vissza a főoldalra

 

 

 2010.09.17. 

Román módi: Tüntetés és dulakodás a brăilai kórházban

A tüntetők betörték az intézmény ajtaját és a kórház felügyeletéről gondoskodó biztonságiakkal dulakodni kezdtek. Az egészségügyi szaktárca fele küldött tájékoztatásában a kórház vezetősége rámutatott: a tiltakozás előretervezett volt, hiszen az intézmény ostroma alatt könnygázzal felszerelve érkeztek az alkalmazottak a biztonságiak ellen. A rendfenntartó erők megérkezését követően senki nem volt veszélyben.

 A szaktárca vonatkozó rendeletének követ- keztében a brăilai kórház a megyei tanács fennhatósága alá került, melynek vezetősége úgy döntött, megválik az alkalmazottak egy részétől és bércsökkentéseket hajt végre. Az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezet egyik képviselője úgy nyilatkozott: a kórházat menedzselő megyei tanács nem tájékoztatta az érintetteket azon szándékáról, hogy 300 alkalmazottat elbocsátana. A már végrehajtott 25%-os bércsökkentés valamint az éjszakai és egyéb, specifikus pótlékok megvonásával a kórház munkatársai fizetésük 40 százalékát veszítik el. A tüntetők közül néhányan úgy nyilatkoztak, havi juttatásuk ezentúl kevesebb lesz, mint 400 lej. Az érdekképviseleti szervezet illetékese, Adrian Bârea elmondta, az intézményt felügyelő megyei tanács az érintettek értesítése nélkül hajtotta végre a pótlékok megvonását.

 

(Forrás: puterea.ro, mediafax.ro)