|
 2011.04.06.
Megjelent a Magyar Fórum XXIII. évfolyamának
14. száma!
A tartalomból:
Csurka István: Történelemhamisítás
Egy kis „ez-már-volt” (2.oldal)
1920-ban,
Bécsben ezt írta egy vörös emigráns, a bukott és elmenekült
Kun Béla-diktatúra egyik mellékfigurája, egy újságíró, egy
Roboz Imre nevű zsidó, a saját emigrálását indokolandó.
Tessék ezt elolvasni, s aztán lélekben elharangozni egy magyar
emigráns, Mikes Kelemen rodostói végtelen fájdalmát, amint a
tenger hullámzását hallgatva, elhagyott otthonára, szeretett Zágonjára
gondol. Roboz, a bolsevik: ..A
válás pedig az asszonyoktól és főként a szőke, zöldes szemű
és dagadó fehérkeblű asszonyoktól szintén nehezen ment mindég,
ámbár visszapillantva már az útról, megkönnyebbülten sóhajtottam
fel és beláttam, hogy a legmelegebben gratulálhatok magamnak,
mert ismét sikerült elkövetni életem legokosabb cselekedetét.
Egy asszonytól megszabadulni ugyanis tiszta haszon. Először:
nem pazarol többé az ember se pénzt, se szívet, se ideget, se
becsületet. Másodszor: az ember ráköltheti a pénzét, szívét,
idegét, becsületét egy új nőre. (…) Pokolba a parasztnak, féregnek
való nosztalgiával, tűzre minden pesti gondolattal, magyar
gonddal, magyar ragadással. Fel a nagy utakra, a nagy próbálkozásra,
a csoda nagy idegenre! Ott messze is süt izzón a nap, ott is
illatos a virág, forró az asszonycsók, zengő a dal és csillogó
az arany. Mit silbakoljak a rút magyar tragédia függönye előtt?
Mit dideregjek gaz és ostoba önmarcangolása láttán, mit fájjon
nekem a pesti hitványság kínszenvedése, mit pusztítsam büszke
életkedvem, egészséges élni akarásom, jogos emberi nyugalmam
a magyar pusztulással? Miért legyek jó fia, hű fia egy rossz
hazának, hűtlen hazának! Hátam mögött a magyar táj: hadd
maradjon. Hátam mögött a magyar pusztulás: hadd pusztuljon.
Nem kellettem, nekem se kell. Gyenge népem, gyáva népem, hitvány
népség, mi közöm már hozzád. Munka, gondolat, szabadság, erő,
forradalmi láz: én felétek indulok, előre. Vissza se pillantok
rátok… Lehetetlen nem hallani a 91 évvel ezelőtti
kis-bolsevista emigráns hangjában Heller
Ágnes, Kis János, Halmai Gábor, Magyar Bálint
és a többiek „jogállami” hangját, és a magyarságtól
való végleges elidegenedettséget.
Világos, hogy itt már nemcsak „világforradalmi
kísérletük” bukása miatti keserűségük
szólal meg, hanem az a gyűlölet, amely betöltötte
a lelküket már akkor is, amikor még sikeresek
voltak és benne ültek a hatalomban. Hiszen, mit is csináltak akkor? Elsősorban gyilkoltak.
„Az utolsó nyáron”
András Ferenc filmrendező emlékezik Csengey
Dénesre (4.oldal)
–
Milyennek látja a költőt, ha visszagondol rá?
–
Ugyanolyannak, mint régen. Egy farmerruhás garabonciásnak,
akinek hihetetlen tűz lobogott a szemében, főként kezdetben,
amikor még úgy tűnt, hogy tényleg lesz rendszerváltás. A
kislányom tudta, hogy Dénes költő és meg is kérdezte tőle,
amikor találkoztak, „biztos, hogy nem te vagy Petőfi?”
Hasonló természetű emberek lehettek, mind a ketten korán és
tragikus módon hagytak itt bennünket, mérhetetlen fájdalmat
okozva azoknak, akik közel álltak hozzájuk.
Zsille Gábor: Mindszenty József és Stefan
Wyszynski (5.oldal)
Az
isteni gondviselés különös titka, hogy a vészterhes időkben
mindig kerít egy-egy olyan egyházi vezetőt, aki bátor kiállásával
utat mutat és sokak számára lelkierőt kölcsönöz. A XX. század
második felében a száz sebből vérző Magyarországon és
Lengyelországban is adatott ilyen vezéregyéniség a hívek számára:
Mindszenty József és Stefan Wyszynski bíboros. A lengyel és a
magyar nép immár ezer esztendeje tartó barátsága, közös szálakon
szövődő történelme számos szép párhuzamot szült. Számos
olyan, szellemi értelemben vett ikerpárt, akikről nyugodt szívvel
állíthatjuk: akár egyenlőségjelet is tehetnénk a neveik közé.
Az irodalmi nagyságok közül Petőfi Sándor és Adam Mickiewicz
alakja forrt ekként egybe – hiszen mindketten a romantika korának
lángelméi voltak, s egyaránt a hazafiság, a nemzeti függetlenség
hirdetői, a forradalom lángjának táplálói. A magyar tanórákról
ismert hasonlat szerint „Mickiewicz a lengyel Petőfi”, ám ez
megfordítva is igaz: lengyel barátaink úgy tudják, hogy „Petőfi
a magyar Mickiewicz”. Ez az oda-vissza rokonítás Mindszenty és
Wyszynski esetében is érvényes: alakjuk, életútjuk és bátor
következetességgel vállalt társadalmi szerepük megannyi
vonatkozásban hasonló. Köbli Tamás domonkos szerzetes arra vállalkozott,
hogy egy karcsú könyvben tömör összefoglalást nyújt e két
főpásztor sorsának egyezéseiről.
A megmerevedett káosz – már rendszer
Sulyok Katalin–Siklós László: Elsüllyedt
birodalom c. könyvét ismerteti Győri Béla (7.oldal)
Amikor
még a Nők Lapja című hetilap jó újság volt, ott dolgozott
Sulyok Katalin, aki csecsemő- és gyermekgondozóként dolgozott,
majd évekig alkalmi munkából élt. 1968-ban az egyik riportja
kirobbanó sikert aratott. Férje, a szerzőpár, Siklós László
10 évig dolgozott a váci hajógyárban – segédmunkástól
kultúrigazgatóig. Utána évekig alkalmi munkából élt: közveszélyes
munkakerülő volt. Könyvük alcímének odaírták, hogy esszéregény.
Lehet, hogy esszéregény, legyen meg a szerzők akarata,
szerintem egy igen súlyos korrajz, a Kádárkorszak Magyarországáról.
Könyvismertetőnk címéül adtam „A megmerevedett káosz – már
rendszer” címet. A szerzők Szolzsenyicintől kérték kölcsön
ezt a félmondatot. A könyv a legegyszerűbben szólva súlyánál,
de beltartalmánál fogva is rendkívül figyelemreméltó. Több
mint 700 könyvoldal, és számtalan, a hétköznapokból vett súlyos
gondolat. Nyissuk ki hát ezt a különös könyvet, ami több
mint 10 éven keresztül hevert a kiadóknál, mert bár elismerték
erényeit, nem adták ki, mert nem volt hozzá bátorságuk.
Tehát
az első mondatok. „Égesd el a kézirataimat – suttogta
rekedten Katalin, egy héttel a halála előtt, a kórházi ágyon.
Zavartan hallgattam, bólogattam. Szavakat várt. Ahogy akarod. Ha
úgy akarod. Persze. Totális kiábrándulás. Útban a megsemmisülés
felé. Ha lehetne, azt kérné, vele együtt. Szerette a tüzet nézni.
Egyszer tüzet raktunk az udvaron, kivágott fák gallyaiból.
Sokszor raktunk tüzet, mert sok megvénült, kiszáradt fát
kellett kivágni. A törzsét felfűrészeltük, a cserépkályhában
eltüzeltük. A gallytömeget az udvaron. Lajza megbabonázva nézte:
négy lábát terpeszbe szétrakva, megmerevedett, és keservesen
nyávogott. Végignézte, amíg elhamvadt, csak parázs maradt.
Totális kiábrándulás vezetett bennünket oda, hogy elégessük
megjelent könyveink megmaradt példányait. A rendszerváltás csődje,
a nihil, látni az alattomos hatalomátvételt. És most következnek
a kéziratok. Minek tovább őrizni, ha úgyse lesz belőlük könyv.
Piacvezető magyar készülékek
(9.oldal)
A
MEDISO Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szerviz Kft. Kapta a
2010. évi Magyar Innovációs Nagydíjat, az elismerést március
29-én adták át a Parlamentben. Az ünnepségen Schmitt Pál köztársasági
elnök kiemelte: a magyar tulajdonú, diagnosztikai eszközöket
gyártó cég a folytonos megújulásra építi piacvezető helyét.
A kft. a díjat az általa kifejlesztett NanoPET/ CTTM kisállat-vizsgáló
rendszerért nyerte el. Az államfő kiemelte: szakmai áttörés
a most díjazott képalkotó berendezés, amely a laborállatok
hatékonyabb vizsgálatával számos probléma feltérképezéséhez
visz közelebb. A kitüntetéssel kapcsolatban dr. Németh Gábor
orvos-kutatómérnökkel beszélgettünk, ugyanis ő a díjnyertes
rendszer projektvezetője.
A család gyógyír
(9.oldal)
Nem
kevesebbet állít Kopp Mária professzor asszony, mint hogy a
család és a gyermek rendkívül fontos egészségvédő tényező.
Saját kutatásaira és a nemzetközi irodalomra hivatkozik ennél
az állításnál. Legutóbbi sajtótájékoztatóján Dr. Balogh
Piroska társaságában erről a figyelemre méltó kutatási
eredményről beszélt. Először nem a saját kutatásairól szólt,
hanem hivatkozott az International Journal of Epidemiology közléseire.
A finn társadalomban 1996-2000 között vizsgálták a 30 és a
64 év közötti férfiak közül az élettársi kapcsolatban élők,
az egyedül élők, és a családban élők egészségi állapotát.
Megállapították, hogy a családban élők egészségi állapota
sokkal tökéletesebb, mint az élettársi kapcsolatban élők,
vagy az ún. magányosan, szingli állapotban élők körében.
Megállapították, hogy a gyermektelenség súlyos egészségkárosító
tényező.
Művészinterjú Rusz Milánnal, a Magyarországi
Szerb Színház igazgatójával (10.oldal)
Írtam
egy passiójátékot, a szentendrei betlehemes játékok és a csíksomlyói
iskoladrámák alapján. A címe: Szentendrei Evangélium. Annak
idején a Kerényi által rendezett Csíksomlyói passióban játszottam
a Várszínházban, s ezzel a darabbal Olaszországban is turnéztunk.
Nagyon megragadott ez a passiójáték, bár nem az ortodoxia
szellemiségét tükrözi a szentek színrevitele. Ezért nem írtak
passiójátékot a görög-keletiek. Mi viszont itt élünk
Magyarországon, s ez nekem nagyon hiányzott, s megfogalmazódott
bennem: olyan gazdag a szentendrei szerb hagyomány, hogy ez alapján
írok egy passiójátékot. Ezt 1993-ban mutattuk be az akkori
Nemzeti Színházban – akkor még a győri társulat tagja
voltam –, a Hevesi Sándor téren Ablonczy László igazgatása
alatt. Ő találta ki az első kisebbségi színjátszó fesztivált,
s helyett adott a rendezvénynek a Nemzeti Színházban. Maga a
fesztivál a Várszínházban volt, de a mi produkciónkat
beengedték a nagyszínpadra. Ez a darab volt tehát a legújabbkori
hazai szerb színjátszás alapja.
KMB-siker Amerikában
(12.oldal)
Jenei Szilveszter: Két
évvel ezelőtt, 2009 októberében voltunk először az USA-ban
az 1956-os megemlékezések kapcsán. Akkor a Los Angeles-i magyar
református egyházközség vezetője, Jakabffy Zsolt lelkipásztor
hívott meg minket. Ez a rendezvény nagyon nagy sikert aratott, a
főkonzul, dr. Bokor Balázs akkor egy szívhez szóló köszönőlevelet
írt nekünk. Ez volt az előzménye a mostani meghívásnak. Március
9-én indultunk Los Angelesbe, hogy részt vegyünk a kinti
magyarok ünnepi műsorain. Három koncertet adtunk, ebből egyet
a konzulátus ünnepi rendezvényén. Műsorunk első részében
megzenésített Petőfi-verseket játszottunk és Margit József A
költő visszatér rockoperájából is felcsendültek részletek.
A versek tolmácsolásában segítségünkre volt Tóth István színész-énekes,
aki mellesleg a New York-i Magyar Színház művészeti konzultánsa.
A műsor második része viszont már egy igazi KMB-koncert volt.
Aztán a „harmadik” félidőben Illés- és Fonográf -dalokat
is énekeltünk. Ez volt a „desszert” a vacsorához…
Valami bűzlik Szegeden (18.oldal)
Közel
félmilliárd forintot követel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
(NFÜ) Szegedtől, mert a 2007-ben befejeződött csatornaberuházás
során a város szabálytalanságot követett el.
–
Mi volt a szabálytalanság az NFÜ szerint? – kérdeztem Kohári
Nándortól, a szegedi önkormányzat fideszes képviselőjétől.
–
2006 decemberében, zárt ülésen hozott az akkori közgyűlés
MSZP-SZDSZ- es többsége egy olyan döntést, amivel versenyeztetés
és pályáztatás nélkül hozott előnybe egy jelentős befolyással
bíró francia befektetőt a csatornáztatás ügyében. A városi
közmű-működtetésről szóló együttműködési keretmegállapodás
eredetileg 2015. december 31- én lejáró határidejét Botka László
polgármester előterjesztésére a szegedi közgyűlés 2006
decemberében meghosszabbította – 2024. december 31-éig. Tehát
2015-ben járt volna le eredetileg a francia cégnek adott
koncesszió, amit meglehetősen sietősen és furcsa módon
hosszabbítottak meg kilenc évvel. A Fidesz álláspontja ezzel
kapcsolatosan egyértelmű: a közműveket állami és önkormányzati
kézben szeretnénk megtartani, tehát magyar köztulajdonban.
Botka Lászlóék viszont a külföldi befektetőket preferálták
a saját városukkal szemben. Hiszen 2015-ben visszaállt volna a
korábbi állapot. Az Európai Bizottság a versenyeztetés és a
közbeszerzés teljes hiányára utalt, mert Szegeden így egy magánbefektetőnek
biztosítottak jelentős piaci részesedést.
Szőcs Zoltán: A magyar író és a magyar
valószínűtlenség (15.oldal)
A
múlt héten egy belvárosi étteremben, barátainak gyűrűjétől
körbevéve, Csurka István megünnepelte aktuális születésnapját.
Az esemény viccelődős hangvételét meghatározta egy, a Mester
tiszteletére írt, de őt jócskán packázó pamflet kellően
gunyoros felolvasása. Vidám volt az este, finomak az italok, minőségi
az étel, de bizony a bőréből senki sem tud kibújni, az ilyen
magamfajta unalmas, meditáló alkat sem. Az asztalnál ülve egész
idő alatt azon járt az eszem, hogy minden születésnap valójában
leltár, méghozzá kettős leltár: egyik, ahogyan mi látjuk a
magunk életét, másik, ahogyan hivatalosan értékelik. Rendkívül
ritkán fordul elő, hogy ez a kettő fedje egymást. Ezen a
ponton jutott eszembe és motoszkált bennem mindvégig Szabó
Dezső néhány mondata. Már hazafelé menet áldottam a sorsot,
hogy nem nekem kellett pohárköszöntőt mondanom, mert komolykodó
okvetetlenkedésemmel azonnal le is hűtöttem volna a vacsora
hangulatát. Vidám eseményekre engem nem szabad meghívni.
Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!
Vagy
fizessen rá elő!
info@magyarforum.hu
|
