A Nemzeti Fórum 5. Országos Gyűlése
Súlyos harc a kultúráért

Felszólalás a Nemzeti Fórum Országos Gyűlésén/2010.szeptember 11./

 Tisztelt Országos Gyűlés! Kedves Barátaim!

 Korábban szóltunk már arról, hogy miben áll a Nemzeti Fórum öröksége. Most alighanem elsősorban arról kellene szólni –  az egyelőre még szélárnyékosnak mondható időszakban – , hogy mi adja a Nemzeti Fórum létének az értelmét, mi lehet a feladata most és a közeljövőben. Ezt a kérdést időszerűvé teszi az is, hogy van Magyarországnak végre egy kormánya, melynek programja és kezdeti törekvései ígéretesek: a nemzeti érdekű politizálás a bel- és a külpolitikában, és ezzel együtt egy rendezett, jól szervezett magyar társadalom kialakítása.

Ugyanakkor időszerűvé teszi a kérdést az is, hogy a Nemzeti Fórum nem párt, hanem olyan egyesület, amely a Fidesszel szoros szövetségben van és ebből a helyzetéből következik, hogy önálló szervezetként alig látszik, személyei, tagsága által jelen van a közéletben, a választásokon is, de mint önálló szervezet ritkán  jelenik meg. Előnye ennek a helyzetnek, hogy karrierlovagok nemigen tolonganak errefelé. Előny, hogy így könnyebben, oldottabban teremthet kapcsolatot a társadalommal. Komoly hátránya ezzel szemben, hogy a tagság nem érzi eléggé a szervezetben az önálló entitás erejét és a közös cselekvés, a politika alakításában való hatékony részvétel lehetőségét. Egyszerűbben szólva, szövetségesi mivoltában inkább a másodrendűség érzését éli meg akkor is, ha egyébként tagjai sorából többen is szerepet kaptak az új parlamentben vagy a kormányban, s nyernek el valószínűleg a közelgő önkormányzati választásokon.

Engem Lezsák Sándor arra kért, hogy a „lakitelekiek”, az egykori útra indulók nevében mondjak itt néhány biztató mondatot. Mondok hát annyit, amennyit jó meggyőződéssel mondani tudok: bármely szervezet létének értelmét, létjogosultságát az adhatja csupán, amit adott helyzetben, a maga lehetőségeivel élve tesz azért a közösségért, amelyhez tartozik. Ezzel azt is mondom, hogy a Nemzeti Fórum becsülje meg azt, amit eddig okos és türelmes politikával elért és tenni tudott. Legyen büszke arra, hogy őrizte és őrzi továbbra is a lakiteleki értékrendet akkor, amikor az MDF hosszú züllési folyamat után eljutott a teljes politikai és erkölcsi megsemmisülésig. Vagyis: kimentette az MDF-ből azt, ami ott végleg elveszett volna. Erre mondják pesties kiszólással: ez nem volt semmi, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezáltal hatással volt a nemzeti politika létrejöttéhez kormányzati szinten is. A jövő hozhat olyan változásokat, teremthet olyan helyzeteket, amikor ez az őrszerep egyszer csak politikai alkotó tényezővé válhat. Meg kell tehát maradni „magnak”, melyből a lakiteleki szellem akkor teljesedhet ki újra, ha a történelmi helyzet előhívja. Legyen honnan előhívnia! Ez lehet a Nemzeti Fórum pótolhatatlan hivatása, ha kellő öntudattal és ugyanakkor alázattal vállalja e szerepet. Az idő érleli már ezt a helyzetet. A nemzetek fölötti liberális eszmék és politikák kora letűnőben van.

A Nemzeti Fórum közösségének most elemi kötelessége és feladata támogatni a kormányt abban, hogy meg tudjon felelni mindannak, amit a szövetség megbízásából és a társadalom felhatalmazásával vállalt. Közreműködni – akár segéderőként is – abban, hogy az elveszett húsz évet az elkövetkező évekkel visszanyerje az ország, szemben nemcsak a hazai balliberális csoportokkal, de ezek globális erőközpontjaival szemben is. Ez sem akármilyen hivatás akkor, amikor egy jól induló kormányzat sikere a nemzet jövőjének a záloga.

Mindemellett a Nemzeti Fórumnak a konkrét önálló cselekvésre is lehetősége van. Miközben ellenzéki pártok minden erőfeszítést és figyelmet arra fordítanak, hogy egy százaléknyit javítsanak népszerűségi mutatóikon, a Nemzeti Fórum tudatos, higgadt munkával csendben teret nyithat magának ott, ahol a nemzeti lét lényegi feltételein kell radikálisan javítani: a kultúrában. A magyar kultúra legszélesebben értelmezett területén, minden téren, ahol nemzeti önismeret, öntudat és történelmi helyzettudat – romboló évtizedek után – újraélesztésre vagy megerősítésre vár. Mindenütt, ahol a nemzeti összetartást lehet szolgálni kisebb-nagyobb közösségek létrehozásával és fiatalok bevonásával. Mert a jövőt így lehet megalapozni.

Jöhet idő, amikor a Nemzeti Fórumnak más formát, más szervezeti keretet kell választania, de létének igazolását akkor is csak az adhatja, hogy megmarad a nemzeti ügyek szolgálatában és külön szervezeti érdekeit magasabb céloknak alá tudja rendelni akkor is, ha ez az alárendeltség-érzet éppen nem esik jól.

 Bíró Zoltán

– Nem tudom, igaz-e vagy nem, Aczél György mikor már nem lehetett az MSZMP -re, inkább az SZDSZ-re szavazott.

 – Ez nála természetes. Oda tartozott. Ilyen volt. Egyébként, mikor már mindenhonnan kirúgott, egyszer találkoztunk az utcán. Nekem esett, hogy miért nem keresem föl őt? Miért keresném? – kérdeztem. Akkor zajlott a Tiszatáj-ügy, már döntött a Politikai Bizottság, hogy megszüntetik a Tiszatáj működését. Akkorra már az MDF szervezésében kialakult szűkebb baráti körben felvetődött, hogy talán meg lehetne mégis menteni a Tiszatájat. Én ugyan nem kívántam vele egyáltalán beszélni, de ha mégis úgy döntenek, mondtam, bemegyek. Elmentem. Egy jó órás, négyszemközti beszélgetés volt, nagyon őszinte volt ekkor, 1986-ot írtunk, és ő pontosan tudta, hogy valami be fog következni. Teljesen nyíltan vállalta azt, hogy ő az úgynevezett belvárosi fiúkat védi, illetve aggódik értük.

Azt ajánlotta, hogy kössünk szövetséget. Én azt mondtam erre, hogy úgy nem lehet szövetséget kötni, hogy minden eszköz a kezükben van, nekünk meg semmink sincs, s még az egyetlen létezőt is elveszik, ami a Tiszatáj. Erre azt válaszolta, hogy ő a Politikai Bizottságban ellene szavazott a Tiszatáj megszüntetésének. Ekkor megkértem néhány embert, hogy próbáljanak utánanézni, igazat mond-e? Megerősítették, hogy igen, ellene szavazott a megszüntetésnek. Ebből is az látszik, hogy Aczél előrelátóbb volt, mint a Politikai Bizottság egyes tagjai, főleg Kádár. Ő már sejtette, tudta, hogy ennek a betiltásnak következménye lesz, s ez az egyik tényezője lehet a magyar közélet radikalizálódásának velük szemben. Aczélnak Kis Jánosék, Demszkyék köre, Konrád György volt fontos és semmi esetre sem volt fontos a mi körünk, a nemzeti irányzat. Viszont taktikai okokból az un. „belvárosi fiúk” érdekében úgy tett, mintha megegyezést keresne, de őt ismerve, ennek a taktikai megegyezésnek sem lett volna semmi értelme.

 – Ez idő tájt utaztam Szegedre Agárdi Péterrel. Ő a pártközpontban volt alosztályvezető, majd a rádió alelnöke, később a Lukács György Archívum vezetője, aztán a rádió egyik kuratóriumi elnöke lett.

 – Eredetileg Aczél fiatal bizalmi embere.

 – Igen. Akkor azért küldték Szegedre, hogy az új Tiszatáj beindításáról tárgyaljon egy Koncz nevű megyei ideológiai titkárral, tehát Aczél biztosan nem gondolta komolyan, hogy megmenti a Tiszatájt.

 – Nem hát. Fölöslegesen, de tudatosan zavart keltett, mert ha mondjuk a betiltás elleni szavazata eredményeképpen megmaradt volna akkor a Tiszatáj, tehát nem függesztik fel egy fél évre, akkor leváltották volna azokat a szerkesztőket Vörös Lászlóval az élen, akik leginkább szúrták a szemüket, és akik felelősek voltak a Tiszatáj egyébként nagyon jó irányáért.

 – Kis Jánosék, tehát a későbbi SZDSZ vezérkara voltaképpen ebben a korszakban a magyar kultúrpolitikát ilyen irányba befolyásolták.

 – Igen. SZDSZ még nem volt, de az előfutára, a kis csoportosulás, döntően Konrád György személye, nagyon nagy befolyással volt Aczélra. Azt hallottam megbízható emberektől, hogy a Társadalomtudományi Intézetbe, amelynek Aczél akkor a vezetője volt, rendszeresen látogatta őt Konrád és még egy-két ember.

 – El tudnám képzelni, hogy végre a pusztító liberális gondolatvilág helyett más következzék.

 – Én is el tudom képzelni és remélem is, hogy más következik. Vannak biztató jelek az oktatáspolitikában, a Hoffman Rózsáék működésében. Az oktatáson kívüli kulturális területeken ilyen jeleket egyelőre nem nagyon látok. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem következik majd be. A magyar kultúra érdekében, ha sokkal több zökkenővel is, de végbe kell menjen, aminek végbe kell mennie.

 – Súlyosabb érdekek fűződnek ennek a területnek a megváltoztathatatlanságához?

 – Súlyos anyagi érdekek, részben, és egyáltalán ez nagyon komoly harc, ami most kialakult, mert akik monopolhelyzetbe kerültek, akik évtizedek óta birtokon belülre kerültek, foggal-körömmel védik az állásaikat a tömegtájékoztatásban és a kulturális élet minden területén.

Győri Béla