vissza a főoldalra

 

 

 2010.09.10. 

Börtönlelkészek Világgyűlése Stockholmban

 „Elfeledett emberek” címmel augusztus utolsó hetében rendezték meg a Börtönlelkészek Nemzetközi Szervezetének [International Prison Chaplains Association] hatodik világgyűlését, melynek a svéd főváros Stockholm adott otthont.

A konferencián 320 börtönlelkész vett rész a világ 69 országából. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat Antala Éva nagyölvedi lelkipásztor, a Szlovák Börtöntársaság vezetőségi tagja képviselte. A világgyűlés programja szerint a naponkénti plenáris üléseken olyan témakörökben hangzottak el előadások, mint a börtön és az emberi méltóság kérdése, a börtön, hatalom, igazságszolgáltatás, emberi jogok védelme nemzeti és nemzetközi szinten, elfeledettek, de nem örökre -a világosság fényt ad a sötétségben is, börtönlelkészi szolgálat a kisebbség körében.

 A konferencia résztvevőinek csoportos beszélgetéseken lehetőség nyílt az ismeretek bővítésére és más országok, kontinensek büntetés-végrehajtási rendszerének a megismerkedésével az alábbi témakörök alapján:

1, Börtön és emberi méltóság

2, Halálraítélt fogvatartottak

3, A megbékélés lehetőségének előkészítése az elkövető és az áldozat esetében

4, A csecsemők és gyermekek helyzete a börtönben

5, Tanulás lehetősége az intézetben

6, A börtönlelkészi szolgálat alapvető szükségletei

7, A halálbüntetés kérdése

8, Igazságtalanság a börtönlelkészi szolgálatban

9, Börtön, hatalom, igazságszolgáltatás

10, Emberkereskedelem és prostitúció

11, Börtönlelkészség, mint kisebbség

12, Nők helyzete a börtönben

13, Kolostor a börtönben

14, Alfa tanfolyam

15, A mentális egészség megőrzése

16, Jogi kérdések

17, Teológiai képzés a börtönben

18, Felekezetközi börtönlelkészi szolgálat

19, Ökumenizmus a börtönben

20, A fogvatartás alternatív lehetőségei

21, A resztoratív igazságszolgáltatás Európában

 A világgyűlés idején két alkalommal is sor került regionális ülésekre, amikor a kontinensek külön tárgyalták meg az őket érintő legfontosabb kérdéseket, valamint megválasztották képviselőjüket a szervezet világtanácsába. Európai részről az újonnan megválasztott tanácstag a németországi Martin Faber lett. Megválasztották a Börtönlelkészek Nemzetközi Szervezetének új elnökét. A svédországi Birgitta Wimberg-et Dwight Cuff váltotta. A hatnapos konferencia végén a résztvevők egy zárónyilatkozatot fogadtak el.

 Antala Éva nagyölvedi lelkipásztor, a Szlovák Börtöntársaság vezetőségi tagja a világgyűléssel kapcsolatban elmondta: „A konferencia megszólíthatta azokat is, akik elszigetelten és magányosan végzik börtönlelkészi szolgálatukat. Csodálatos lehetőség volt számunkra, hogy álmainkat másokkal is megoszthassuk, Istent együtt dicsőíthetjük bármilyen országból, nemzetből, kultúrából, egyházból jöttünk is. A konferencia záródokumentumát minden országba és azok egyházaihoz is elküldik, ezáltal mindnyájan felszólíttatunk, hogy a tőlünk telhető lépéseket tegyük meg annak érdekében, hogy ne börtönöket kelljen építenünk, hanem inkább Isten országát munkálhassuk”.

 

(Forrás:Reformata)