vissza a főoldalra

 2011.08.05. 

Morvai egyetért a cionizmust éltető Strachéval

Morvai Krisztina minden héten szerepel a magyar televízió reggeli műsorában. Most, meglehetősen kellemetlen szerepben. Meg kell magyarázni valahogy a megmagyarázhatatlant. Ahogy azt elsőként megírtuk: az Európai Parlamentbe a Jobbik listáján bejutott képviselő belépett egy olyan páneurópai pártba, melynek a többi tagja nyíltan szimpatizál Izraellel, az izraeli politikával és egyértelműen állást foglal az iszlám, illetve a palesztinokkal szemben. Morvainak, mint „magunkfajtának” építették fel politikai legendáját. Indulásakor éppen mint a palesztin nők jogaiért kiálló jogász, az ENSZ bizottságának tagja jelent meg a közéletben, akit csak azért távolítottak el a nemzetközi szervezetből, mert kritizálta Izrael politikáját. Ekkor keletkezett az elhíresült és a jobboldali közönségben szimpátiát kiváltó magunkfajtázás. Csűrhetjük, csavarhatjuk, a Morvai-féle magunkfajtázás lényegében azt jelentette, hogy magunkfajta, azaz nem-zsidó. Tette ezt egy részben zsidó származású nő, aki Baló György feleségeként természetesen könnyedén jutott tévés szerepléshez.

Az így megszerzett ismertség nem csak Morvai, de az egész Jobbik felépítésében kulcsfontosságúvá vált. A jobboldali közönség egy részében azt a képzetet keltette, hogy ha egy az ELTE jogi karán tanító, nemzetközi tapasztalattal rendelkező jogász odaáll a szedettvedett társaság mellé, akkor ezekre mégiscsak érdemes figyelni. Ez és az azóta is tisztázatlan eredetű hirtelen tőkeinjekció tette lehetővé, hogy a Jobbik az európai parlamenti választáson sikerrel szerepeljen. Most azonban más szelek fújnak. Európában, de az egész világon a pénzügyi körök és a szuverén államok közötti csata fordulóponthoz ért. Strauss-Kahnt, az IMF vezetőjét nemi erőszakért őrizetbe veszik egy bevándorló szobalány vallomása alapján. Ez önmagában is beszédes. Természetesen nem a világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi emberének nemi vehemenciáját, erőszakosságát, mondhatni önkényúri természetét vonom kétségbe, sokkal inkább azt, hogy a szobalány, vagy beosztott kényszerítése önmagában elegendő az IMF-vezető bukásához. Most sorra jelentkeznek a korábbi áldozatok, akik akkor, amikor a háború várható győztese egyértelműen a pénzügyi oldal volt, jól felfogott érdekből hallgattak. Miután Strauss-Kahn közéleti emberként megsemmisült, a vádakat bizonyítottság hiányában ejtették. Maradt még a régi dicsőségből. Csakhogy a pénzügyi rendszer és a mögötte álló emberek, a nagybefektetők, az államok felett álló pénzügyi oligarchák profitmaximalizálási törekvései az újabb kiszámított válság felé sodorták a világ gazdaságait. A forgatókönyv szerint a szuverén államok letérdelnek a válságtól, tovább erősödik a fiskális politika, tovább folynak a dollármilliárdok az államtól a pénzintézetek felé és végsősorban az államadósság rémével, a leminősítésekkel az állam elbukik a küzdelemben. Csakhogy más történt. Magyarországon a törvényhozás több mint kétharmadát egy nemzetben és államban gondolkodó politikai erő szerezte meg. Orbán egy új, eleddig elképzelhetetlen megoldással állt elő. A változatosság kedvéért mi lenne, ha a bankok, a biztosítók, azaz a pénzügyi rendszer fizetne. Óriási felháborodás söpört végig a tőkekötött pártokon és filozófusokon.

(Az érdekesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy 1956-ban Soros György filozófusként tevékenykedett az Egyesült Államokban.)

Az Európai Unió és a vezető államok képviselői bejelentették, hogy lényegében Orbán megoldását adaptálják a görög válságra. Fizessenek a bankok, tanúsítsanak önmérsékletet és finanszírozzák a görög államadósságot alacsonyabb kamatok mellett, hosszabb futamidővel. Ez egy olyan új helyzet, mely feltételezi, hogy az elkövetkező időszakban csak azok a politikai erők, azaz pártok tudnak labdába rúgni, melyek a harcban az állam mellett állnak és kritizálják a globális pénzügyi köröket. Ezért van jelentősége – Izrael esetleges uniós tagsága mellett – most a Heinz-Christian Strache által gründolt páneurópai pártnak, melynek Morvai Krisztina a tagja. A globális pénzügyi rendszert kritizáló politikai erők eleddig vagy a spektrum bal, vagy jobb szélén voltak megtalálhatóak. A baloldal, a 68-as párizsi diáklázadás, a Szovjetunió által pénzelt nyugati kommunista pártok örökségét vállalja és leginkább abban a többségi társadalom számára ismeretlen közegben létezik, melyet Magyarországon a Tilos rádió, vagy az ANTIFA jelenít meg.

A másik oldalon a radikális vagy szélsőjobboldali pártok voltak megtalálhatóak. Ezek közös bélyege az antiszemitizmus, mely eleve szalonképtelenné tette őket, függetlenül az adott párt mondanivalójától, valós vagy vélt antiszemita nézeteitől. A jelentős változás, amit a Fidesz hatalomra kerülése és főleg az Orbán-kormány tevékenysége okozott, hogy egy középen álló, az antiszemitizmussal csak nagyon erőltetetten vádolható politikai erő, nem szavakkal, hanem tettekkel fordul szembe a pénzügyi rendszerrel. Nem ész nélkül, hanem megalapozottan annyit követel, amennyit lehet. Ráadásául, a Soros-mintájú filozófusok némi sivítozása után a pénzügyi rendszer megadja magát. Ez a minta végigsöpörhet Európán és előfordulhat, hogy az Európai Néppárt – melynek Orbán az alelnöke – több tagja hasonló politikát követ. Márpedig akkor a háború kimenetele eldőlt. Hitelesen a pénzügyi rendszerrel szemben csak azok a pártok tudnak fellépni, vagy legalábbis azok tudnak politikai tőkét kovácsolni a pénzügyi rendszer kritikájából, melyek ezt korábban is – tehát a fordulat előtt is - megtették. Itt jöttek képbe az egykoron leantiszemitázott pártok. Heinz-Christian Strache az FPÖ-vel, illetve az új páneurópai pártot létrehozó többi politikai erővel megérezte a változás szelét. Vagy megsúgták neki. Mindenesetre az antiszemita billog nyomát eltakarandó, több rétegben csavarták magukra a tálitot, a zsidó imaköpenyt és nemcsak a valóban szélsőséges, militáns zsidó vonalat erősítő Liberman külügyminiszternek, de még az izraeliek szerint is súlyos telepeseknek is hűségesküt tettek (lásd. MF 2011 29. és 30 szm. 20. oldal) A siker nem is maradt el. Az Európai Parlament elismerte az Európai Szövetség a Szabadságért formációt parlamenti pártként, így a 370 ezer eurós éves támogatás kifizetésre kerülhet. Ezzel megindulhat a néppárti vonal mellett egy konkurens politikai erő kiépítése, mely 2014-ben ellensúlyozni hivatott a várható néppárti előretörést.

Morvai Krisztina ezt pontosan tudja. Csakhogy az Izrael- barát, a cionizmus mellett elkötelezett politikai pártban való részvétel egyelőre nehezen igazolható a Jobbik-szimpatizánsok előtt. Némi agymosásra volna még szükség, hogy mindenki elfelejtse a Morvai által megidézett kis metélt farkincákat, vagy a palesztin kendőket, melyeket oly előszeretettel hordott.

Így aztán némi felháborodással vágta oda Betlennek az M1-en, hogy kilép a pártból, de csak azért, hogy a sajtó ne háborgassa. Ezek szerint elfogadhatónak tartja az Európai Szövetség a Szabadságért irányvonalát, a cionizmussal, a telepesek támogatásával és iszlámellenességével együtt. Különös tekintettel az évi 370 ezer euróra, egyelőre nagyobb összegekben nem fogadunk arra, hogy Morvai valóban elhagyja a pártot.

Csorja Gergely