vissza a főoldalra

 

 

 2011.08.12. 

Szervezetten a kettős állampolgárság mellett

Komáromban megkezdődött a magyar állampolgárság tömeges, nyílt kérelmezése. Szeptember elsején a kettős állampolgárság melletti szimpátiatüntetés lesz a városban. Az aláírásgyűjtés már megkezdődött.

 Az MKP ifjúsági szervezete, a VIA NOVA ICS, valamint további komáromi székhelyű ifjúsági szervezetek, a Te Ügyed Kör (TÜKör), az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás és a Magyar Megmaradásért mozgalom képviselői ma három nyelven tartott - magyarul, angolul és szlovákul - sajtótájékoztatón jelentették be, szervezett lépéseket tesznek az alkotmányellenesnek tartott szlovák állampolgársági törvény ellen. Többen közülük a sajtótájékoztatón látták el aláírásukkal a magyar állampolgárságot igénylő nyomtatványt. Valamennyien hangsúlyozták, ragaszkodnak a szlovák állampolgársághoz is, annak ellenére, hogy a 2010 májusában elfogadott szlovák jogszabály ezt kizárja.

A sajtótájékoztató vendége volt Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, valamint Gubík László, aki néhány héttel ezelőtt tette le a magyar állampolgársági esküt, a szlovák állampolgárságát pedig nem kívánja feladni.

A sajtótájékoztatón megkezdődött az aláírásgyűjtés a kettős állampolgárság lehetősége mellett. A petíció felszólítja az illetékes hatóságokat, hogy ne zaklassák állampolgársági ügyekkel a polgárokat, és azokat, akiket emiatt bántódás ért, kárpótolják.

Szeptember elsején szimpátia-tüntetés lesz Komáromban a kettős állampolgárság intézményének támogatására.

Berényi József közölte, az MKP kiáll azon személyek mellett, akik a magyar állampolgárság igénylése miatt valamilyen hátrányt szenvedtek. Újságírói kérdésre elmondta, hogy a Most-Híd csak Gubík László nyilvánosságra lépését követően kezdte aktivizálni magát, pedig erre korábban is lehetősége lett volna. Berényi még január 3-án benyújtotta magyar állampolgársági kérvényét.

 Nyilatkozat a magyar állampolgárság kérelmezéséről

Mi, a Szlovák Köztársaság szabad és független polgárai ezennel kijelentjük, hogy elutasítva a megfélemlítés és a múlt századi diktatórikus üldözéseket idéző törvényi szabályozást, szabad elhatározásunkból a polgári engedetlenség eszközeivel hívjuk fel a szlovákiai közvélemény és az európai közösség figyelmét az országban érvényes hátrányosan megkülönböztető, alkotmányellenes joggyakorlatra.

A hatályos, 250/2010-es T.t. számú, állampolgárságot szabályozó törvény alkotmányellenes, értelmetlen módon szembe megy a 21. századi európaiság szellemével, és durván sérti a Szlovák Köztársaság polgárainak érdekeit, ezért aki megfogalmazta, hatályba helyezte, vagy továbbra is hatályban tartatja és végrehajtatja annak betűjét, az a demokratikus elvek és a szabad polgári társadalom ellen vét, vétett vagy véteni fog.

A most felnövő fiatal generációk számára teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan egy olyan törvény, mely az ország saját állampolgárait kriminalizálja azért, mert azok szabad akaratukból élnek a civilizált világ már régóta bevett, kipróbált és teljesen természetes intézményével: a kettős, vagy akár többes állampolgárság eszközével. Egy olyan állam, amely egy ostoba és rövidlátó törvényi szabályozás miatt képes akár tömegesen is megszabadulni saját állampolgáraitól, adófizetőktől, családoktól, és hajlandó lesz lemondani olyan értékes kettős állampolgárokról, mint például jeles sportolók, tudósok, művészek, közgazdászok, sikeres üzletemberek vagy feltalálók, önmaga érdekei ellen vét, és képtelen módon éppen saját létét veszélyezteti, önmagát számolja fel.

Ezt megelőzendő a mai naptól kezdve nyilvánosan és csoportosan fogjuk kérelmezni egy másik ország állampolgárságát, mellette pedig a végsőkig ragaszkodunk a meglévő szlovák közjogi kötelékünkhöz is, és megküzdünk érte akár a legfelsőbb emberi jogi ítélőszékek előtt.

Kezdeményezünk egy aláírásgyűjtést, melyben kéréssel fordulunk a szlovák törvényhozás képviselőihez és a belügyminisztériumhoz, hogy segítsenek megszüntetni ezt az értelmetlen és káros törvényi szabályozást.

Mi ebben az országban születtünk, itt nőttünk fel, és továbbra is itt kívánunk boldogulni, tartós értékeket teremtve a szlovákiai társadalom számára, ezért nem fogadjuk el, hogy csak azért, mert kulturális, érzelmi vagy egyéb okokból egy másik ország állampolgárságát is felvesszük, minket bárki kitagadjon a Szlovák Köztársaság közjogi kötelékéből!

Szlovákia térjen vissza az európai útra!

 Kelt: 2011. augusztus 9-én, Komáromban.

 A mozgalom kezdeményezői és a nyilatkozat megfogalmazói:

A Via Nova ICS regionális vezetősége

Egy Jobb Komáromért polgári társulás

T.Ü.Kör polgári társulás

Magyar Megmaradásért mozgalom

 Petíció a kettős állampolgárság újbóli lehetővé tételéért és az alkotmányellenes törvény alapján zaklatott személyek kárpótlásáért

 A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2010. május 26-án a Szlovák Köztársaság állampolgárságáról szóló Tt. 40/1993 számú törvényt olyan rendelkezésekkel egészítette ki, amelyek értelmében 2010. július 17-t ől a Szlovák Köztársaság állampolgárai számára elérhetetlenné vált a többes állampolgárság A törvénymódosítás következtében annak a szlovák állampolgárnak, aki szabad akaratából felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan megszűnik a Szlovákiával addig fenntartott közjogi viszonya, azaz: elveszíti a szlovák állampolgárságát.

A Szlovák Köztársaság Alkotmánya 5. cikkelyének (2) bekezdése kimondja, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától. Ezért, azokat a személyeket, akik egy másik ország állampolgárságának felvétele után sem hajlandók megválni a szlovák állampolgárságtól, a Szlovák Köztársaság Alkotmányával ellentétes tartalmú jogszabály alapján fosztják meg szlovák

állampolgárságuktól.

Ezt a jogállamiság szempontjából tarthatatlan állapotot a lehet ő legrövidebb időn belül meg kell szüntetni. Éppen ezért, a Szlovák Köztársaság Alkotmányának 27. cikkelye és a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának a petíciós jogról szóló Tt. 85/1990 számú, többször módosított törvényének 1. §-a alapján az alábbi petícióval fordulunk a Szlovák Köztársaság Kormányához és a Szlovák Köztársaság Nemzeti

Tanácsához :

1.) A Szlovák Köztársaság Kormánya vagy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselői kezdeményezzék, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa pedig ennek megfelelően helyezze hatályon kívül a Tt. 250/2010 számú törvénymódosítással bevezetett rendelkezéseket, különös tekintettel az állampolgárságról szóló törvény 9. §, (16) bekezdésére, mivel az véleményünk szerint ellentétben áll a Szlovák Köztársaság Alkotmánya 5. cikkelyének, (2) bekezdésében foglaltakkal és általában véve a jogállamiság elvével. A hatályon kívül helyező törvénymódosítási javaslat benyújtásában különös felelőssége van a Szlovák Köztársaság Kormányának, amely erre a kormányprogramjában tett ígéretet.

2.) Akit a kifogásolt törvényi rendelkezések alapján, akaratától függetlenül már megfosztottak állampolgárságától, zaklattak vagy kiszabták rá a 3319 euró összegű pénzbüntetést, azt a törvényben kárpótolják a szlovák állampolgárság visszaadásával, továbbá erkölcsileg és anyagilag is.

3.) A kifogásolt módosítás visszavonásáig a szlovák belügyi szervek és más állami szervek tartózkodjanak az érintett személyek zaklatásától.

 

(forrás: felvidek.ma)