vissza a főoldalra

 

 

 2010.10.29. 

Nagyváradon újraválasztották Csűry István püspököt

Csűry István nagyvárad-őssi parókus lelkészt kérték fel október 21-én a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségének ellátására, azaz a korábbi helyettes püspöki és egyéves időtartamú missziója után egy teljes, hatéves mandátummal bízták meg. A választó közgyűlés viszont új főgondnok vezetése mellett döntött, így a szatmárnémeti Varga Attila váltja az érmihályfalvi Kovács Zoltánt. A partiumi–bánsági reformátusok egyházkerületének választó közgyűlését a nagyváradi püspöki palota dísztermében tartották meg. Összesen 84-en rendelkeztek választói jogosultsággal, közülük csak egyvalaki nem jelent meg, azaz határozatképesek voltak.

 A temesvári Fazakas Csabának egyházmegye esperesének – aki az Esperesek Kollégiumának is az elnöke – az igehirdetésével hangolódtak rá a történelmi jelentőségűnek mondott választásra. A bibliaolvasó-kalauz aznapi passzusa (Jel 19, 1–10) nagyon is találónak bizonyult, hiszen – amint az igehirdető rámutatott – a szavazóknak „olyan vezetőket és kísérőket kell a tisztségekre választaniuk, akik a nyájat a bárány menyegzője felé vezető úton tartják”.

 A közös imádkozás után leköszönt az eddigi elnökség, s megválasztották a héttagú szavazatszámláló bizottságot, ennek elnökévé pedig Pásztori Kupán Istvánt, a Kolozsvári Protestáns Intézet oktatóját kérték fel. A választás két menetben zajlott le, előbb a püspöki és a főgondnoki tisztségről, majd a többi egyházkerületi lelkészi és világi funkcióról döntöttek. Még az első menet előtt kisebb tanácstalanság alakult ki, amiért az egyházkerületi választási bizottság listáján egy keresztnév rosszul szerepelt, továbbá kiderült, hogy a lelkészi aljegyzői tisztségre az egyik jelölt nem vállalta el a jelöltséget. A testület vezetője, Szűcs András Ottó – hosszabb diskurzus után – a közgyűlés tagjainak szíves elnézést kérte a fáradságból fakadó hibáért. Amúgy az is felmerült, hogy esetleg halasszák el a döntést, ám végül úgy határoztak, hogy a második menetre új, hibátlan listákat készítenek el.

 A Királyhágó-mellék püspöki tisztségére jelöltekre két érvénytelen szavazat érkezett, 21 voksot kapott Csernák Béla bihari parókus lelkész, 60-at pedig az eddigi püspök, azaz Csűry István. A főgondnoki feladatok ellátásával megbízott személy megválasztásakor egyvalaki érvénytelenül voksolt, 57-en a szatmári parlamenti képviselőt, Varga Attilát támogatták, míg a korábbi egyházkerületi világi elöljárót, Érmihályfalva polgármesterét, Kovács Zoltánt 25-en pártfogolták szavazatukkal.

 Az eredmények ellen 15 napon beül lehet óvást benyújtani, a választási bizottságnak 10 napon belül kell ezek jogosultságáról határoznia, majd az egyházkerület új, alakuló közgyűlésre várhatóan december elején kerül sor.

 Megfigyelők úgy értékelik, hogy a két elöljáró személyének ily módon történt megválasztásával létrejött egyfajta összeborulás a folytonosságot óhajtó egyház és a nagyobb befolyást követelő politikum között, hiszen Csűry püspököt Tőkés László hívének, míg Varga főgondnokot az RMDSZ emberének tartják.

 

Megyeri Tamás Róbert

( Forrás: Reggeli Újság)