vissza a főoldalra

 2010.09.10. 

Csurka István:
Az IMF és a magyar gyarmatosító burzsoázia vérrokonsága

Amióta az új magyar kormány és az IMF között megszakadtak a tárgyalások, mert a magyar fél nem kért többé az IMF kétes értékű gyámkodásából, egyre több elemzés és vád hangzik el az IMF megszorításokat követelő, a válságok terheit a népre helyező politikájával szemben. Ám a nemzetek fölötti pénzügyi intézmény céljai, törekvései, indítékai valahogy mégis mindig megfejtetlenül maradnak. Mintha az IMF egy eredendően gonoszokból álló, rosszakaratú intézmény volna. Az IMF-et bírálók egyöntetűen megállapítják, hogy a megszorításos gazdasági és pénzügyi politika káros, túlságosan megterheli a dolgozó embereket, elszegényíti a társadalmat és járulékai, azaz az iskolarendszerből, az egészségügyből, az állami gondoskodásból kivont pénzek, javak pedig hosszú távú és végzetes károsodásra vezetnek. Azt, hogy az eredményük a nemzeti függetlenség teljes elvesztése, már sokkal gyérebben mondják, inkább csak pedzik. Azt a következtetést pedig, hogy a nyomasztó eladósodásból gyarmati lét következik, úgy kerülik, mint macska a forró kását.

A gonosz hatalom elvont képlete valójában védőburok az IMF körül. Minden, ami megfoghatatlan – támadhatatlan. Valójában az IMF vezetői és munkatársai szakemberek, magas állású, nagy vagyonú, óriási jövedelmű pénzemberek, akik a nemzetközi nagy bankok, az egész nemzetközi nagy-bankrendszer alkalmazottjaiként dolgoznak, megbízást teljesítenek. A megbízás a bankáruralom minél hosszabb és minél olcsóbb fenntartására irányul. A nagybankok érdeke az, hogy a gyarmati területek kizsákmányolási folyamata minél több profitot eredményezzen. Ehhez elsősorban az kell, hogy a tömeg ne tudjon takarékoskodni. A takarékoskodásnak mint önfenntartó elemnek a kiiktatásához két dolog kell: a munkát nem szabad úgy megfizetni, hogy félre is lehessen rakni belőle, és a tömeget olyan pazarló fogyasztásra kell kényszeríteni, ránevelni, hogy eszébe se jusson takarékoskodni, a jővőre gondolni, családot alapítani, örökül hagyni valamit. Ez a tökéletes gátja a saját, nemzeti pénzrendszernek, a nem hitelből élésnek. Félrerakni és ebből saját bank- és pénzrendszert létrehozni már fél nemzeti állam. Az állam legyen eladósodva, mert csak úgy – mondjam az ő szavukkal? – kezelhető. Ugyanez vonatkozik a vállalkozásokra is. Kiszolgáltatottak és elmaradottak legyenek. Éljenek, termeljenek is, de maradjanak örökös létbizonytalanságban. Az IMF ezeket a célokat nem maga találja ki, kapja őket felettes hatalmától a világ nagy bankjainak tulajdonosaitól, a titkos vagy féltitkos társaságoktól, a letagadva létező világkormánytól. Kapja, mégpedig az ezt szolgáló ideológiával együtt. Egy hatalmas tudományos közgazdasági iskola, Nobel-díjasok serege írja, tanítja ennek a gazdasági terrorrendszernek a tanait. Ezt verik bele a fiatal közgazdászok nemzedékeibe évtizedek óta. Az IMF munkatársai úgy nőttek fel, hogy ez számukra tízparancsolat.

 Az egész folyamat persze gonosz. De ez csak mostanában kezd kiderülni. Nagyon hasonlít a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvében” leírtakhoz, amely persze, mint tudjuk, hamisítvány…

A nemzetközi pénzrendszer hatalma és most már a fennmaradása is a hitelre és a hitel kamatára, majd a hitel kamatának visszafizetése céljából felvett újabb hitel kamatos kamatára épül. Ha tehát az egyes nemzeti társadalmak maguk szabhatják meg a saját életkereteiket, igényeiket és képesek hitel nélkül élni – ami most szinte képtelenségnek látszik, – akkor a nemzetközi pénzrendszer hatalma szétfoszlik. Ezért arra kell törekedni, hogy a kormányok, pontosabban a kézben tartott elitek nem természetes, nem a helyi adottságoknak és a történelmi, földrajzi adottságoknak megfelelő célt tűzzenek a társadalom elé – konvergenciaprogram, „utolérjük Amerikát”– Hruscsov, „Világvárost építünk” – Demszky – és ezeknek fedezésére hiteleket vegyenek fel. (Helsinki világváros?) Miután a hitelek felhalmozódtak és a kamatok fizetése megnehezült, elkezdődhetett az IMF közvetlen beleszólása a nemzeti életbe. A mostani konfliktus ebből a csodálkozásból jött össze: az IMF tárgyalóküldöttségének leesett az álla, amikor látta, hogy a magyar delegáció a saját lábára áll. Nem hittek a szemüknek.

Az IMF-nek voltak hasznos korszakai. Indulásakor a romba dőlt, háború sújtotta Európán és a felszabadulástól káoszba süllyedt afrikai és ázsiai, dél-amerikai gyarmatokon kívánt segíteni. Csak azután, hogy a német és az észak-európai szociális piacgazdaság elképesztő sikereket ért el és a porig rombolt Németországból a világ egyik virágzó, elégedett és roppant sok tartalékot képező gazdaságává vált, döb-bentek rá a liberális bankárok, hogy ez a végüket jelenti. (Ugyanekkor a minden katonai költségtől mentesült Japán gazdasága, ipara, ráépülve a hagyományosan korlátozott életszínvonal igényű nagyon szorgalmas japán népi munkaerőre, ta-lán még átütőbb termelési sikereket ért el.) Ha a szociális piacgazdaság átterjed Közép-Európára, látták meg a nyolcvanas években a rendszerváltások előkészítői és a német „Drang nach Osten” révén talán még az orosz térségre is, vége lehet a hitel-kamat uralmuknak. Ezért aztán az átírt magyar alkotmány preambulumának első mondatában mint egy lelkifurdalás kivetülése még ott van a szociális piacgazdaság-kifejezés, de a valóságból, a tényekből a privatizációból az írmagja is ki lett irtva.

A módszer a rendszerváltáskor is a válság volt. A rendszerváltás a makacs Románia kivételével békés és bársonyos volt, de az életben egzisztenciák milliói szenvedtek hajótörést. A liberálisok elnevezték őket leszakadóknak, és a dolog ezzel el volt intézve. Válság volt, mert válság kellett. Most az IMF-rendszer végső kimerülésekor is válság van, amelyet azonban a leszakadtak lázadása is növel.

 Nem ez az első válság tehát, amelyet a pénzügyi világhatalom a világra a saját megmenekülése érdekében ráborított. Az olajválsággal kezdődött, amelynek tulajdonképpen semmi értelmes indoka nem volt, a világtermelés azóta is tökéletesen ki tudja elégíteni az igényeket, s ha alaposabban megvizsgálnák az olajválságot, kiderülne, hogy mesterséges volt. Nyomában szépen, lassan megszűnt a szociális piacgazdaság. Aztán következtek újabb olaj- és hitelválságok. Államok kerültek a csőd szélére, szorultak mentőövre, olyan diktatúrák dőltek meg, amelyek rendbe rakták a szocialisták által szétzilált, szétlopott gazdaságokat, mint például Chilében. Egészen a kínai gazdaság termelésének, iparának, csodáinak felíveléséig a világ nagybankjai szépen elvoltak, eljátszadoztak derrivatív játékaikkal, utalgatták egymásnak a virtuális ezermilliárd dollárokat másodpercek alatt, Soros György ott, ahová beengedték, szabadon hirdethette a Nyitott Társadalom eszméit és a bankok és biztosítók felé nyitott társadalmakból széles áradásban ömlött ki a nem virtuális, hanem könnyel és verítékkel elegy valódi pénz: a kamat. De ennek is vége lett, a „buborékok” kipukkantak, a virtuális pénzzel megtömött bankok széfjei üresnek bizonyultak és a jelzálogra kiadott hitelek adósságlevelei tonnaszámra sárgultak bennük, értéktelenül, csak papírgyűjtőkre várva. Az IMF-nek és a Világbanknak azonban még volt egy dobása. Fekete afrikai embert, vagy majdnem feketét ültetett az amerikai állam trónjára, teljesítve ezzel az amerikai és a világzsidóság régi álmát, hogy ha nem is zsidó ember – ez még sosem sikerült –,  de nem is fehér protestáns vagy netán katolikus elnöke legyen az Államoknak. De mindjárt alá is gyújtottak a királycsinálók a szerencsétlen szerecsen alá. Bedőlt a legősibb bankház és biztosító, és elkezdődött a pénzügyi világválság, amelyből az amerikai állam csak úgy tudott kitörni – még nem véglegesen –, hogy több ezer milliárd dollár valódi pénzt nyomott át az adófizetők pénzéből a felelőtlenül vezetett bankokba.

Lényegében véve itt tartunk most. Ez a pontos előzménye a budapesti lábra állásnak. A legeladósodottabb kis ország új kormánya vette magának a bátorságot és kinyitotta az ajtót a Nyitott Társadalom IMF-es képviselői előtt. És ők kifáradtak rajta. (Ez ugyan ironikus és minden szakzsargont nélkülöző előadása a történetnek, de alapjában véve igaz. Az IMF-nek és a megbízóinak ma már nincs játéktere. Csak a legkiszolgáltatottabb, legszegényebb országok írják alá a szerződéseket és hagyják a zsebükben kotorászást.

De harcnak, s akár háborút is mondhatnék, még nincs vége. Még semmi sem dőlt el. Mert a felvázolt hierarchiának, a nagybankok és titkos társaságok piramiscsúcsának és az IMF szélesebb gúla rétegének, a technikai megvalósítók körének van még egy alsóbb lépcsője: minden gyarmaton a helyi gyarmati burzsoázia. Az IMF politikáját országonként kormányok valósítják meg, politikai fedezetet adva az ebből a nemzetellenes zsugorításból élő réteg – új osztály – számára. Ez a felső burzsoázia valósítja meg valójában a nemzetellenes politikákat. Hiába ment ki az ajtón az IMF-küldöttség, a gyarmati burzsoázia itt maradt. És dolgozik. Fenyeget, áskálódik, rombol és a médiumokon belül uralmon van. Uszít, támad és csak politikai pozícióit veszítette el, a pénzügyieket és a gazdaságiakat még nem.

Az IMF gazdasági, pénzügyi, kulturális és iskolapolitikáját ez a komprádor burzsoázia valósította meg és ezzel a ténnyel teljesen tisztában van. A hármas lépcsőzet alapja, legszélesebb öve még nincs felszámolva. Kérdés: fel lesz-e számolva.

Vegyük sorra az IMF-fel szövetségben végrehajtott rombolásokat, amelyeket ez az ál-elit hajtott végre.

 Miért kellett idegen célok szolgálatában lerombolni az oktatást és megszüntetni a nevelést? Azért, hogy a nép maradjon tanulatlan, felemelkedésre alkalmatlan, ne jusson fel az állami és a társadalmi döntések emeleteire és közben csökött igényei, alapvetően csak szórakozási és vegetatív igényei fejlődjenek ki. Mert az ilyen nép – gyarmati nép – könnyen és olcsóbban kormányozható. Az ilyen társadalmakban szűk elit fejlődik ki, egy önmagát mindig újratermelő kasztból, s az IMF-nek csak ezzel kell megegyezni, csak ezt kell megfizetni, a nép pedig azzal is termel, ha fogyaszt. Pontosabban, ha azt fogyasztja, amire ráneveltük. Hembörgert. Coca-colát. (Uram bocsá, még a borral is) Szigetfesztivált. Sztárokat.

Az önmaga iránt igényes, gondolkodásra nem képtelen és nem is rest, művelt nép előbb-utóbb nemzetté válik, önállósul és legkevesebb, hogy egyenlő fél kíván lenni a tárgyalásokon. Márpedig ez veszélyes. A gyarmatosított ne hordja fenn az orrát. Az IMF-nek sohasem az államháztartás egyensúlya volt a fontos, hiszen ha csak az egyensúly kellett volna neki, akkor adott volna mindenkinek, aki kérte és aki nem merte kérni, annak is néhány éves kamatfizetési halasztást és akkor Magyarország például néhány röpke év alatt helyrejött volna. Ez még csak picinyke megrázkódtatást sem okozott volna a bankrendszerben. A bankok betétesei észre sem vették volna, senkit semmilyen kár nem ért volna. Csak éppen az alárendeltségi viszony szűnt volna meg, a kamatterhektől ideiglenesen megszabadult ország talpra állhatott volna és leválthatta volna a saját komprádor burzsoáziáját. Nemzeti burzsoáziát izzadt volna ki magából, természetesen az egész kulturális, iskolai és államigazgatási szektor újjáépítésével, személyi állományának kicserélésével.

Ezzel elérkeztünk az összefüggés lényegéhez. A világ nagybankjainak, titkos társaságaiban székelő nagybankárjainak, a meglehetősen szűk kasztnak és megbízott szervének, az IMF-nek egyetlen ellensége van: a nemzeti összefogás. Minden, ami nemzeti. A nemzetellenes politikát önmagában azonban az IMF nem képes megvalósítani, erős helyi szövetségesre, egy új osztályra van szüksége. A Szovjetuniónak ugyanez volt a módszere. Sohasem a katonai megszállás, hanem a szovjet gyarmatosító kormányok és pártelitek voltak a végrehajtók. Most az IMF-burzsoázia, az off-shorosok a végrehajtók, akik részben azonosak a szovjet idők gyarmatosítóival. Ahhoz, hogy a nemzeti öntudatot ki lehessen küszöbölni, a népet a takarékoskodástól távol lehessen tartani, kell egy IMF-osztály, amely az ideológiát megcsinálja, amely kormányoz, amelyik az intézeteket vezeti, amely a sajtót uralja és amelyik – mint most látjuk: elvegyül. Sír, jajgat és uszít, de rombol és hitetlenséget terjeszt és lázadást szít.

Most két kérdés van: elengedi-e az IMF a komprádor burzsoázia kezét és ami még ennél is lényegesebb: fel tudja e számolni a nemzeti keresztény középosztály a komprádor burzsoázia hatalmát? Akár elengedi a kezét az IMF, akár nem. Kibontakozik-e végre az az élethalálharc, amelynek nemcsak kormánya van, hanem hadserege is.

Nem ölni kell természetesen, hanem igazságot tenni. A feltámadott nép nevében. Most ne beszéljen senki feleslegesen toleranciáról és jogállamról. Akinek jogállam volt apjuk állama, amikor százezrek veséjét verték le a kihallgató szobákban, amikor gyilkoltak és akasztottak, aztán, amikor a tönkretett családokat minden lehetőségből kiszorították, vagy amikor később spontán privatizáltak és kárpótlást játszottak, amikor a százezer hektárokat összelopták, amikor a sajtót megszállták és antiszemitizmus-veszélyt harsonáztak IMF-harsonákkal, Tom Lantos és Soros György füttyművészekkel, azok most kussoljanak. De ehhez nem elég csak a kormány. Ehhez most a nép, a választásokon győztes középréteg megmozdulása is kell.

Demszkynek most könnyes búcsút rendeztek. Fogyott vagy tíz kilót a koma, lötyögnek rajta a ruhái, de ha megmenekül a felelősségre vonástól azon a címen, hogy húsz éve főpolgármester és az IMF–Tel-Aviv kedvence, akkor a komprádor bur-zsoázia átmentheti a hatalmát. Ezt a harcot most nem szabad elkenni. Eltoleranciázni. Ez most létkérdés. Itt semmilyen bosszúállás szóba sem jöhet. A nemzetnek az az érdeke, hogy a komprádor burzsoázia tűnjön el a hatalomból. Ezt a kormány csak egy erős népi követelés nyomására és a támogatásával tudja végrehajtani. Végzetes hiba volna, ha az elszámoltatás és a felelősségre vonás csak kormányintézkedésként jelenne meg a közvélemény előtt. Magyar követelésként, természetes folyamatként kell mindennek létrejönnie. Mert, ha a komprádor burzsoázia állásaiban marad, pénzünknél marad, off-shorjaiban marad, előbb-utóbb visszaérkezik a teljhatalomba. Mi, magyarok pedig nemzetként elpusztulunk. Nem a kormányt váltják le, bennünket iktatnak ki az életből.

 Az IMF, a Soros Nyitott társadalma, a Bilderberg-csoport és a magyar komprádor burzsoázia össze van nőve egymással. Alapvetően egyívású vele. Együttműködnek a nemzet ellen. A nemzeten uralkodó, a kultúráját, pénzügyét, iskolarendszerének irányítását, sajtóját és főleg televízióját irányító, személyileg is uraló gyarmatosítók a lényegüket tekintve zsidók. Az IMF is ugyanaz. Feltételezik és kiegészítik egymást. Soros György, Surányi, az MNB mostani elnöke és az IMF Rosenbergje és a garnitúrák vezetői itt is, ott is persze franciák, angolok, amerikaiak és itt magyarok, de e fölött éppen ebben a bankrendszerben, amely uralmi rendszer és élet-halálharc is, összeköti és összetartja őket valami nemzet fölötti. Valami csak általuk ismert áramlás és ezt mint tényt minden antiszemitizmus nélkül meg lehet állapítani. E mellett természetesen és a rend kedvéért azt is meg kell állapítani, hogy az ember, aki zsidónak született és nem bűnös és velünk van és velünk küzd a magyarokkal és keresztényekkel azonos elbánásban kell részesüljön. Mert igazságot tenni csak így lehet. Ez a nemzet érdeke.

De ez egyúttal azt is jelenti, hogy Demszkyt nem mint zsidót kell elszámoltatni és felelősségre vonni, hanem mint elkövetőt, és ami még ennél is fontosabb: nem szabad megengedni sem neki, sem másnak, hogy elhíresztelje, világgá kürtölje, hogy őt zsidósága miatt üldözik, vonják felelősségre. Mert természetesen az IMF-forgatókönyvben, a Soros-forgatókönyvben ez következik és a könnyes búcsú hangulata már valamilyen megbocsátást, visszahőkölést jelez.

 A megmaradás útja rázós, meredek, emelkedőre felvezető út, de egyszer következetesen végig kell menni rajta.

 Ha az egészségügyi rendszerből a volt állam kivonta a pénzt, mert az IMF erre kényszerítette, és a felelősségre vonást elkerült komprádorok meg tudják akadályozni az egészségügy rendbetételét, akkor a rászorult emberek ma sem gyógyulnak meg, vagy nem teljesen gyógyulnak meg és a nemzet tovább fogyatkozik. És a nemzetállam nem tud kialakulni. Ha a túlterheltsége, sikertelensége, nyomora miatt valaki italra adja a fejét és rokkant lesz és nem teljesít rendesen és újabb eltartandó rétegeket termel, kárt okoz a nemzetnek.

Nem tűrhető tehát tovább, hogy drogterjesztő fesztiválokkal, saját népünket kicsúfoló, kiröhögtető tévéműsorokkal, a dologtalan, csak a szórakozást élvezni akaró vacak tömegkultúrával és a mérhetetlenül sok diszkóval és kuplerájjal erre a pusztuló, rothadó életre butítsák le komprádorjaink a magyar ifjúságot. Sok diszkót be kell zárni. Sok tévéműsort be kell tiltani. Tudomásul kell venni, hogy a levente jobb, mint a diszkó. A cserkészet jobb, mint a Magyar Gárda, amelyben mellesleg pornósztárok feszítenek. A komprádor burzsoázia harca most arra irányul, hogy ezeket a mérgező intézményeket a szabadság nevében fenntartsa. De a rombolás nevében akarja fenntartani valamennyit.

Azt akarja, hogy az állam hitelre szoruljon.

De minden népnek joga van a nemzeti életre, mert most kiderült, hogy kibontakozását, jövőjét csak a nemzetben élés szavatolja. A nemzet nevében támadni kell.