vissza a főoldalra

 

 

 2010.09.03. 

Guanózás

Új politikai eljárással ismertetnek meg bennünket az alapcéljaikat fel nem adó idegenség ügygazdái. A bűnt bűnnel takarásnak a guanó lerakódásához hasonló eljárásával. „Lelkünkre úgy ül ez a kor, s mint a guanó lerakódik keményen, vastagon.”

A faluszéli cigánygyilkosságok ügyével kapcsolatban most rászivárogtatják az ügyre, hogy az egyik gyanúsított a tárgyaláson majd be fogja ismerni szoros kapcsolatát a magyar katonai biztonsági szolgálattal és továbbmenően az NBH-val. Meg fogják vádolni ezeket a magyar szolgálatokat, hogy tudtak az ügyről, sőt jelen is voltak, de tudásukat nem adták át a nyomozó rendőröknek.

Számunkra  úgyszólván első perctől ebben semmi új és meglepő nincs. Meg is írtuk, hogy titkosszolgálatot vagy titkosszolgálatokat vélünk látni a robbantásban, a kivitelezésben, a sorozatban. Nem volt kétséges, hogy valahol valakik a magyarságot, mint rasszista indítékból ölő és az ölést eltűrő népet akarják szégyenpadra ültetni, eltakarva ezzel saját valódi és véres rasszizmusukat. 2008-ban már nyilvánvaló volt a liberális rendszer bukása, s a bukó félben lévő kisebbségnek jól jött volna a felfordulás, akár a cigány – magyar belháború, hát megpróbálkozott ezzel a gyilkosságsorozattal. A számítás nem vált be, az emberek az orrfacsaró bűzt érezték az ügyben, semmi mást.

Amikor aztán nagy nehezen kézre kerültek a gyanúsítottak, a főkolomposról kiderült: másfél évig Izraelben dolgozott egy kibucban. Ekkor megint megszólaltunk. Ez a lelepleződés éles fényt vetett a szervezésre. Izraelnek és titkosszolgálatának van oka a magyarság rasszizmussal való megvádolására és a zavarkeltésre, amellyel a bukófélben lévő rezsimet is védheti.

Most azonban közeledik a tárgyalás. DNS-minták bőven vannak, csak komoly indíték nincs. De ha indíték nincs, parancs még annál inkább lehet. A feltáratlan, egyáltalán nem nyilvános izraeli szál, égő gyújtózsinór is lehet a tárgyaláson. És ha K. Istvánt kiképezték valamire a kibucban? Nos, ennek elfedésére álltak elő most a magyar titkosszolgálatok részességével. Ez a guanóréteg az izraeli kapcsolaton.

A bukott kormányzat titkosszolgálatainak már úgyis mindegy, más ügyekben is sárosak. De az izraeli szálat nem engedi felfejteni – Izrael. Ezért elemzi szakértővel szárazon és tárgyilagosan a Népszabadság a magyar szolgálatok részességét, ami természetesen fennáll, csak éppen másodrendű a guanóval fedett izraelihez képest.

Ennek a guanónak a lekaparása nemcsak az ügyről, hanem az egész magyar életről nehezebb és drámaibb feladat, mint amit ez a kormány az IMF-fel kapcsolatban már végrehajtott.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

 

Csurka István