vissza a főoldalra

 2010.09.24. 

Felvidék természeti kincseiért

„Élénk sajtóvisszhangot váltott ki Simon Zsolt földművelődésügyi miniszternek az az utasítása, mellyel előírta a kerületi hivataloknak, hogy hagyjanak fel a környezetvédelmi területekké való nyilvánításokkal” – olvasható a Felvidek.ma honlapon. A szlovákiai környezetvédelem fő problémáiról Miklós László volt környezetvédelmi minisztert, a Zólyomi Műszaki Egyetem UNESCO Tanszéke és a gödöllői Szent István Egyetem professzorát, a Magyar Koalíció Pártja környezetvédelmi alelnökét kérdeztem.

 – Tisztelt professzor úr! Lehet-e Szlovákiában kormányzati szinten környezetvédelemről beszélni, hiszen ilyen minisztérium konkrétan nem létezik.

 – Jelenleg a földművelésügyi minisztérium alá tartozik a környezetvédelem. Ez viszont nem jelenti azt, hogy állami szinten ne beszélhetnénk környezetvédelemről, hiszen Magyarországon sincs ilyen különálló tárca. A legújabb törvénymódosítással november 1-jétől újra lesz önálló környezetvédelmi minisztérium Szlovákiában, ugyanolyan kompetenciákkal, melyekkel július előtt rendelkezett, ugyanis akkor szüntették meg ezt a kabinetet.

 – Miért ellenezte a nyáron Gasparovic államelnök az önálló környezetvédelmi minisztérium visszaállítását?

 – Gasparovic álláspontját nem teljesen hitelesen tolmácsolták a sajtóban. A helyzet pontosan az, hogy a környezetvédelmi minisztérium eltörlését ez év elején az elnök úr nem ellenezte, probléma nélkül aláírta a megszüntetéséről szóló törvényt, ezt fel is róják neki a környezetvédők. Augusztusban viszont ő nem az önálló minisztérium ellen emelte fel a hangját, hanem azt szerette volna, hogy az erdőgazdálkodás államigazgatása is a környezetvédelmi minisztériumhoz tartozzon. Ezen túl azt akarta, hogy a minisztérium az ökológia és a természeti erőforrások nevet viselje, de ez már másodlagos kérdés. Az erdőkkel való kapcsolatos felvetésével én is egyetértettem, mert a legtöbb vita pont ezen a téren alakult ki a környezetvédelmi és a földművelésügyi tárcák között. Így most már Gasparovic a környezetvédelmi minisztérium pozíciójának megerősítését akarta. Igaz, ezt megtehette volna egy fél évvel ezelőtt is, de helyette az akkori kormánypártok javaslatára a tárca megszüntetésére vonatkozó törvénymódosítást írta alá.

 – Tehát az erdők védettsége az egyik sarkalatos pont. A szlovákiai erdők 30%-a védettség alatt áll. Az agrártárca ezt le szeretné szűkíteni, hogy minél nagyobb területen induljon be a fakitermelés? S talán privatizációs terveik is vannak?

 – Az agrártárcánál a fakitermelés az elsődleges szempont, s az náluk szinte mindegy, hogy magán, vagy állami kézben van a földterület. A tárca hivatalos jelentéseiben már évek óta azt hangoztatja – nem csak a Fico-vezette, hanem az előző kormányok alatt is –, hogy a környezetvédelem terheli az erdők gazdálkodását. Ezzel nem értek egyet, mert hivatalosan az erdészet gazdasági értéke Szlovákiában kb. csak a GDP 0.38%-0.40%-át teszi ki. Ha viszont az erdők össztársadalmi-közszolgálati értékét is hozzászámítjuk – ide tartozik a természetvédelem, az oxigéntermelés, talaj- és vízvédelem, stb. – akkor az előbbi számnak a hatszorosát kaphatjuk. Egyértelmű tehát, hogy az erdőknek a nem fakitermelési funkciója sokkal értékesebb és nagyobb, ezért ezt az értéket kéne erősíteni. Ezzel az agártárca eddigi vezetői nem értettek egyet, s az erdészet problémáinak a gyökerét a természetvédelemre próbálták terelni. Az lenne a megoldás, ha a védett területeket az állam felvásárolná és az állami természetvédelem kezelésébe adná, hogy ne lehessenek viták ezekkel kapcsolatban. Erre sajnos nincs pénz, pedig ez véglegesen megoldaná a vitás kérdéseket a tulajdonosok és a természetvédők között, és mindenki jól járna. A tulajdonosok pénzt kapnának a földjükért – most nem kapnak érte pénzt, mert nem tudnak rajta termelni, és állandó vitában állnak az állammal, hogy megkapják azokat a kompenzációkat, amire szintén nincs pénz. Miniszterségem idején megpróbáltuk a természeti rezervátumokat kivásárolni, vagy hosszú időre bérbe venni a tulajdonosoktól, hogy legalább ebben ne legyen vita. Most is ez lenne a megoldás. Az állami erdőket pedig nagyon egyszerűen át lehet adni az állami természetvédelemnek, itt nincs szükség kompenzációkra, az erdő össztársadalmi értékei ugyanúgy köztulajdonban marad, mint az eladott fa értéke. Jelenleg még az állami erdészet is kéri a kompenzációt a természetvédelemtől.

 – Nem vagyok agrárszakember, de a tavaszi és kora nyári esőzések, az árvizek nem arra intenek minket, hogy ne vágjuk ki az erdeinket?

 – Ez csak természetes! Ez is beletartozik az erdők már említett össztársadalmi – közszolgálati funkcióiba, ezért sem értek a tarvágásokkal egyet.

 – És a természetvédelmi területek kinyilvánításának letiltásához mit szól?

 – Simon miniszter úr utasításával nem értek egyet. A miniszter úr arra utasította a hivatalokat: hagyjanak fel a környezetvédelmi területekké való nyilvánításokkal, ráadásul olyan indokkal, ami feje tetejére állította a természetvédelem alapfilozófiáját. Simon a döntéseit nem a természetvédelmi szempontokra építve hozta, hanem a gazdasági érdekek és lehetőségek számára a meghatározók. A miniszter utasítását azzal magyarázta, hogy a környezetvédelmi területekké való nyilvánítások magántulajdont is érintenek. Itt van az alapvető ellentét: például egy réti sas fészkét nem aszerint kell megvédeni, hogy az a tulajdonosnak tetszik-e, vagy nem., illetve az állam meg tudja-e venni az adott területet. Ha kivágják a fát, akkor a következő évben már nem fészkel ott a réti sas. Sajnálattal állapítom meg, hogy a miniszter úr nem a szakmai kérdésekre, a biológiai-ökológiai értékekre hivatkozik esetünkben, hanem a magántulajdonra. Természetes, hogy a természetvédelem érinti a magántulajdont, ahogy a műemlék-védelmi, árvízvédelmi és a tűzvédelmi intézkedések is. Egyébként egyértelmű mechanizmusok léteznek arra, hogy az állam miként rendezze az ilyen helyzeteket a tulajdonosokkal.

 – Tehát lesz újra önálló minisztérium. Milyen forrásokra fog támaszkodni? Nem a maradványelv érvényesül majd?

 – A környezetvédelem hivatalosan mindig prioritásnak van deklarálva, de amikor a költségvetés felosztására került sor, akkor mindig kevesebb pénzt kapott a tárca. Most az segíthet, hogy az EU-s pénzalapok kb. ötödrésze a környezetvédelmi minisztériumon keresztül kerül felhasználásra. Ezenkívül jelenleg a gazdasági és az agrártárcánál is léteznek az EU-s segélyeknek olyan irányvonalai, melyek segítik a környezetvédelmet.

 – Szintén a környezetvédelemhez tartozik a csallóközi kőolajvezeték ügye.

 –Az új kormány úgy döntött, hogy nem lesz új vezeték. Én is teljes mértékben ellene vagyok. Már 2004-ben, amikor ez a projekt először megjelent a minisztériumban, törvényes úton, a környezeti hatástanulmány alapján, le is állítottuk. Hozzá kell még viszont tenni, hogy ez a kőolajvezeték összesen csupán kb. másfél kilométeren érintené a Csallóköz legfelső csücskét a Slovnaft olajfinomító falai mellett. Szakmai szempontból sokszorosan veszélyesebb a már meglévő Barátság olajvezeték, amely a múlt század hatvanas évei szovjet technológiájával épült és kb. 25 km fut a Csallóközi Vízvédelmi Területen elásva, például a jókai nagy kapacitású kút közelében is. Ez évente kb. 5,5 millió tonna kőolajat szállít a Slovnaftba, nem is beszélve arról, hogy ugyanez a mennyiség onnan ki is jön – különböző formában – szintén a Csallóközön keresztül, sőt, egy része a termékeknek itt is marad a több mint 30 benzinkúton és más vegyi anyagokat forgalmazó raktárban, üzletben. Azt is megemlíteném, hogy ugyanez a kőolajvezeték a szilicei fensíkon, a Domicai és a Gombaszögi barlangrendszer felett is kb. 25 km hosszan van elásva, ennek megrongálódása tönkretenné a karszt összes vizét. Ezek mind nagy veszélyt jelentenek, s ezekről nem ír a sajtó! Tehát engem az zavar, hogy az 1,5 km hosszú kőolajvezeték ügye túl lett politizálva, és a szakmaiság háttérbe szorult.

 – Ha már a Csallóköznél tartunk, úgy tudom: a térség kis falvaiban még mindig kihordják a földekre a szennyvizet.

 – Valóban nem minden falu rendelkezik helyi csatornahálózattal. A nagyobb településeken már léteznek tisztítóállomások, ezek ráhordással is működnek, de néhány magánvállalkozó engedélyt kapott arra, hogy a kijelölt földekre ráeressze a kiszivattyúzott szennyvizet. Sajnos az is megtörténik, hogy maga a tulajdonos teszi mindezt engedély nélkül. Ettől függetlenül most már nem olyan katasztrofális a helyzet, mert a nagyobb települések szennyvízproblémáját megoldottuk, de tennivaló azért még van.

 – Ön mezőgazdasági szakpolitikus is, s ezért kérdem: mi az oka annak, hogy önöknél az északi gazda jobban él, mint a déli?

 – Pontosabban a hegyvidéken élő gazdákról van szó, akik rét- és legelőgazdálkodással foglalkoznak. Ők is kapnak dotációt a földjeik kezelésére a területük szerint és azért is, mert nehezebb természeti körülmények között termelnek. De a hegyi gazdának elég, ha felmutatja, hogy levágta a füvet, megkapja a pénzt. Egy déli gazdának viszont, hogy megkapja a támogatást szántani, vetnie kell, a vegyszereket is be kell szereznie, és sosem tudhatja előre, hogy milyen lesz a termés, és hogy menynyiért tudja azt értékesíteni. Ők a piac bizonytalansága miatt veszteségesek lehetnek a dotációk ellenére is. Nem beszélve arról, hogy a támogatás emelkedésével a kereskedelem emeli a vegyi anyagok, a vetőmagok árát. Így a támogatás éppen a megemelt kiadások fedezésére elég. Aránytalan a munka és a bevétel a számukra. Ezen is változtatni kéne.