vissza a főoldalra

 

 

 2010.09.15. 

Politikai promiszkuitás

A liberálisok által tönkretett világunkban manapság szinte semmin nem lepődünk meg. Egyéni értékrend szerint minden megengedett, az más kérdés, hogy társadalmilag nem minden elfogadott. Ide tartozik többek között a promiszkuitás is. Ez nem más, mint a partnerek gyakori váltogatása. A válogatás nélkül létesített kapcsolatok buktatója, hogy a kínálkozó partnerekre az érintettek nem tudnak nemet mondani. A promiszkuitás a monogám életforma ellentéte, aminek egyik negatív vetülete a magány. Annak ellenére, hogy ezt az életformát folytatóknak szinte kivétel nélkül van valakijük, mégis magányosnak érzik magukat, hiszen felszínes kapcsolatot alakítanak ki, ezáltal pedig a lelkiviláguk is elfásul. Pszichológusok szerint a promiszkuitás a depresszió egyik melléktermékeként is megjelenhet, tulajdonképpen mintegy védekezési életformaként. A szabados élet azonban olyan zsákutcába vezeti az érintetteket, amiből szinte lehetetlen kievickélni. „Hogy a játéktér szűkül, a levegő pedig fogy, azt egy ma reggeli példával illusztrálhatom. Az egyik nagy kereskedelmi televízió stúdiójában lett volna jelenésem. Az utolsó pillanatban azonban udvariasan lemondták, «műsortorlódásra» hivatkozva” - panaszkodik, Debreczeni József a 168 órának. „Talán nem értékelem túl magam, ha úgy vélem: ez összefüggésbe hozható a Fidesz növekvő médiabefolyásával immár a kereskedelmi csatornákon is.”

Nem erről van szó, Debreczeni József téved. Nem a Fidesz akadályozza az ő sajtóbeli terjedését, hanem inkább Gyurcsány Ferencet sejtem az ügy mögött. Megunta Debreczenit, már Molnár Csabával fut.

 

czyla