vissza a főoldalra

 

 

 2010.09.17. 

Nem a VMSZ-szel akarják megdönteni a kormányt

Tomislav Nikolić a Magyar Szónak: A Vajdasági Magyar Szövetséggel csak a rendkívüli választások után tárgyalunk a lehetséges együttműködésről

Tomislav Nikolić szerint egyes újságírók szándékosan szeretnék megingatni a VMSZ és az SZHP jó kapcsolatát. A haladók elnöke nem szeretné befolyásolni a VMSZ politikáját, ezért a vajdasági magyarok legnagyobb politikai pártjának együttműködésére csak a rendkívüli választások után számít. A VMSZ nem fogja megingatni a jelenlegi szerbiai parlamenti többséget – nyilatkozta lapunknak Pásztor István.

 A Blic szerb nyelvű napilap keddi számában megjelent egy írás, amelyből az derül ki, hogy az SZHP két-három hét múlva tárgyalásokat kezdeményez majd a nemzetitanács-választásokon győzedelmeskedő kisebbségi pártokkal. A Blic állítása szerint Nikolić Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével tárgyal először. Nikolić lapunknak cáfolta a Blicben megjelent állítást.

 – Egy szemtelen újságírói fogásról van szó. A szóban forgó írás VMSZ-re vonatkozó részéből semmi sem igaz. Nem tudom, hogy melyik politikai tábor támogatta ennek a cikknek a megjelentetését. Pártunk és a VMSZ között valóban kiváló a kapcsolat, ugyanakkor semmiféleképpen sem szeretnénk befolyásolni a Pásztor vezette párt politikáját. Nem szeretnénk elszakítani a VMSZ-t a Demokrata Párttól és a hatalmi koalíciótól. A rendkívüli választásokat az ellenzéki pártokkal összefogva szeretnénk kieszközölni, ebben a folyamatban nem tárgyalhatunk Pásztorral vagy a kormányt alkotó, illetve támogató pártokkal. Ez talán mindenki számára magától értetődő. Fel is hívom Pásztort, hogy elnézést kérjek tőle az újságírói merénylet miatt. Szeretném közölni vele, hogy ehhez az SZHP-nek semmi köze – részletezte Nikolić.

 Nikolić elmondta, hogy az előrehozott választások miatt olyan pártokkal tárgyalnak, amelyek pillanatnyilag nincsenek hatalmon. Ez vonatkozik a kisebbségi pártokra is, szögezte le Nikolić, aki a Vlah Mozgalmat említette meg, mint az egyik lehetséges tárgyalópartnert a kisebbségi politikai pártok köréből.

 – Nem tudom, miért van az, hogy az újságírók megpróbálják megingatni a VMSZ és az SZHP jó kapcsolatát. A választások után bármilyen szintű együttműködést el tudunk képzelni a VMSZ-szel. Ez nem kétséges. Természetes, hogy az SZHP szeretne együttműködni a vajdasági, illetve szerbiai magyarokat képviselő VMSZ-szel. Pásztortól azt várom el, hogy a választásokon győzedelmeskedő párttal lép be a kormányba – hangsúlyozta a haladók elnöke, aki szerint a két párt céljai nagyon hasonlóak, főleg ami Vajdaság fejlesztését illeti. Az SZHP nagyon fontosnak tartja, hogy a vajdasági magyarok és szerbek között javuljon a kapcsolat, szögezte le Nikolić, majd a rendkívüli választások kiírását illetően elmondta, hogy az SZHP csakis törvényes lehetőségek keretében küzd a választások előrehozásáért.

 – Nem lehet durván, erőszakkal kiharcolni a választásokat. A népet szólítjuk meg kampányunk során, és nyomást szeretnénk gyakorolni a kormányra. A kormánynak kell eldöntenie, hogy a polgárok továbbra is hatalmon szeretnék-e látni a mostani pártokat – összegezte Nikolić, és hozzátette, hogy a Szerbiai Demokrata Párttal még nem egyeztettek, de a közeljövőben biztosan megszerveznek egy találkozót.

 A VMSZ nem fogja megingatni a jelenlegi szerbiai parlamenti többséget – nyilatkozta lapunknak Pásztor István.

 – A parlamenti többség részesei vagyunk és leszünk is a ciklus végéig. Nem fogjuk megbontani, felrúgni vagy destabilizálni a parlamenti többséget. A VMSZ-nek nincs olyan ambíciója, hogy a választások előtt – legyenek azok előrehozottak, vagy sem – koalícióra lépjen akár a Boris Tadić vezette Demokrata Párttal, akár az SZHP-vel – mondta Pásztor, hozzáfűzve: az már más kérdés, hogy mi lesz a választások után.

 A VMSZ elnöke nem tartja elképzelhetetlennek, hogy ha úgy alakulnak a választási eredmények, akkor a VMSZ az SZHP-vel lépjen koalícióra, de hozzátette: – Legalább ugyanekkora esély van egy nagykoalícióra, vagyis arra, hogy a DP és az SZHP közösen alakít kormányt.  

– Nikolićéknak és mindenki másnak fontos, hogy a VMSZ irányába olyan kapcsolatot építsenek ki, amely legitimálja a hatalmukat. Ezért fontos a kisebbségi politika. A mi helyzetünk aránylag egyszerű: hosszú távon és a közösség érdekeit képviselve úgy lehet politizálni, ha az ember nyitott, és figyel a dolgokra. Bármilyen furcsa is, de a politikai elfogadottság tekintetében pillanatnyilag nincsen különbség a DP és az SZHP között. Ezek a tények. A VMSZ számára az a fontos, hogy mindkét fél számára tárgyalóképes helyzetben legyen a következő választások után. Elsődleges célunk, hogy képviseljük a magyar közösség érdekeit – részletezte Pásztor, aki szerint nagyon érdekes, hogy egyesek hónapok óta feszegetik a VMSZ és az SZHP viszonyát. Pásztor szerint ezek a személyek úgy állítják be a VMSZ-t, mintha a párt megvásárolható lenne.

 – Nem értem, hogy miért von rossz minősítést maga után az, ha a VMSZ nem zárja ki egy lehetséges együttműködés esélyét az SZHP-vel. Ugyanígy más együttműködési lehetőségeket sem tartok kizártnak. Azt követően, amit a Szerbiai Szocialista Párttal kapcsolatban láttunk az utóbbi két évben, úgy gondolom, hogy semmit nem lehet elvetni. Ha a különböző lehetőségeket elméleti szinten mások sem zárják ki, akkor nem értem, hogy miért kellene nekünk bármilyen elméleti lehetőségeket kizárni – hangsúlyozta Pásztor.

 Aleksandar Vučić, az SZHP alelnöke szerint még a hét végéig sikerül tető alá hozni egy tárgyalást az SZDP képviselőivel.

 – Az ellenzéknek meg kell egyeznie a kulcsfontosságú kérdésekben, közösen kell fellépnünk, és alternatívaként kell magunkat felajánlanunk a polgároknak – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Vučić.

 A VMSZ-szel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: – Az SZHP szeretné, ha egyszer a VMSZ-szel alakíthatna kormányt, a választásokon azonban az SZHP és a VMSZ is saját listával indul.

 Vojislav Koštunica, az SZDP elnöke tegnap kijelentette, hogy pártja és az SZHP kapcsolata attól függ, hogy sikerül-e megegyezniük az európai integrációt illetően.

 – Számunkra kulcsfontosságú kérdés, hogy a mostani kormányhoz hasonlóan vajon az SZHP számára is legfontosabb célnak számít-e az, hogy Szerbia csatlakozzon az Európai Unióhoz. Ahhoz az EU-hoz, amely megpróbálja elrabolni tőlünk Koszovót – hangsúlyozta Koštunica, hozzáfűzve, hogy az SZDP számára a legfontosabb Szerbia területi integritása.

 A Szerbia Ereje Mozgalom szintén társulna az SZHP-vel, mivel ezt a pártot tartják a legerősebb ellenzéki tényezőnek Szerbiában.

 – Tomislav Nikolić és Aleksandar Vučić elég erősek ahhoz, hogy megóvják Szerbiát a további széthullástól – olvasható a SZEM szeptember 14-ei közleményében.

 

(Forrás: Magyar Szó)