vissza a főoldalra

 

 

 2010.09.10. 

Politikai naivitás

Nemzetközi megfigyelőket kért Sandžakba a Bosnyák Nemzeti Tanács – Catherine Ashton: Párbeszéddel kell megoldani a konfliktust

 A Novi Pazar-i tiltakozások nem veszélyeztetik az ország biztonságát – jelentette ki szeptember 7-én, kedden, Miloje Miletić, a Szerbiai Hadsereg vezérkari főnöke. A sandžaki történéseket nem szabad eltúlozni, sem alábecsülni, olyan konfliktusról van szó, amelyet békés úton kell megoldani – összegzett a vezérkari főnök.

 Emlékeztetőül megjegyezzük, hogy szeptember 4-én, szombaton Sandžakban tüntetésre került sor egy épülő óvoda rendezetlen telekügylete miatt. A kérdéses telek a Muamer Zukorlić főmufti vezette iszlám közösség szerint az ő tulajdonukban van, míg az önkormányzat azt állítja, hogy a város rendelkezik vele. A tüntetésen az iszlám közösség mintegy 1500 tagja gyűlt össze, és a rendőrséggel való összetűzésben négy rendőr megsérült. A főmufti szerint – aki egyébként az emberi jogi és kisebbségi minisztérium által illegitimnek tartott Bosnyák Nemzeti Tanács (BNT) elnöke is egyben – ez az eset a belgrádi illetékeseknek tanulságul szolgálhat, hogy ha a nép úgy érzi, valami ellene irányul, azt nem lehet rendőri akcióval megoldani.

 A tüntetés vasárnapra félbeszakadt és a BNT hétfőn Catherine Ashtonhoz, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéhez fordult azzal a kéréssel, hogy az EU küldjön nemzetközi megfigyelőket Sandžakba. Az EU-tisztségviselőnek címzett levélben a nemzeti tanács kitért arra is, hogy Sandžakban egyre gyakoribb jelenség a negatív megkülönböztetés, valamint az emberi jogok vallási és etnikai alapú megsértése. Kiemelik, hogy a megfigyelők jelenléte hozzájárulna a feszültség enyhítéséhez és megvalósulhatnának a tárgyalások feltételei is.

 Catherine Ashton tegnapi nyilatkozata szerint a BNT-től eddig semmilyen levelet sem kapott, azonban az EU elvárja, hogy a konfliktust Szerbia európai szellemben oldja meg, tárgyalva mindegyik szereplőjével.

 – Az EU figyelemmel kíséri a sandžaki történéseket. Arra ösztönözzük Szerbiát, hogy törvényei értelmében tegyék lehetővé, hogy megalakulhasson valamennyi nemzeti tanács – mondta az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

 Tudomása szerint a BNT megalakulásának kérdésével a szerbiai köztársasági ombudsman foglalkozik.

 Svetozar Čiplićemberi jogi és kisebbségügyi minisztert meglepte, hogy az épülő óvoda miatt ekkora konfliktusra került sor.

 – Nem gondoltam volna, hogy az óvoda miatt tüntetés kerekedik és ez politikai naivitás lehet részemről. Zukorlić tulajdonképpen politikai pozíciót kíván magának kialakítani, miközben az egész bosnyák nép nevében igyekszik tárgyalásokat folytatni – emelte ki tegnap a miniszter.  

Elmondása szerint bármikor készen áll a tárgyalásra, hiszen folyamatosan kapcsolatban áll az EBESZ-misszió képviselőivel és a Zukorlić által vezetett Bosnyák Kulturális Közösséggel is.

 – Azt szeretnénk, ha mielőbb megalakulna a Bosnyák Nemzeti Tanács. Erről mindhárom bosnyák lista képviselőivel tárgyalni szeretnénk, azonban egy ilyen tárgyaláson Zukorlić biztosan nem jelenne meg. Számára ez lezárt történet. A mostani konfliktusok nem a nemzetitanács-választások következményei – szögezte le Čiplić.

 Szavai szerint pillanatnyilag arról folynak a tárgyalások, hogy előre senki sem sajátíthatja ki a nemzeti tanácsot magának, hanem azt mindhárom lista egyetértésével kell megalakítani. Kiemelte, hogy a nemzetitanács-választások gondtalanul zajlottak le és minden nemzeti tanács esetében a kétharmados többség elvét alkalmazták.

 

(Forrás: Magyar Szó)