vissza a főoldalra

 

 

 2010.09.24. 

Letennék a fegyvert a kurdok az autonómiáért

A lázadó kurd szeparatisták leteszik a fegyvert, ha Törökország elfogadja az autonóm régiók spanyolországihoz hasonló modelljét – jelentette ki interjúban a Kurd Munkáspárt (PKK) vezetője. A spanyol modell az, amit mi is szeretnénk – mondta Murat Karayilan az El Mundo című spanyol napilap tudósítójának az iraki Kurdisztánban, a Kandil-hegységben adott interjúban. Ebben a modellben szerinte harmonikusan élnek együtt a helyi kormányok a központi hatalommal, és a régióknak saját parlamentjük és rendőrségük van. Példaként Katalóniát említette.

  „Ha olyan autonómiát szerezhetnénk, mint amilyen Katalóniának van, letennénk a fegyvert, és átadnánk az ENSZ-nek” – jelentette ki Karayilan.

 A jelenlegi tűzszünetet az alkotmányreformról tartott népszavazás miatt hirdették ki, és szeptember 20-ig van érvényben. Ha ezután folytatódik a kurdok letartóztatása, véget vetnek a fegyvernyugvásnak – figyelmeztetett a PKK vezetője, aki szerint a konfliktus „új szakaszba” fog lépni, amelyet civil engedetlenségi kampány fog kísérni.

 Az augusztus 13-án kihirdetett tűzszünet előtt intenzív harcok folytak a sok országban terroristának minősített kurd szakadárok és a török hatóságok között, miután a kurdok „történelmi vezetője”, az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Abdullah Öcalan májusban bejelentette, végleg lemond arról, hogy dialógust folytathasson a török kormánnyal.

 A PKK 1984 óta folytat fegyveres harcot a kurdok lakta Délkelet-Anatólia autonómiájáért. Azóta a hadsereg adatai szerint 45 ezer ember halt meg a konfliktusban.

 

(Forrás: Duna Televízió)