vissza a főoldalra

 2010.10.29. 

Vártam, nehogy én legyek a választási vereségért a bűnbak
Interjú Dr. Szili Katalinnal

– Elnök Asszony! Az első kérdés: hogyan tovább?

 – Sokan várnak a baloldali szóra. Olyanok, akik baloldalon, inkább a nemzeti értékek iránt érzékenyebb szociális értékeket szem előtt tartó és inkább az ökoszociális piacgazdaság irányába mutató elveket vallanak. Az MSZP –n belül – mint látjuk – az elmúlt években az ilyen jellegű politikai tevékenység nem jutott többségre. Mivel október 4-én, az előző nap megalakult Szociális Unió elnökévé választottak, úgy döntöttem, kilépek a szocialista párt frakciójából. Úgy tudom, hogy normál körülmények között 2014-ben lesznek választások, így nem is értem a hisztériát, ami ebben az ügyben körülvesz. Van arra lehetőség, hogy a társadalmi igényt felismerve igenis építkezésbe kezdjen egy politikai erő, amelyik új színt hozhat? Egy demokrácia annál finomabb, vagy annál inkább kifejezi a társadalom igényeit, minél színesebb a politikai küzdőtér. Azért azt látni kell, hogy az ország választópolgárainak például a legutóbbi választáson több mint 50%-a a lábával szavazott, ez azt is jelenti, hogy 20 évvel a rendszerváltást követően van igény arra, hogy sokkal polarizáltabb, sokkal színesebb legyen a politikai paletta. Nyilván hosszú úton indultunk el, de számunkra az út maga is öröm, tehát hogy olyan építkezésbe kezdhetünk, amire igény mutatkozik, annak ellenére, hogy sok publicista írásában kizárólagosan a saját látásmódját próbálja sokakra ráerőszakolni. Rengeteg olyan embertől kapok emailt, levelet, sms-t, telefont, aki viszont gratulál, megerősít abban, hogy kell egy ilyen hang. Ők egyébként nemcsak szimpatizánsok, hanem szeretnének részt venni ebben az építő munkában minőségelvű közéletet teremteni. Zászlónkra írtuk a minőség, felelősség, és alázat hármas jelszavát. Minőség és felelősség a politikában, alázat a választók felé.

 – Ízetlenül támadták, pedig csak a szocialista párt viszonyát tette kritika tárgyává. A szocialista párt viszonyát a nemzethez. És ez egy rendkívül fontos kérdés.

 – Igen, ez fontos. A baloldal társadalmi bázisának a csökkenése rohamosan, a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról történő népszavazás ügyében elfoglalt álláspontja kinyilvánításával kezdődött. Bár érvénytelen volt az a népszavazás, de azért az arányait tekintve kifejezte a magyar társadalom igényeit. Majd világossá vált, hogy a szocialista párt ezt még korrigálni sem akarta. Én magam akkor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát létrehozva, szorgalmaztam, legalább induljon el egy párbeszéd.

 – De előtte, úgy emlékszem támogatta az ügyet.

 – Természetesen, sőt én házelnökként – aki egyébként a közjogi funkciómból fakadóan nem kampányolhattam, és ezt igyekeztem is betartani – azt mondtam, hogy ha ezt a fontos kérdést a politikai osztály nem oldotta meg, akkor viszont  mindenkinek a lelkiismeretére kell bizni ezt a szavazást. Egyébként már 2004 májusában mint a párt elnökhelyettese kértem, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéskörrel a párt vezetése, hiszen akkor már tudható volt, hogy  Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke az aláírásgyűjtésbe belekezd. Hiába kértem. December 5-én tudjuk mi történt.  Ugyanakkor vigaszként mondhatom, a Kárpát-medencei magyar képviselők fóruma – kellőképpen sikeres lett. A sikerét az is mutatja, hogy mindvégig konszenzust tudtunk minden egyes kérdésben teremteni a határon túliakkal és a magyar politikai erőkkel. Hiszen a Kárpát-medencei magyar képviselők fórumának alapvetően a határon túl magyarként bejutott képviselők voltak a tagjai, és a magyar parlamenti politikai pártoknak egy-egy képviselője. Az elmúlt 6 esztendőben 12 stratégiai dokumentumot alkottunk meg. Tehát van Magyarországnak nemzetstratégiája, legalábbis sikerült már egy vázat felépíteni, amiben a nemzeti együttműködéstől kezdve a szórvány magyarságot illető stratégia valamennyi távlatos programja az asztalunkon van, ami egyrészt közös tudást jelent; és azt az ethoszt, amit mi egyébként közösen a nemzetpolitikában képviselünk. Ami pedig az engem támadókat illeti, ezek főleg azok, akik a maguk irányában egyébként mindig toleranciát kívánnak, ugyanakkor ezt mások irányában soha nem gyakorolják.

 – A MÁÉRT-et, a szocialista kormány mint intézményt, felszámolta. A KMKF pótolhatta ezt a hiányt?

 – Igen, a kormány valóban felszámolta a MÁÉRT-et, amit a Kárpát-medencei magyar képviselők fóruma helyettesíteni nem tudott, hiszen egészen más volt a rendezőelve a két intézménynek. A MÁÉRT a különböző határon túli szervezeteket egyesítette magában, ugyanakkor a képviselőség egy egészen más legitimációt jelentett ebben a párbeszédben. Úgy fogalmaznék, hogy csillapítani tudta a hiányérzetet, de helyettesíteni nyilván nem tudta. Annak kifejezetten örülök, hogy a magyar nemzetpolitika távlatos teendőit is meghatároztuk. Hadd említsek egy gyakorlati példát: amikor megalkottuk és megfogalmaztuk a Kárpát-medencei közlekedési stratégiát, amiben szerepel a Kassa-Miskolc gyorsforgalmi úttól elkezdve a Horvátországgal összekötő autópályák kérdése, ami nyilvánvalóan az európai vérkeringés részét is szolgálja, ezt a stratégiát úgy fogadtuk el közösen, hogy ezt a magyar parlament egy országgyűlési határozattal meg is erősítette.

 – 2004-ben hányan követték az ön példáját az MSZP vezetésében?

 – Nagyon kevesen. Ugyanakkor a párt tagjai között rengetegen voltak, akik azt mondták, lehet, hogy ebben más álláspontot kellett volna elfoglalni a szocialistáknak.

 – Ezt utólag mondták?

 – Igen. De voltak akik közben is. A társadalompolitikai tagozat egyértelműen felsorakozott mögöttem. Egyáltalán nem maradtam egyedül. Voltak sokan, akik még ma is állítják, hogy a szocialista párt támogatói veszteségének a kezdetét akkortól datálják. Nyilván ezt követte több olyan stáció, ami az elfordulást méginkább megsokszorozta.

 – Elnök Asszony! Ön kilépett az MSZP-frakcióból. Mi van a párttal?

 – Igen,a pártból is. Mivel elvállaltam a Szociális Unió pártelnöki posztját, ezzel gyakorlatilag – az alapszabály szerint – megszűnt a szocialista párttagságom is. De ezzel a lépésemmel ezt, mintegy szándékosan is, előidéztem.

 – Ha megengedi, azért csodálkozom egy kicsit, hogy eddig bírta azt a politikát, amelyik távol volt a nemzettől, a baloldali gondolattól meg Magyarországtól.

 – Sokan kérdezik, hogy miért nem tettem meg korábban? Sokan meg azt kérdezik, miért pont most? Miért nem később? Úgy sosem lett volna, hogy ez mindenkinek tetsző legyen. Nyilvánvaló azonban, ha a választások előtt lépek, akkor én lettem volna a bűnbak a vereségért. Még az európai parlamenti választások előtt sem tettem soha olyan nyilatkozatot, amellyel ártottam volna a szocialista pártnak, illetve a közösségnek. Pedig bizonyos folyamatok miatt már eleve elrendeltnek tekinthető volt a lépésem, 2004. december 5-ével kezdődően. De említhetném június 4-ét, az összefogás napját, amelyen természetesen részt vettem. Tavaly júniusban leköszöntem a parlamenti elnöki posztról, mert láttam, hogy semmiféle változás nem történik a pártpolitikánkban.

 – Az MSZP nem vádolhatja inkorrektséggel, annak dacára, amit önnel műveltek a köztársasági elnökválasztáskor. Vagy most, amikor a mandátum-visszaadásra szólítják fel gunyoros felhanggal.

 – Egy kongresszus döntött a jelölésemről. Egyszer majd megírom a memoáromban, kik voltak azok, akik a kongresszus többségi döntését nem hajtották végre, és hogyan használták fel a Szabaddemokraták Szövetségét ellenem. Én mindig úgy gondolkodom, hogy egyszer mindenben eljön az igazság pillanata. A politikai hitvallásomat, felfogásomat, ideáimat a nemzetről soha nem rejtettem véka alá.  Amíg bent voltam, mindig kibeszélő voltam, most, hogy kint vagyok, most meg ez a baj. Tényleg lassan úgy érzem, hogy teljesen mindegy mit csinálok. Két iránytűm van: az egyik a lelkiismeretem, a másik azok a kisemberek, akikért nekem élnem kell.

 – Hú, de régen hallottam MSZP-s körökből ilyen szavakat, hogy becsület, lelkiismeret.

 – Főszerkesztő úr! Egy biztos: abban a hatalmi acsarkodásban, ami eddig volt, nem óhajtok részt venni. Nyilván a lépésem egyik oka pontosan ez volt, még azt is vállalva, hogy engem időnként Pozsgay Imréhez, Szűrös Mátyáshoz, Maczó Ágihoz, sőt még Ficóhoz(!) is hasonlítanak. A rendszerváltást követően egyébként meggyőződéssel vallom, hogy szükséges a rendszerkorrekció. Hiszen az lehetetlen, hogy ugyanazok az emberek lehetetlenüljenek el most világválság címén ,akik a 90-es évek közepén a rendszerváltás vesztesei lettek. Lehet engem primadonnázni, lejárt szavatosságú világítótoronyhoz hasonlítani, ezeken csak mosolygok. Számomra azok az emberek érdekesek, azoknak a hangját hallom meg, akik közül én is jöttem, ahova tartozónak vallom magam. Elnökkoromban azt is megtettem, hogy elmentem a tanyavilágba, és végigjártam olyan helyeket, ahol villany nincs, ahol a napi megélhetés olyan komoly gondot okoz, amit egyszerűen ember el nem tud képzelni. Azt, hogy dédnagymama neveli a dédunokáját olyan körülmények között, amit a fővárosból egy ember el nem tud képzelni. Úgy gondolom, hogy ezeket az embereket kell szolgálni. Ebben a legigazabb, legőszintébb és a legfontosabb hang, ami minden érdek nélküli, az számomra ezeknek az embereknek a hangja.

 – Elment máshova is, nemcsak a tanyavilágba. Elment a pápához is. Megjelenni egy ilyen hatalmas egyéniség előtt, méltóképpen képviselni Magyarországot, nem kis feladat.

 – Ez így igaz.  Nagyon büszke vagyok arra, hogy II. János Pál pápa előtt kétszer is megjelenhettem. Kevesen tudják, hogy a második alkalommal az akkori szlovén, osztrák és szlovák házelnök kerestek meg, hogy tartsak velük, és négyen látogassunk el a pápához. Mindhárom kollégám kereszténydemokrataként került a saját parlamentjébe. Az audiencia  felemelő élmény volt. Az viszont nagyon jólesett, hogy a házelnökök javasolták, hogy együtt látogassuk meg a pápát, és beszéljünk ennek a régiónak a problémáiról. Ebben számomra nemcsak az a fantasztikus, hogy Szili Katalin ott járt, hanem az is, hogy az országot is odavittem II. János Pál pápához. Az ember életében kitörölhetetlen nyomot hagy egy ilyen találkozás. Annál is inkább, mert voltak az életemben olyan pillanatok, amikor a hitem segített át a nehézségeken. De az is előfordult, hogy a nem hívő politikustársam mondta, mennyire irigyel engem, amiért hívő vagyok.

 – Őszentsége II. János Pál, értette ennek a térségnek a problémáit, gondját, baját. Szlovénia, Szlovákia, Magyarország, Ausztria, Közép-Európa.

 – Azt hiszem, sokkal jobban, mint bárki. Hadd meséljem el még egy élményemet, ami szintén Őszentségéhez kapcsolódik. Én voltam azt hiszem közel és távol az első közjogi méltóság, aki Csángóföldön járt. Tavaly, augusztusban Marosvásárhelyen kaptam egy újságot, amiben azt írták, hogy IV. Béla óta Szili Katalin volt az első, aki közjogi méltóságként hivatalosan Csángóföldre látogatott. És tudja mi az érdekes? Egy olyan román házelnökkel látogattam el Csángóföldre, aki liberális. Olteanu úr, aki egy liberális politikus, de a legnemesebb értelemben volt ember – velünk, magyarokkal is. Ez az ember megtette azt, hogy közös levélben forduljunk őszentségéhez, ketten írjuk alá, segítsen nekünk abban, hogy legyen magyar misézés Csángóföldön.

 – Mikor járt Csángóföldön?

 – 2007-ben. Nekem az az elégtétel – az engem alázó „drága barátaimmal” szemben –, hogy utána megtörtént az első magyar mise Csángóföldön. Nekem az a fontos, amit az ott élő közösség érzett akkor, mikor ez létrejöhetett. Vagy a Kisszelmenc-Nagyszelmenc határnyitás. Tudja hogy hogy következhetett be? A két házelnök kollégámnak karácsony előtt levelet írtam – Hrusovski úrnak, aki akkor szlovák házelnök volt, és Litvin házelnök úrnak Ukrajnába. Azt kértem tőlük, hogy ha szeretnének nekünk egy kis karácsonyi ajándékot adni, tegyék meg, hogy megnyitják azt a határt. És megtették. Nekem ezek a dolgok fontosak, és az, hogy az én lelkiismeretem tiszta, mert hagytam valamennyi nyomot magam után a 88 hónap alatt.

 – Mit keres Szili Katalin szobájában Latin-Amerika?

 – Sokat. Amikor a Kárpát-medencei magyar képviselők fórumát létrehoztuk, a diaszpórában Amerikában, Ausztráliában, Nyugat-Európában is. Elkezdtük felvenni a kapcsolatot az ottani magyarság képviselőivel, mert szerettük volna, hogy a Kárpát-medencei magyar képviselők fórumán ők is üljenek ott. Ha szavazati jog nélkül is, de mégis kooperáljunk.. Bizony meg tudtuk teremteni – amire addig szintén nem volt példa -, hogy az összmagyarság ült már ott a végén a tárgyaláson a Kárpát-medencei magyar képviselők fórumán. Ők is azt érezték, hogy tartoznak valahova. Ezért volt nekem borzasztó fontos az, hogy részt vehettem az első latin-amerikai közgyűlésen is, ahol Latin-Amerika valamennyi magyarját képviselők voltak jelen, és azokról a problémákról beszéltünk, ami számunkra a legfontosabb, hogy hogyan tudjuk megőrizni a nyelvünket, tradícióinkat, a kultúránkat, hiszen így maradhat fenn a magyarság. Ha valaha szükséges ebben a globális világban az, hogy a lokális és nemzeti identitásunkat még inkább erősítsük, hiszen ezzel az immunrendszerünket is erősítjük, ami nyilván a további életünket döntően meghatározza. Azt kérdezi, mit keres itt Latin -Amerika ? Büszke vagyok, hogy akik itt járnak közülük, minden alkalmat megragadnak arra, hogy engem is meglátogassanak. Például Kunckelné Fényes Ildikó nemrég éppen így ült most itt. Büszke vagyok arra is, hogy részt vehettem a nyugat-európai magyaroknak a kuffsteini konferenciáján, ahol 23 országból több mint 300 magyar találkozott. És tudtunk közös ügyekről szólni – anélkül, hogy bármi acsarkodás, vita lett volna köztünk –, ami a nemzeti étoszt erősíti.

 – A koalíciós időkben, mondják a magyar parlamentben egy férfi volt, Kéthly Anna. Megjegyzem: örülök, hogy az MSZP-frakcióban is volt egy férfi, Szili Katalin.

 – Örülök, hogy Kéthly Annát említette, én az egyik példaképemnek tekintem. Azt hiszem, hogy ő is sokat elviselt. Úgy látszik, időnként az jut sorsul az embernek, hogy keresztet cipeljen. Ezt szívesen teszem.

 – Abban viszont nemesedik az ember. Köszönöm.

Győri Béla