janukovics államfővé való választása óta „szenved” a szólásszabadsággal kapcsolatban elkövetett jogsértésektől. A helyi hatóságok közömbösen viszonyulnak az ezzel kapcsolatos helyzethez, jegyezték meg a szervezet tagjai.

A szervezet tagjai úgy vélik, hogy az ukrán médiában megfigyelhető a cenzúra visszatérése, különösen a televízió és rádió esetében. A cenzúra és a súlyos érdekkonfliktus a média véleménypluralizmusát veszélyezteti Ukrajnában – vélik a szervezet tagjai.

A Riporterek Határok Nélkül 178 országban vizsgálta meg a szólásszabadság helyzetét. A rangsorban az első helyen Finnország, Izland, Hollandia, Norvégia és Svédország végzett. Ukrajna szomszédos országai közül Oroszország javított pozícióján - a 153. helyről a 140. helyre került. Lengyelország 37-ről a 32. helyre került, Fehéroroszország pedig a 151-ről a 154. helyre csúszott.

 

(Forrás: Kárpátinfo.net)