|
 2010.09.17.
Megjelent a Havi Magyar Fórum
szeptemberi száma!
A tartalomból:
Csurka István:
Áldozat. Sorskérdésünk sorsa (47.)
„Tiszaeszlár!
Magyarországon
egy emberöltőn át, ha e szót valaki véletlenül kimondta,
mindenkinek, aki azt akarta, hogy felvilágosodott, művelt
embernek tartsák, kötelessége volt pirulva és szégyenkezve másra
terelni a szót, s a tiszaeszlári perről, mint a magyarság nagy
szégyenéről hallgatni és másokra is hallgatást parancsolni.
Nemcsak elfogult antiszemitának kiáltottak ki, hanem egyenesen
tudatlannak, elmaradottnak bélyegeztek meg mindenkit, aki nem
osztotta a véleményt, hogy az a puszta tény, hogy a tiszaeszlári
bűnper megindulhatott, a XIX. század szégyene, s ezt a szégyenfoltot
minden magyar hazafinak kötelessége elrejteni, eltakarni.
Arról az örök
rejtélyről, ami az eltűnt Solymosi Eszter sorsára borult, nem
volt szabad többé beszélni. Az ország politikai és gazdasági
érdeke kívánta, hogy a tiszaeszlári per úgy végződjék,
ahogyan végződött, s arról, ami történt és ahogyan történt
többé szó ne essék, ha pedig véletlenül szó esik, azt az
antiszemita mozgalom szüleményének, s az e mozgalom hullámaitól
érintett magyar igazságszolgáltatás sajnálatos botlásának tüntessék
fel.
Az ország
politikai és gazdasági életében óriási szellemi és pénz
hatalmával az utolsó évtizedek alatt nagy súlyra és jelentőségre
emelkedett zsidóság óhajára és érdekében történt ez így.
A tiszaeszlári per körüli ferdítéseknek a köztudatba vitelére
a zsidóság elsősorban a csaknem kizárólag a kezében lévő
napisajtót használta fel…”
Günther letette a
nagyítót, hogy csak úgy koppant az asztalon. – Ennek a
bevezetőnek minden szava igaz –mondta kis sóhaj után szárazon.
Valamikor 1912 körül írhatta a barátom, Bary József. Jómagam
ezt az igazságot 1882 óta tudom, amióta Pesti Napló leküldött
tudósítónak a faluba. Solymosi Eszter a sakterválasztásra összegyűlt
zsidók tették el láb alól, és tetemét ők tüntették el.
Mindent láttam, mindent tudtam, Tisza Kálmán pedig főügyészsége
és főügyészhelyettese révén gyakorolt nyomást a törvényszékre,
hogy államérdekből mentse fel a gyilkosokat. Tudtam és tudom.
Idestova negyven éve hallgatok. S ez az ember, aki megírta az
igazságot – megint a kéziratra tette a kezét, úgyszólván
simogatólag – ez az ember is hallgatott. Megírta, de nem adta
ki. Mindannyian hallgattunk. Ó, persze, csak egy kis cselédlányról
volt szó. Nem vettük észre mi történik közben. S most így
állunk Elvesztettük a háborút, a Monarchia feloszlott, Tiszát
megölték és az országot harminckét zsidó népbiztos terrorizálja.
Mindannyian Solymosi Eszterek vagyunk, akiknek akkor vágják el a
nyakát, amikor nekik tetszik. Az se biztos, hogy Tiszaeszlár
Magyarország marad. Geszten már a románok... – nem is tudta
befejezni a mondatot, a hangja elcsuklott. Potyogtak a könnyei,
miközben összecsukta kemény fedelet, és átkötözte a
csomagot.
Szó nélkül
odanyújtotta Lendvainak.
Sütő
Gábor: Lesz-e magyarabb külpolitikánk?
Az
érdemtelenül elhanyagolt „magyarabb” szót, és ideillő
alkalmazását Kodály Zoltán írásaiból kölcsönöztük, aki
a magyarság kérdéseit elemezve, feltette a kérdést: „Ami
megtartott – bennünket – Európában idáig, majd csak
megtart ezután is. Mi lehet az?” – és válaszolt rá mára
is érvényesen: „Nem az, amiben alkalmazkodtunk, hasonlók lettünk
környezetünkhöz, hanem amiben különböztünk tőle. Hisz, ha
mindenben hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a magyarság.”
A
rendszerváltás óta kialakult, s ma korántsem irigylésre méltó
helyzetünkben sincs hát természetesebb és parancsolóbb létérdekünk,
mint hogy a politikánk, így a külpolitikánk is magyarabb
legyen.
Ami a belpolitikát illeti, közvéleményünk
elfogadta, hogy a helyzetet gyökeresen átformáló szavazói
magatartás, majd az új kormány kezdeti intézkedései együttes
átütő erejének képletes érzékeltetésére alkalmazható a
forradalmi jelző. Nem társadalmi forradalmat jelez, hanem hogy a
kétharmados többség és az új kormány által beindított változásoknak
a jellege forradalmi; abban az értelemben, hogy az előző kormányoktól
eltérően, a nemzeti érdekeket és értékeket igyekszik követni,
s a nemzeti együttműködés új rendszerét kívánja kialakítani.
Közvéleményünk politikai érettségét mutatja, hogy nem is értette
félre a forradalmi jelző alkalmazását, még annak ellenére
sem, hogy a mellékszereplőkké hanyatlott álszocialista-neoliberális
politikusok, politológusok és újságírók a bőrükből bújnak
ki, hogy tagadják, vagy félremagyarázzák. Képviselőik
egyebet sem tesznek, mint tudálékosan szajkózzák, hogy lehet más
a politika. Hát persze, hogy lehet; ez mindenkor minden politikára
rámondható. Nem nagy művészet e hangzatos, de meghatározatlan
és tartalmatlan jelszóval ügyeskedni, közben ugyanazt a
nemzetellenes politikát folytatni, és – a saját lehetőségeiket
túlértékelve – másoktól is követelni, ahogy elődjeik, az
egymástól ma is elválaszthatatlan MSZP és SZDSZ tette. ők és
mai utódaik mindig egy táborban voltak és lesznek bármilyen társadalmi
rendszerben
Dr. Bene Éva: Alkalmazkodás, behódolás, hazaárulás?
Az utóbbi időben minden híradás
vegytiszta bűnügyi krónika, amely a bukott hatalom újabb és
újabb, szervezett, bűnszövetkezetben elkövetett rablásait,
visszaéléseit, pénzügyi botrányait ismerteti. Bábolna, Sukoró,
moszkvai irodaház, kormányzati negyed, bank-konszolidáció, MALÉV
privatizáció, HM korrupció, BKV, – a Gyurcsány-Bajnai kormány
kezén számolatlanul tűntek el milliárdok, miközben újabb és
újabb hitelekkel súlyosbították az országra nehezedő adósság
bilincseit. Bár az MSZP-SZDSZ börtönfrakciójának létszáma
napról napra nő, és a vád Damoklesz-kardként lebeg a levitézlett
kormány számos tagjának a feje fölött, a bolsevik arrogancia
nem csitul. A letűnt hatalom még mindig pozícióban lévő, és
szoros nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező kommunikátorai
mindent elkövetnek az új kormány iránti bizalom megingatása,
az emberek elégedetlenségének a növelése, és a bukott
hatalom védelme érdekében. El kell ismerni, hogy a bal-liberális
írott és elektronikus sajtó mesteri munkát végez: hazugságból,
zavarkeltésből, dezinformációból, féligazságokból, csúsztatásból,
félelemkeltésből álló vegyes salátával mérgezi a közhangulatot,
és a kétely magvait szórja a sokat csalódott lelkekbe. Ne becsüljük
le a veszélyt!
Az arcátlan szerecsenmosdatás nem
elhanyagolható eleme, hogy az ország eladósítását, kiárusítását
„alkalmazkodásnak” nevezik, mely szerint az ország volt
vezetői kényszerhelyzetben lévén, a körülményeknek engedve
cselekedtek, nem is tehettek mást, mint ahogyan tettek. Holott a
kiszolgáltatottságot idegen és saját érdekből ők teremtették
meg, mivel semmiféle kényszer nem állt fenn, hogy egyre nagyobb
hiteleket vegyenek fel, hogy dobra verjék, és idegen kézre játsszák
az ország javait.
Kiss Dénes: Nemzeti eszme
Mi a nemzeti eszme? Az az érték, hagyomány,
ami őstörténetünknek is alapja, ami szerint ismernünk kell történelmünket
és ami mind a mai napig véd, óv bennünket, noha talán nem is
tudunk róla. Életünk során gyűjtöttük össze. Ez adja a
tartást, ez közös emlékezetünk része, tartó szerkezete. Sőt!
Ez annak a filozófiának az alapja, ami meghatározza és erősíti
baráti kapcsolódásainkat éppen úgy, mint nemzeti tudatunkat.
Tehát a méltósághoz, emberi tartáshoz erre van a leginkább
szükség.
A fölismerések, nagyszabású és messze
látó eszmék hiánya tehet bennünket kiszolgáltatottá és
szolgává, harmadrendű alattvalóvá saját hazánkban. És ha
nincs megalapozva alkotmány vagy bármilyen, a nemzetet megtartó
gondolat, hit, elhatározás, küzdelem és így tovább, nemzeti
eszmével, aminek sajátos „téglái” a nemzet tagjainak eszméi,
akkor a nemzet előbb-utóbb széthull. Nemcsak a maga szent és
nagy értelmében, hanem szellemi, lelki hatásait tekintve is.
Magam abban hiszek, ha a magyarokban egyenkint megvan a saját
eszmeképzés során kifejlődött éntudat, akkor meg lehet az
egyéni nemzet tudat is, azaz az egyén nemzeti eszméje. Vagyis külön-külön
is él, mert őrződik a magyarság eszméje. Itt meg kell
jegyezni, mert rendkívül fontos, hogy a magyar a nemzet fogalmat
is sokkal alaposabban fogalmazta meg, mint más népek.
P. Reisz Pál: Homília a MIÉP Szent István-napi ünnepén
Kiderült, vannak sorainkban karizmatikus
vezetők, akik képesek – a széthúzás és a bomlasztó erők
folytonos aknamunkája ellenére – az ország egységét
megalapozni és felépíteni. Vannak sorainkban olyan szellemi
munkások, akik meglátásaikkal, eligazító tanításukkal
inspirálni tudják a politikai vezetőket, észrevétlenül, apránként
át tudják formálni a közgondolkodást. Vannak közgazdászok,
üzletemberek, sőt még bankárok is, akik nem riadnak vissza az
anyagi áldozatoktól a nemzet érdekében. Ezekre az értékes
vezető embereinkre vigyáznunk kell, meg kell becsülnünk tevékeny,
áldozatos életüket, esetleg évtizedek óta folytatott csendes,
kitartó munkájukat. Hiszen ők képesek arra, hogy sokakat ösztönözzenek
a közösségért, a nemzetért hozott áldozatokra, magukkal
ragadják a tömegeket, jó irányba vezessék életünket.
Gondoljunk arra, hogy Szent István egyénisége
integráló tényező volt. Lelkülete, felfogása, az, amit képviselt,
eljutott a legtávolabbi szegletébe is az országnak. Hatása évszázadokra
meghatározta népének gondolkodását. Személyisége kisugárzott
egész népére.
Dr. Kovács László: Ünnepi beszéd
a MIÉP augusztus 20-i nagygyűlésén
Ez a vörös tengerész gyalogos bagázs,
amelyik lényéből fakadóan Kárpát-medencei honfoglalásunkat,
államalapításunkat, annak történelmi jogszerűségét zsigerből
elutasította, tagadta, honfoglaló őseinket besenyők elől
menekülő, az itt élő békés szlávokat lemészároló martalóc
hordának, európai hadműveleteinket, zsákmányszerző, zsivány
rablóhadjáratoknak titulálta, államalapító Szent István királyunkat
népét kiirtó, véreskezű zsarnokként aposztrofálta,
augusztus 20-ai államalapító ünnepünket a sztalini alkotmány
előtti tisztelgésre, majd az új kenyér ünnepére degradálta.
Ateista alapállásból mindent eltörölt, ami isteni, a
szentekkel, a szakralitással kapcsolatos, még az I. István
nevet is beharapott, vérző ajakkal ejtette ki, egyházi
rendeket, iskolákat, kórházakat, szociális intézményeket záratott
be, papokat, egyházi főméltóságokat börtönzött be,
gyilkolt és üldözött. Az istenhitet gúny és megvetés tárgyává,
a munkahelyi előmenetel gátjává tette, most Szent István-i
kimazsolázott intelmekbe kapaszkodik. Ezzel zsarol, hogy
politikai, pénzügyi, társadalmi tömegtudat befolyásoló
hatalmát fenntartsa. Nos, ez mindennek a teteje. Mert hát ki is
gyakorolhat kegyet és ki felett? Kegyet mindig hatalommal, ítélői,
döntési, végrehajtói jogkörrel rendelkező feljebbvaló
gyakorolhat, alattvaló, kiszolgáltatott személy vagy közösség
számára. Nem furcsa dolog, hogy mindez most fordítva történik
vagy így kérik? Kapott-e kegyet, irgalmat, türelmet, belátást
és megbocsátást a magyar nép a nemzetközi zsidó szabadkőművességtől?
A trianoni országmészárlás végrehajtásakor, a II. világháború
utáni szovjet mészárláskor, az 1956-os forradalom és szabadságharc
vérbe fojtásakor, az ország miniszterelnökének és 400 mártírtársának
akasztásakor, a 300-as és 301-es parcellákban, jeltelen sírokban,
kátránypapírba csavartan, dróttal összekötözötten arccal a
föld felé fordítottan való temetésekor. Tízezrek bebörtönzésekor,
több mint 200 ezer fő emigrációba taszításakor, az elcsalt
rendszerváltáskor, az ország kiárusításakor, koldusbotra
juttatásakor, a százhúszmilliárd dollárt meghaladó örökös
államadósság felhalmozásakor, a milliós munkanélküliség, a
kiszolgáltatottság, a reményvesztettség kialakításakor. Hol
van a kérdésekre a válasz, az irgalom, a kegyelem, a megnyugtató
felelet? Mi legyünk kegyesek, türelmesek, befogadók az
idegenhez, gyilkosainkhoz, kifosztóinkhoz? Nem. A „légy alázatos,
mértékletes, szelíd, becsületes, szemérmes, kegyelmes”
intelmeket mi már túlontúl gyakoroltuk.
Keresse a Havi Magyar Fórumot a nagyobb újságosoknál!
Vagy rendelje meg!
info@magyarforum.hu
|
