vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.29. 

Szükség van a visegrádiak szolidaritására

Idén augusztusban ünnepelte 30. születésnapját a lengyel Solidarnosc. A Szolidaritás Független Szakszervezet és hatalmas tömegmozgalom Lengyelország újabb történetének egyik meghatározó, a lengyel nemzet életére máig kiható szerveződése volt. Októberben Varsóban a Szolidaritás emlékkonferenciáján felszólalt Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, egyetemi docens is.

 – Ezt a konferenciát a mostani Szolidaritás szervezte?

 – Nem, hanem az Európai Unió varsói képviselete, mert az volt a cél, hogy a konferenciának EU-s jelentőséget adjanak. Ezért tartott előadást a rendezvényen José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

 – Kiket hívtak meg Barrosón kívül Varsóba erre a konferenciára?

 – Ezen a kétórás tanácskozáson a visegrádi négyek, illetve az egykori szocialista tömb országai képviseltették magukat. Részt vett a konferencián Tadeusz Mazowiecki, a szabad, demokratikus Lengyelország első miniszterelnöke, Markus Meckel, az NDK utolsó külügyminisztere, Alexandr Vondra cseh védelmi miniszter, Ján Čarnogurský volt csehszlovák miniszterelnök, az egykori magyar ellenzéket pedig én képviseltem.

 – Ön, aki 2005-ben megkapta a Szolidaritás-emlékérmet, tehát régebbi a kapcsolata ezzel a szakszervezettel. Nem tudom, hogy esetünkben ez a szó, vagy pedig a mozgalom a helyes?

 – A Szolidaritás egy olyan nemzeti mozgalom volt, amely jogi, formai szempontból szakszervezetként született meg. November 11-én lesz a 30. évfordulója annak, hogy Lengyelországban a bíróság bejegyezte a Szolidaritás Független és Önigazgatású Szakszervezetet, ebből 1981 elejére tízmilliós tömegmozgalom lett.

 – Egyes vélemények szerint a kádári magyar tömegtájékoztatás igyekezett a kevésbé rokonszenves kicsengésű szakszervezet szót tudatosítani a közvéleményben.

 –Az akkori magyar politika és tömegtájékoztatás nagyon megdöbbent ettől az eseménytől. Igaz, a szakszervezet fogalmát lejáratták nálunk, de a politikában kicsit is járatosak tudták, hogy itt egészen másról van szó, ez a munkavállalók igazi képviselete. A Szolidaritás létrejöttének – s erre kitértem előadásomban – egyik fő jelentősége: feltárta a kommunista rendszer alapvető hazugságát, azt, hogy a párt úgymond a munkások nevében uralkodik. 1980-ban, Lengyelországban épp a munkások mondtak nemet a rendszerre, és követeltek önálló képviseletet. Mindez az 1956-os magyar munkástanácsokra emlékeztet. Hatalmas propaganda hadjáratot indítottak akkor a Szolidaritás és a lengyelek ellen Magyarországon. 1980 és 1982 között naplót vezettem, ami könyv alakban 1997-ben jelent meg Lengyel Napló címmel Miskolcon. Ebben a műben leírtam azt, hogyan reagáltak a lengyelországi eseményekre Magyarországon, mit írt akkor Bolgár György, E. Fehér Pál és a többi gyászmagyar.

 – Miként reagált rá pl. Bolgár György?

 – Írásaiknak az volt a lényege, hogy a lengyelek lusták, nem akarnak dolgozni. E. Fehér Pálnak megjelent egy írása az Élet és Irodalomban, amelyben a katyni tragédiát a németeknek tulajdonította. Szerinte a lengyelek képtelenséget állítanak, amikor azt mondják, hogy a szovjetek tették. Az összes hangadó propagandista lenézte a lengyeleket, sértő módon írtak, gyalázkodóan beszéltek róluk. Talán a nyilasok beszéltek hajdan olyan megvető módon a lengyelekről, mint akkor a kommunista magyar tömegtájékoztatás. Tudtommal Hajdú János – Durayt újra letartóztatták az ő cikke miatt Csehszlovákiában – boldogan hajlongott a képernyőn, mikor közölte: Jaruzelski tábornok végre rendet teremt Lengyelországban. Sajnálatos, hogy az akkori magyar véleményformálók és politikusok közül senki nem kért bocsánatot mindezért.

 – A Kádár-elitnek megbocsátották ezt a viselkedését a lengyelek?

 – A lengyelek számára nem a magyar visszhang volt a döntő. Ők erről nem sokat tudtak, nem került be a köztudatba. A mi dolgunk, hogy minderre emlékezzünk, tudjuk, kik voltak, mit írtak. Erről nem is beszéltem most Varsóban.

 – Említették a mostani konferencián a katolikus egyház és a Szolidaritás kapcsolatát.

 – Igen, jómagam is szóltam arról, hogy ez a szakszervezet keresztyén értékrendet képviselt. Megdöbbent a nyugati világ, mikor látták, hogy az okkupációs sztrájk részvevői  vasárnaponként a gyárak udvarán szentmiséken vesznek részt, és a kereszt az ellenállás egyik jelképe.  

– Ezen a rendezvényen nem vett részt senki, aki 30 évvel ezelőtt fontos szerepet vállalt a mozgalomban?

 – De igen, fölszólalt egy hölgy is, egykori villamosvezető, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a sztrájkhullám idején leállt a gdanski villamosközlekedés.

 – Ahogy említette, a visegrádi országokat is képviselték ezen a konferencián. Mennyire ismerjük egymás történelmét, irodalmát, művelődéstörténetét? Az a gyanúm, hogy pl. az USA történelmét jobban ismerjük, mint pl. Lengyelországét.

 – Helyes a meglátása. Többször beszéltem már arról, s Varsóban is elmondtam, hogy alig ismerjük egymás történelmét. Továbbá azt is, hogy 1956, 1968 és 1980 összetartozik, és ezek a dátumok hiányoznak a közös európai emlékezetből. Közös feladatunk, hogy elérjük: a közép-európai szabadságtörekvéseket az európai történelem szerves részeként tartsák számon az utódok.

 – Ön többször közép-európai összetartozásról beszél. Tudjuk, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok feszültségekkel teljesek. Mi jellemzi pl. a cseh-lengyel, vagy a szlovák-lengyel kapcsolatokat?

 – A magyar-szlovák kapcsolatoknak a kormányváltások óta kedvezőbb a közege. Jobb lehet a két ország egymást közti viszonya a Fico-kabinet bukása után. A Gyurcsány-éra alatt a magyar-lengyel kapcsolatok mélypontra jutottak, a csehek viszont az elmúlt években Lengyelországgal nagyon jó baráti viszonyt alakítottak ki. Az egyik lengyel lap úgy fogalmazott például, hogy most már a csehek és a lengyelek az igazi barátok. A szlovák-lengyel kapcsolatok se rosszak, Szlovákia igen komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében – például a krakkói szlovák főkonzulátus – , hogy jobban jelen legyenek lengyel nép közegben, a magyar konzulátust pedig 2009 szeptemberében bezárták.

 – Barroso beszélt-e arról, hogy a Szolidaritás 1980-as megalakulása annak a függetlenségi láncnak a része, melynek első szeme az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc?

 – Az EB elnöke Európa másik sarkából való, őt a nyugati 68  érinthette meg. Az volt a benyomásom, hogy igyekszik pótolni lemaradását térségünkkel kapcsolatban, a három láncszemet, Budapest, Prága és Gdansk összetartozását ő is említette. Ezen kívül arról beszélt, hogy a szolidaritás, az összetartozás, mint érték mennyire van – és legyen – jelen az EU-ban.  A szolidaritás közösségi érték, tehát létezésének alapja közösségek megléte. Úgy látom, hogy az EU olyan gazdasági és politikai közösség, amiből hiányzik a közös értékvilág, következésképpen a közös értékalapú gondolkodás és politizálás.

 – Ezt a felvetést mennyire helyeselte a többi felszólaló?

 – Ezzel, gondolom, mindenki tisztában volt, senki nem tagadta, hiszen a konferenciát a szolidaritás szelleme határozta meg. Az is belejátszott talán, hogy a közép-európai felszólalók mind részt vettek a demokratikus ellenállásban, közös múlt összekötött minket.

 – A lengyel tömegtájékoztatás tudósított erről az eseményről?

 – Igen, ezt a kétórás vitát felvette az egyik televízió. Nem zártkörű konferenciáról volt szó, hiszen a közönség sorában a publicistákon kívül igazán nagy számban az európai kérdésekkel, nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó egyetemisták voltak. Így ez a konferencia a jövő nemzedékének szólt. A fiatalok nagy érdeklődéssel figyelték a beszédeket, s nekem az az előnyöm is megvolt, hogy lengyel nyelven szólaltam föl. A külföldiek közül rajtam kívül Čarnogursky beszélt lengyelül.

 – Öntől idézek: „az emlékezés a nemzeti önazonosság alapja, amely nélkül európai identitás sem létezik.” Milyen erős a lengyeleknél a nemzeti önazonosság? Mennyire ismerik a Szolidaritás történetét?

 – Idén három hónapig voltam Lengyelországban, s azt tapasztaltam, még most is erős a lengyelekben a nemzeti múlt emléke, biztos az önazonosság, pedig a globalizáció ott is előretört. A vallásosság szerepe is jelentős a lengyel identitásban. A lengyelekben él a múlt, ismerik a történelmüket. A Szolidaritásra pedig úgy tekintenek vissza, mint a lengyel függetlenségi harcok egyik győzelmes állomására. Mindezt el kell választani attól, hogy a Szolidaritás elitje az elmúlt két évtized politikai küzdelmeiben több pártra szakadt.

 

Medveczky Attila