vissza a főoldalra

 

 

 2010.09.03. 

A diktatúrától a szabadság dzsungeléig

A Szolidaritás három évtizede

Elképesztő, hogy már harminc év eltelt! A huszadik századi lengyel történelem, sőt bátran kijelenthetjük, a háború utáni világpolitika egyik legnagyobb hatású szervezetét, a Szolidaritás mozgalmat hivatalosan 1980. augusztus 31-én alapították, és mindmáig tevékenyen működik. A nyolcvanas években a fennálló szocialista tábor legjelentősebb tömegmozgalmi csoportosulásának számító mozgalom, teljes nevén „Szolidaritás” Független Önkormányzó Szakszervezet az 1980 nyarán kibontakozó országos sztrájkhullám nyomán jött létre.

A tágabb értelemben vett előzmények természetesen messzebbre nyúlnak vissza a krónikákban. Akár egészen addig, hogy Sztalin 1953-ban bekövetkezett halálát követően Lengyelországban is megkezdődött az „olvadás” időszaka. Sorra feltárultak a politikai foglyokat rejtő cellaajtók, a szovjet lágerekből hazaengedték a világháborús megszállók ellen titkosan szervezett és fegyverrel harcoló Honi Hadsereg egykori katonáit. Ugyanakkor tovább folyt az erőszakos téeszesítés (a lengyel parasztok keményen ellenálltak, és az ország számos területén sikerült magántulajdonban tartaniuk a termőföldet), nem szűntek meg a kötelező beszolgáltatások, és a katolikus egyház elleni elnyomás sem lankadt. A lengyel iparnak az erőszakos iparosítás dacára tapasztalható folyamatos leépülése, a rendszeres áremelkedés és a rossz munkakörülmények csak fokozták a társadalom elégedetlenségét. Az 1956-os poznani munkástiltakozást a katonaság fegyverrel verte szét: hetvennégy halott és ezer sebesült hevert az utcákon. A prágai tavasz idején a Varsói Egyetem diákjainak tiltakozó gyűlését verték szét a karhatalmista pribékek, amelynek következtében két hétig az egész országra kiterjedő összecsapások dúltak a nép és a katonaság között. Két évvel később, 1970 adventjén a munkások három nagyvárosban sztrájkkal tiltakoztak a bevezetett áremelések ellen. A felvonuló karhatalom harminckilenc embert agyonlőtt és ezernél is többet megsebesített.

Az első Szabad Szakszervezetet 1978 februárjában hozta létre egy derék katowicei tévészerelő, Kazimierz Switon. Esztendővel korábban ellenzéki értelmiségiek megalapították az Emberi és Polgári Jogok Védelmének Mozgalmát, amely Lengyelország függetlenségének kivívását tűzte a zászlajára. A nagyobb ipari székhelyeken, jelesül Gdanskban, Gdyniában és Szczecinben másfél éven belül létrejöttek az első szabad szakszervezeti csoportok. Szintén forradalmi lépésnek számított, hogy 1979 decemberének elején közzétették a Munkásjogok Chartáját, amelyben követelték a minimálbér bevezetését, a szabad szombat biztosítását és a negyvenórás munkahét bevezetését, főként pedig a sztrájkhoz való jog elismerését. Ám a Szolidaritás mozgalom születéséhez vezető legnagyobb lépés a lengyel nép számára kétségtelenül az volt, hogy 1978 októberében a Vatikánban II. János Pál néven pápává választották Karol Wojtyla krakkói érseket – s amikor a rá következő év júniusában az egyház fejeként először látogatott szülőhazájába, több millióan vettek részt a szabadtéri szentmiséken, hallgatták bátorító és lelkesítő prédikációit.

A Szolidaritás létrejöttének közvetlen kiváltó okát az 1980 júliusában életbe lépett áremelések jelentették. Augusztus közepén a gdanski Lenin Hajógyár munkásai csatlakoztak a dél-lengyel városokban kitört sztrájkhullámhoz, és létrehozták az üzemi sztrájkbizottságot, amelynek vezetője egy villanyszerelő, Lech Walesa lett… Másnap egy gdanski plébános, az idén júliusban elhunyt Henryk Jankowski a hajógyári kapu előtt mutatott be szabadtéri misét a munkások számára. Az ország legkiválóbb értelmiségi ellenállói pedig tárgyalásokat kezdtek a kommunista hatalommal – a sztrájkolók küldöttségének szószólója a későbbi rendszerváltó miniszterelnök, Tadeusz Mazowiecki volt. Augusztus utolsó napjára a hatalom belátta, nem érdemes szembeszállnia az eltökélt munkásokkal: aláírták a megállapodást, amelyben elismerték az új, független szakszervezetet, és vállalták a sztrájkolók követeléseinek teljesítését. November 10-én végül hivatalosan is nyilvántartásba vették a Szolidaritás mozgalmat. A kádári magyar tömegtájékoztatás igyekezett a kevésbé rokonszenves kicsengésű szakszervezet szót tudatosítani a közvéleményben (a mai napig tartó teljes sikerrel), pedig a Szolidaritás valójában mozgalom volt, valódi társadalmi bázisú, lelki tartalommal megtöltött szervezet. Megalakulását követően a harminckilencmillió lakosú Lengyelországban tízmillió tagja volt – miközben a kommunista pártnak mindössze hárommillió.

Az 1981 decemberében bevezetett hadiállapot, a Szolidaritás hőskorának, illetve a békés rendszerváltásban betöltött szerepének részletezésére ezúttal nincs lehetőségünk. A jelenről elmondható: a Szolidaritás mozgalom ma is létezik, s bár tagsága hétszázezer főre apadt, még mindig a lengyel közélet egyik meghatározó alakítója, fóruma. A 2001-es választásokig kormányzó erőként irányította az országot, de a két jelenleg legfontosabb parlamenti párt, a Jog és Igazságosság, valamint a Polgári Platform is egyaránt belőle nőtt ki.

 

Zsille Gábor