vissza a főoldalra

 

 

 2010.09.03. 

Jobbik-csalás és szánalmas magyarázkodás

Feljelentést tett a rendőrségen a Jobbik annak érdekében, hogy kiderüljön: az LMP egyik önkormányzati képviselőjelöltje valóban ajánlott-e pénzt az ajánlószelvényekért – hirdeti Vonáék legfőbb kampányorgánuma, a Népszabadság. Természetesen az egész pontosan ugyanolyan érdektelen, megrendezett blöff, mint az egykori ferencvárosi, majd az összes többi jobbikos feljelentés. A feljelentés célja kizárólagosan a címlapra kerülés, amihez a balos sajtóorgánumok rendre hozzá is segítik az egyre nevetségesebb helyzetbe kerülő pártot. Különösen szánalmas ez a mostani erőlködés egy múlt heti esemény tükrében:

A Jobbik XII. szervezete által megjelentetett szórólapon családi nappal összekötött cédulagyűjtésről olvashatott a nagyérdemű. A Jobbik szürkeállománya osztott-szorzott, majd elővették a számológépet, úgy könnyebb, és arra az elhatározásra jutottak, hogy sorsolást szerveznek azok között, akik leadják kopogtatócédulájukat. A bökkenő csak az, hogy a választási szabályok ezt kategorikusan tiltják és bűncselekménynek minősítik. Miután a szórólapokat kiszórták a postaládákba, valaki még szürkébb állományú, – talán maga a jogászzseni és hősszerelmes Gaudi Nagy Tamás – áttelefonált a hegyre, hogy micsoda hülyék vagytok ti, ez így nem jó. Erős fejtörés és krisztinázás után, az európai formátumú jogász, aki még azt is megengedheti magának, hogy csak úgy, barnavállú teszkós ingben beszéljen az Országgyűlésben, rájött a megoldásra. A felelősségre vonást úgy lehet megúszni, hogy megjelentetnek egy közleményt, miszerint a szórólapon lévő szöveg csak nyomdahiba. Bizony, a technika ördöge, mert valójában azt akarták írni, hogy… na mindegy, nem ezt.

A pofátlanságot lehetett még fokozni: Staudt Gábor ezek után kijelentette, hogy a Jobbik lezárja a hazugság korszakát Budapesten. Talán a Jobbikot kéne lezárni. Végérvényesen.

 

bc