vissza a főoldalra

 2011.04.08. 

Magyar–lengyel barátságvonat

Bizony, különleges hangulat uralkodott kedd reggel a Keleti pályaudvar zsúfolt központi csarnokában. Ahogy Assisi Szent Ferenc és követői részéről az evangélium terjesztésének legkézenfekvőbb módszere az volt, hogy egyszerűen végigmentek az utcán, ugyanúgy: a lengyel–magyar barátságvonat legfőbb érdeme a puszta tény, hogy elindult. Hiszen nem mindennapos esemény, hogy egy katolikus pap (ez esetben Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke) a pályaudvar kilencedik vágányánál szenteltvízzel meghint egy mozdonyt. A szerelvény búcsúztatásán a vállalkozás egyik támogatója, Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója is megjelent, és rövid beszédében hitet tett a lengyel–magyar ügy mellett. És az is lelket üdítően hatott, hogy a hangosbeszélő a hatalmas csarnokban jelen lévő valamennyi ember számára többször is kihirdette a lengyel–magyar barátság különvonatát.

Hamar szögezzük le: valódi szenzáció, mondhatni világrekord, hogy Lengyelország és Magyarország több mint kilencszáz esztendeig határos volt egymással – és soha egyetlen területi háborút sem vívtunk. Ez a jószomszédi viszony példátlan a világtörténelemben. Ilyesmit csak mi és a lengyelek mutathatunk fel. Sőt kimondhatjuk: több ez, mint holmi kedélyes szomszédság. Ide talán még a barátság szó is kevés: valójában testvérek vagyunk, szellemiekben és vér szerint is. Hiszen csaknem évezredes közös életünk során oly sok szálon fonódtak egybe a mindennapjaink, oly nagyon közös a sorsunk! Árpád-házi Kinga, Anjou Hedvig és mások révén közös szentjeink vannak, Bem apó, Dembinszky Henrik és társaik személyében közös hőseink – nem beszélve az ezer és ezer „kisemberről”. Mi lehet e kezdettől meglévő rokonszenv oka? Miért dobban nagyobbat a szívünk, ha a Balatonnál megpillantunk egy lengyel rendszámú kocsit, ha lengyel szót hallunk? Március 23-án, vagyis a lengyel–magyar barátság napján érdemes volt elgondolkodnunk erről.

Az utazás célpontja, Poznan a maga hatszázezer lakosával Lengyelország ötödik legnépesebb, egyben egyik legrégibb városa. A lengyel–magyar barátság 2006-ban hivatalosan, parlamenti keretek között életre hívott, március 23-án tartott napja idei rendezvényeinek központi helyszíne nagy szeretettel fogadta a magyar vendégeket. Ryszard Grobelny poznani polgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte: „E két nemzet barátsága egész Európa történelmében példátlan jelenség. Évszázadokon keresztül királyi családok kötelékei, a közös eszmékért folytatott harcok, a zsarnoksággal szembeni közös ellenállás fűzött bennünket egymáshoz. Poznan lakosságát mindezen felül is különös érzelmek fűzik a magyar nemzethez; ugyanis elevenen ápoljuk 1956 emlékét, amely mélyen belevésődött a két ország történelmébe.” Jól tudjuk: 1956. október 23-án Budapest lakossága azért vonult a Duna-parton álló Bem József-szoborhoz, hogy kifejezze együttérzését a Poznanban utcára vonult munkásokkal – forradalmunk egy, a lengyel nép iránti rokonszenvtüntetéssel kezdődött.

A különvonat hétszáz kilométeres útja során egyedül Győrben állt meg, persze korántsem véletlenül. Hiszen Győr Poznan testvérvárosa, ráadásul a barátság napjának gondolata is ebben a városban fogant. 2006. március 26-án a két ország államelnöke, a később szörnyű légiszerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski és Sólyom László Győr egyik közterén közösen leplezték le a Barátság emlékművet, illetve hivatalosan is kezdeményezték a barátság napja törvénybe iktatását. Egy esztendővel később ez meg is valósult: 2007. március 12-én a magyar, négy nap elteltével pedig a lengyel országgyűlés is egyhangú határozatot hozott az ünnepnapról. E ponton érdemes kiemelni: a barátság napja mint ünnep szintén egy lengyel–magyar világszenzáció – Földünk országai közül csak mi ketten  ünnepeljük együtt, állami szinten az összetartozást. A két Parlament képviselői 2007-ben azt is megszavazták, hogy a páros években Magyarország, a páratlanokban pedig Lengyelország ad otthont a központi ünnepségeknek. Ezúttal Poznan vállalta magára a házigazda szerepét – első alkalommal, 2006-ban pedig Győr. Így hát most, a másfél órás győri útmegszakítás során a résztvevők a Barátság Emlékműhöz vonultak, illetve megkoszorúzták a tavalyi tragédiára emlékeztető Lech Kaczynski, Szmolenszk emlékkövet.

Március 23-án több kiemelkedő eseménynek is szemtanúja lehetett a magyar „sereg”. Ezek sorából kiemelkedik a Függetlenség sugárúton álló 1956-os Forradalmi Emlékműnél lezajlott koszorúzás.  A Forradalmi Emlékműnél tartott koszorúzáson többek között a legendás Szolidaritás mozgalom képviselője is elhelyezte a megemlékezés virágait. Szintén a délelőtt folyamán felavatták forradalmunk vértanúja, az 1959-ben tizennyolc évesen kivégzett Mansfeld Péter első lengyelországi köztéri emléktábláját. Ugyanakkor egy lengyel fiúcska tiszteletére is táblát avattak: Roman Strzalkowski tizenhárom évesen lett a kommunista gyilkosok áldozata. Hetedik osztályos tanulóként, 1956. június 28-án egy puskagolyó végzett vele, amikor a poznani munkások közé vegyülve ő is a Közbiztonsági Hivatal épületéhez vonult. Halála mindmáig tisztázatlan; alakja az 1956-os lengyelországi események jelképévé magasztosult. A mostani barátság napja legfontosabb eseménye mindazonáltal az Adam Mickiewicz Tudományegyetemen lezajlott ünnepség volt, amelyen Bronislaw Komorowski és Schmitt Pál köztársasági elnökök is beszédet mondtak – utóbbi a Kossuth Lajos azt üzente… kezdetű 1848-as dalunkat is elénekelte. Komorowski elnök pedig elmondta: részben magyarnak is érzi magát, mivel ősei Hunyadi Mátyás idején magyar földön éltek, és családi emlékezetükben máig őrzik dicső uralkodónk alakját. „Gyerekkoromban apám szívesen mondogatta nekem – emlékezett vissza Komorowski –: Ne felejtsd el, fiacskám, hogy Mátyás igazságos király volt!”

Az oldott hangulatú államelnöki találkozón ünnepélyesen behozták a közös lengyel–magyar lobogót: a piros-fehér-zöld magyar trikolór tetejére fehér sávot illesztettek, ezáltal megjelenítve a fehér-piros lengyel színösszeállítást. A zászlón látható két, egybenőtt lombkoronájú, ám külön gyökerű ezeréves tölgyfa pedig a két testvéri nemzetet jelképezi.

Az utazáson magát képviseltető, összesen tizenkét társadalmi szervezet nyilatkozatot adott ki Közös múlt, közös jövő címmel. Ebben megállapítják, hogy a vonaton helyet foglalók „a magyar társadalom teljes keresztmetszetét átfogták. Utunk során mind saját belső egységünk, mind a közép-kelet-európai, észak–déli tengely létrejöttének előmozdítása megtörtént, csatlakozva az ünnepnapon államelnökeink találkozójához. A minket összekötő, mély gyökerű múltunkra, hasonló történelmi élményeinkre középtávú közös program épül. A magyar és lengyel polgárok társszervezeteinek találkozóin a személyes kapcsolatfelvételen és tapasztalatcserén kívül közös tervek is születtek, amelyek megvalósítása túlnyúlik az egymást követő európai uniós elnökség időszakán.”