vissza a főoldalra

 

 

 2011.04.22. 

MKP-KONGRESSZUS–NAGYMEGYER III.

Meg kell szerezni az autonómiához a magyar közösség támogatását

–A Magyar Fórum szerkesztősége nevében gratulálok Berényi Józsefnek, az MKP elnökének, újraválasztásához! Beszédében kiemelte, hogy jó lenne, ha olyan elnökség alakuljon meg, amely nemcsak magyarságában elkötelezett, de dinamikus, ötletgazdag, összetartó és ambiciózus. Ilyen elnökség jött létre?

 –Köszönöm szépen! Erre még nem tudok konkrét választ adni, mert új tagok is kerültek be az elnökségbe, így nem tudhatom előre, hogy milyen lesz a munkájuk, de elégedett vagyok a grémium összetételével.

 –Csak a kongresszus munkájának elején derült ki, hogy Csáky Pál nem szeretné, ha jelölnék az elnöki posztra. Megkönnyebbült, amikor ezt meghallotta?

 –Nem, mert szívesen vettem volna, ha van kihívóm. Nem igazán jó dolog egyedüli jelöltként megmérettetni magam, mert úgy gondolhatják: mivel nem volt más választás, ezért szavaztak rám ilyen sokan. Ugyanakkor többen arra a következtetésre jutottak: az MKP jelenlegi helyzetét figyelembe véve okosabb dolog, ha a kongresszuson nem történik konfrontáció a párt egyik vezető tisztségében – az elnök és az országos tanács elnöke posztján – sem. Így csak az alelnöki posztokért alakult ki verseny.

 –Arról is beszélt: javítani kell politikájuk mediális megjelenítésén. Milyen eszközzel?

 –Sokan tanácsolják nekünk, hogy az internet világában még vannak kihasználatlan területeink. Azzal példálóznak, hogy a jelenlegi kormánypártok a választások előtt nagyon jól használták az internet által nyújtott lehetőségeket. Azt a hátrányt pedig, ami a szlovákiai médiában ér minket, a választókkal való közvetlen kapcsolattartással tudjuk valamennyire leküzdeni. Jelenleg nagyon sok polgármesterünk, helyi képviselőnk és kb. 8500 tagunk van; s nekik kéne biztosítaniuk azt, hogy szakmai alelnökeink fórumokat tudjanak tartani az adott településeken.

 –A kongresszuson megemlítette, hogy az MKP belépett a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsba. Létezik a pártnak autonómiakoncepciója? Illetve, az autonómia gondolata mennyire elterjedt a felvidéki magyarok között?

 –Születtek ilyen jellegű koncepciók még a ’90-es években,s a párt stratégiai programjában is megjelenik az autonómia. Ahogy a zárszóban megfogalmaztam, el kell érni, hogy a felvidéki magyarok ezt a célkitűzést felvállalják, azonosuljanak vele, s ne higgyenek azoknak, akik az autonómia gondolatát valamilyen extrém, radikális, országot szétverő ideának titulálják. Nagyon sajnálom, hogy nem minden magyar politikus vállalja föl ezt a küzdelmet, sőt beáll azok sorába, akik azt mondják, ez egy extrém megoldás. A mi feladatunk most, hogy az autonómiához megszerezzük a felvidéki magyarok többségének támogatását.

 –Parlamenten kívüli pártként a továbbiakban is kritizálják a kormány tevékenységét?

 –Természetesen, az előző nyolc hónap alatt is folyamatosan véleményeztük a kormány munkáját. Annál is inkább, mert a kabinet programjában vannak meghirdetett célok a kisebbségi kérdések megoldására, de azt látjuk, ezek nem valósulnak meg.

 

Medveczky Attila