|
 2011.04.22.
Gyulafehérvár, az ezeréves püspökség
Az erdélyi római
katolikus püspökség – ma Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség
– alapításának ezeréves évfordulóját 2009-ben az egész
jubileumi évre kiterjedő kulturális és egyházi rendezvények
teljesítették ki. Ezek sorába tartozott az a kiállítás is,
amely A gyulafehérvári római katolikus székesegyház és püspöki
palota – régészet és történelem gyűjtőcím alatt
bemutatta a szakembereknek és a szélesebb közönségnek a két
épületegyüttes régészeti kutatásának legújabb eredményeit.
Ez a kiállítás már megjárta azóta Budapestet is, és március
5-étől június 13-áig az esztergomi Keresztény Múzeum emeleti
termeiben látható Erdély ezeréves püspöksége – A
gyula-fehérvári Szent Mihály-székesegyház és érseki palota
kutatása és helyreállítása címmel.
A hagyomány
szerint a gyulafehérvári püspökséget Szent István király
alapította 1009-ben. A gyulafehérvári püspöki, majd
fejedelmi, végül 1991 óta érseki palota első írásos említése
1287-ből való. A 15. századig folyamatosan újabb szárnyakkal
bővítették. 1542 után a Budáról menekülő királyi család
otthonra lelt falai között. A fejedelemség időszakában épült
többek között a ma is látható kaputorony. A visszatérő püspökség
újabb átalakításokat végzett az épületen. A gyulafehérvári
vár délnyugati szeglete – a mai püspöki palota –rendkívül
gazdag a múlt emlékeiben, hiszen 2000 éven át megszakítás nélkül
lakott terület volt. A kiállítás célja így főleg az, hogy
megmutassák: miként járult hozzá a régészet a gyulafehérvári
vár délnyugati szeglete történetének megismeréséhez. Nem
csak a feltárt tárgyakat állították ki, hanem bemutatták az
ásatások során készített fényképfelvételeket, valamint a
kutatott épületekre, romokra vonatkozó forrásokat is.
Az esztergomi
Keresztény Múzeum emeletén két teremben láthatók a gyulafehérvári
ásatással kapcsolatos tárgyak, poszterek – melyeken nyomon
lehet követni miért, hogyan és hol végezték az ásatásokat.
A kiállítási anyagokból megtudhatjuk, hogy Gyulafehérvár
egyedülálló régészeti lelőhely, hiszen kedvező földrajzi
helyzetének köszönhetően a város többször volt hatalmi központ.
A vár kezdetei a római korba nyúlnak vissza, amikor a Maros
teraszán építeni kezdték a légió XIII. Gemina táborát. Ezt
a castrumot hasznosították a későbbi korokban a Magyar Királyság
és az Erdélyi Fejedelemség céljai szerint. Tehát a középkori
várat a római castrumra építették rá, jelentős mértékben
felhasználva annak kerítőfalait. E falakon belül kapott helyet
a székesegyház és a püspöki palota – ami 150 évig
fejedelmi központként működött. A jelenlegi székesegyházat
a 12-13. században építették egy régebbi templom helyén.
Kora egyik legszebb és legfontosabb építészeti emléke Európának
ezen a táján, mely ma is őrzi eredeti építészeti jegyeit.
Maga a székesegyház a 14. századra nyerte el nagy vonalakban a
jelenlegi formáját. Akkorra a jelenlegi püspöki palota északi
szárnya már állt, mintegy lezárva a vár belső területeiből
a püspökség számára elkülönített részt. A templomban található
Hunyadi János kormányzó, Szapolyai János király, Izabella királyné
és János Zsigmond, az első erdélyi fejedelem síremléke, továbbá
a püspöki sírboltban nyugszik Márton Áron püspök is.
Már a 19. század
közepétől a művészettörténeti, műemlékvédelmi érdeklődés
középpontjába került a pompás székesegyház. A váregyüttes
modern kutatása csak a 20. század elején kezdődött, viszont
Posta Béla ásatásait és Möller István helyreállítási munkáját
megszakította az I. világháború, és kutatási eredményeiket
sem sikerült teljes egészében közzétenniük. A Keresztény Múzeumban
most látható egy nagyméretű makett a székesegyház 1907-ben
és 1908-ban feltárt részleteiről, melyet Möller készített
gipszből 1909-ben. Az 1960-as évektől kezdve 1977-ig folytak ásatások
a székesegyházban és környékén. Az eredményeket azonban nem
ismerjük. Az akkori ásatások célja az volt, hogy a rómaiakat
valamilyen mesével összekösse a románokkal. Teltek az évek és
a ’90-es években indult meg a székesegyház és a palota együttes
helyreállítása. Módszeres ásatásokra nem kerülhetett sor,
viszont a székesegyház és a palota helyreállítását előkészítendő
folytak a leletmentések azokon a részeken, amelyeken földmunkákat
irányoztak elő a tervezők. Ezek a leletmentéses ásatások a
dr. Daniela Marcu régész által vezetett, a Teleki László Alapítvány
közvetítésével magyarországi intézmények és alapítványok,
illetve a helyreállításokban érdekelt főegyházmegye támogatásával
folytak és folynak.
A kiállítás tárgyai
között láthatunk népvándorlás kori leleteket, kályhacsempéket
a fejedelmi palota környezetéből, sírmellékleteteket a székesegyház
melletti temetőből, pénzeket, fajansz és habán falicsempéket.
A kiállításon láthatók a fejedelmi palota mára elpusztult
fogadószobáját díszítő, a 17. században Konstantinápolyból
hozatott izniki fajansz csempék most feltárt töredékei is. A
legszebb, s a bemutatott tárgyak közül kiemelkedik egy Szent
Katalint ábrázoló parányi szobrocska a 15. század közepéről.
Ez egy aranyozott ezüst alkotás, és feltehetőleg nagyszebeni műhelyben
készült. A másik teremben egy rövid filmet tekinthetnek meg az
érdeklődők: Jakubinyi György, gyulafehérvári érsek meséli
el az egyházmegye történetét. A legérdekesebb a Lázói-kápolna
és alapítójának, Lázói (egyes források szerint Lászói, Jászai)
telegdi főesperes, gyulafehérvári kanonok históriája. A művészetpártoló
Lázói János tanulmányait Itáliában végezte, majd a római
Szent Péter Székesegyház magyar gyóntatója lett. Műértésének
nemcsak a ma is a gyulafehérvári székesegyház oldalán
1512-ben épült, címerével díszített Lázói-kápolna beszédes
bizonyítéka, hanem szentföldi zarándoklataival is maradandó
emléket hagyott maga után. A magyar egyházi zarándokoknak a
szent helyek látásán kívül más, rejtett céljuk is volt: az
idegenbe hurcolt és legtöbbször a hittagadásra kényszerített
magyar hadifoglyok felkeresése és megvigasztalása. Lázói János
később, mint lelkes magyar ember haló porában is magyar környezetben
kívánt nyugodni. Ezért temetkező helyül a Coelius hegyén lévő
pálos templomot, a San Stefano Rotondot választotta. A művészien
faragott márvány sírlapon – féldomborműben – a halott életnagyságú
alakja látható. A halott lábánál elegáns – valószínűleg
maga készítette – latin disztichonban megírt vers megkapja az
olvasó lelkét: „ki a jeges Dunánál jött a világra, / Látod,
utas: római sír takarja. / Nincs min csodálkozz, ha arra
gondolsz: / Róma volt és marad mindnyájunk hazája.” Ezzel az
utolsó sorral reklámoznak sok-sok római zarándokutat, ám azt
elfelejtik hozzátenni, mindez egy magyar kanonok verséből való…
A Keresztény Múzeum
földszinti termeiben látható egy ún. kísérőkiállítás,
Mudrák Attila fotóművészé,
A gyulafehérvári székesegyház képekben címmel. Mudrák
Attila fényképei a tudományos feldolgozás szakszerű segítésén
túl a szakrális tér lélekemelő hangulatát, a képzőművészeti
részletek szépségét közvetítik a látogatók számára. A
mostani esztergomi kiállítás anyaga jól példázza, hogy ha követjük
Isten tanításait, s úgy is élünk, építkezünk, akkor nemzetünk
megmarad.
Medveczky Attila
|
