vissza a főoldalra

 

 

 2011.04.15. 

Fukusima utolérte Csernobilt

A nukleáris eseményeket rangsoroló skálán a legmagasabb fokozatúra emelték a japán fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset minősítését kedden az illetékes hatóságok; a japán kormányfő ezzel együtt úgy vélte, hogy előrelépés történt az esetleges súlyosabb katasztrófa elhárításában.

A japán nukleáris biztonsági hivatal megerősítette a sajtóban korábban megjelent értesüléseket, melyek szerint az úgynevezett INES-skálán az eddigi ötösről a legmagasabb, hetes fokozatúra emelték a Fukusima–1-es atomerőműben a március 11-ei földrengés és szökőár miatt történt reaktorbalesetet.

 Ez azt jelenti – mint mondta a hivatal illetékese –, hogy a történteket az 1986-os csernobili katasztrófával azonos kategóriába tartozónak ismerték el, holott a fukusimai erőműből a szabadba került hasadóanyagok mennyisége legfeljebb a tizedrésze annak, ami a csernobili baleset idején jutott a levegőbe. Számszerűsítve ez 630 ezer terabecquerelt jelent.

Egy balesetet akkor sorolnak a 7-es fokozatba a nemzetközi skálán, ha radioaktív anyagok „jelentős mennyiségben” jutottak a szabadba, és a szivárgás „igen nagy mértékben hat az emberi egészségre és a környezetre”.

 A nukleáris biztonsági hivatal előzetes számítást tett közzé a környezetet ért sugármennyiség halmozott (kumulatív) mennyiségéről is. Adatai szerint mostanáig az atomerőműtől 60 kilométerre északnyugatra és 40 kilométerre dél-délkeletre meghaladta az 1 millisievert/év mennyiséget. A 20 kilométeres kitelepítési övezetben a sugárzás mennyisége 1–100 millisievert/év, a 20-30 kilométeres zónában pedig 50 millisievert/év volt.

 Kan Naoto miniszterelnök tegnap esti sajtóértekezletén ennek ellenére kijelentette, hogy jelenleg „lépésről lépésre stabilizálódik” a helyzet a fukusimai atomerőműben, és egyre kevesebb radioaktív anyag kerül a környezetbe a balesetben megrongálódott reaktorokból.

 Az állítása, illetve a baleset tegnapi, hetes fokozatúra minősítése közötti ellentmondást firtató kérdésre Kan azt felelte: „az átminősítést a radioaktív anyagok esetenként magas kibocsátásának kiterjedt ellenőrzése alapján hajtottuk végre.” A kormányfő az egyenes televíziós közvetítésben arra intette a lakosságot, hogy az átminősítés miatt nem kell pánikba esnie.

 A japán hatóságok által az elmúlt napokban adott, egymásnak ellentmondó jelzések kétséget keltenek a közvéleményben a fukusimai baleset tényleges súlyosságát illetően – vélekedtek a francia hírügynökség által megkérdezett külföldi szakértők, hangsúlyozva, hogy a csernobili katasztrófával való összehasonlításnak semmi értelme. Egyikük, Olivier Isnard, a francia Sugárvédelmi és Nukleáris Biztonsági Intézet (IRSN) Tokióba kiküldött szakértője emlékeztetett arra, hogy Csernobil esetében reaktorrobbanás történt, amelynek következtében 2000 méteres magasságba kerültek sugárzó anyagok, és messzire sodródtak a helyszíntől. Ehhez fogható nem történt Fukusimában.

 Hasonlóan fogalmazott a nap folyamán Edano Jukio kormányszóvivő is, aki ismét bocsánatot kért a történtekért az atomerőmű környékén élőktől és a nemzetközi közösségtől. Kiemelte, hogy az ukrajnai katasztrófával ellentétben Japánban a baleset miatt nem voltak olyan esetek, amelyek közvetlenül veszélyesek lettek volna az emberi egészségre.

 Edano cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint egyes élelmiszerek fogyasztása nem biztonságos. Ennek alátámasztására Tokióban részt vett egy kiállításon, amelyen a Fukusima prefektúra területén fekvő Ivakiból származó mezőgazdasági termékeket mutatták be. Epret és paradicsomot fogyasztva a politikus azt mondta, hogy a piacon árusított élelmiszerek mind biztonságosak.

 

(Forrás: Magyar Szó)