vissza a főoldalra

 

 

 2011.08.12. 

Látványpolitikát folytat a „felfüggesztett” polgármester

Megfosztotta a dombóvári képviselő-testület július 26-ai rendkívüli testületi ülésén két társulási tanácsban vállalt pozíciójától Szabó Lorándot. A közgyűlés szerint elfogadhatatlan, hogy a két év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt hajdan MSZP-s, jelenleg független polgármester bármiféle önkormányzati tisztséget betöltsön. Szabót hivatali visszaélés mellett kétrendbeli, részben folytatólagosan, különösen nagy értékre –210 millió forint – elkövetett sikkasztásban is bűnösnek mondta ki a Pécsi Ítélőtábla. Az üggyel kapcsolatban Nagy Rolandot, a dombóvári képviselőtestület Fidesz-frakciójának vezetőjét kérdeztem.

  – Ez nem egy jogerős bírósági ítélet. Miért nem vártak döntésükkel annak meghozataláig?

  – Mindez egy hosszú folyamat eredménye. Már a nem jogerős ítélet meghozatala előtt is néhány tisztségéből kénytelenek voltunk visszahívni Szabó Lorándot, mert munkájáról negatív visszajelzéseket kaptunk. Többen jelezték, nem tudnak vele együtt dolgozni. A Pécsi Ítélőtábla döntése tette föl az i-re a pontot.

 – Ha jól tudom, a polgármester megtámadhatja a testület döntését, ezt meg is tette?

 – Ez nála természetes. Nagyon sok testületi döntést támadott meg azzal, hogy sérti az önkormányzat érdekeit. Természetesen igen szubjektív fogalomról van szó. Előfordult, hogy Szabó úr egy testületi ülés 8-10 döntését is megtámadta. A testületi határozat után három napja van a polgármesternek a döntés megtámadására, s ezután tizenöt napon belül kell újra összehívni ebben a témában a testületi ülést. Ez meg is történt.

 – Amennyiben a következő testületi ülés ugyanazt a döntést hozza, akkor az önök döntése ellen nincs apelláta?

 – Nincs, és ez is mutatja, hogy csupán időhúzásról van szó.

 – Ez a két társulási tanácsban való részvétel pénzzel is jár, vagy társadalmi státusz?

 – Ezek nem járnak pluszpénzzel.

 – Kik szavaztak az önök döntése ellen?

 – A jobboldali képviselők mindegyike támogatta, a két MSZP-s és a polgármester úr vi-szont nemmel szavazott.

 – Amennyiben jogerőssé válna a felfüggesztett börtönbüntetés, akkor le kéne mondania a polgármesternek, és új választás kell kiírni?

 – Én nem vagyok jogász, így csak a város jegyzőjére tudok hivatkozni. Egyébként a jogá-szok közt sincs egységes álláspont ebben a kérdésben. A jegyző úr szerint, ha a Legfelsőbb Bíróság véleménye megegyezik a Pécsi Ítélőtábla döntésével, akkor az összeférhetetlen lesz Szabó úr önkormányzati pozíciójával, és le kell mondania.

 – A nem jogerős ítélet szerinti sikkasztást Szabó az önkormányzat kárára követte el?

 – Polgármester úr folyamatosan arra hivatkozik, hogy az önkormányzat semmilyen kárt nem szenvedett és ö maga semmilyen előnyhöz sem jutott. A Pécsi Ítélőtábla is hasonló véleményen volt, ezért is a legminimálisabb büntetést szabta ki. Ennek ellenére a mi véleményünk az, hogy a polgármester úr olyan cégeket támogatott, melyek nem tudtak önerőt felmutatni, és a támogatással jogosulatlan előnyre tettek szert a vetélytársaikhoz képest. Az utalásokat ráadásul testületi felhatalmazás nélkül tette, vagyis sajátjaként rendelkezett az önkormányzat vagyonával.

 – Mit gondol, ez az ügy mennyit árt a város presztízsének?

 – Egyértelműen árt. Szabó úr miatt nem először kerül a város a címlapokra, s már ez az ügye is két éve húzódik, és folyamatosan beszámol róla a média. Így országosan nem jó színben tűnik föl a város. Ráadásul ez nem az első eset, amikor időközi polgármester-választásról kell gondolkodni. 2009-ben egy ilyen választást kellett tartani, mert Szabó Loránd lemondott a pozíciójáról, mielőtt rágalmazásért jogerősen elítélték volna.

 – Utoljára június elején beszélgettünk, ám vannak olyan települések, ahol mindig történik valami botrányos. Olvasom: nyílt levelet kíván megjelentetni a dombóvári önkormányzat, amelyben megköveti Hódmezővásárhely önkormányzatát és lakosságát. Mi van ennek a hátterében?

 – Ez a nyílt levél már meg is jelent. Egy energetikai koncepciót szeretett volna elkészíteni a jobboldali képviselőcsoport, és ezzel polgármester úr is egyetértett, mert különböző pályázatokhoz elengedhetetlen, hogy a városnak energetikai terve legyen. Nekünk volt is tervünk arra vonatkozólag, hogy kivel és mennyiért készíttessük el a tervet. Polgármester úr azt mondta: erre nem kell pénzt kiadni, mert a hivatalban az ő szoros felügyelete mellett készül a koncepció. El is készült, de kiderült: mégsem megfelelő, mert a polgármesteri hivatal egyik munkatársa olyan energetikai koncepciót készített, amely nagy részben megegyezik a hódmezővásárhelyivel. Ez a köztisztviselő hölgy, aki összeollózta az anyagot, geográfus végzettséggel rendelkezik, s akkor éppen egy hónapja dolgozott a hivatalnál. Rendkívül kellemetlenül érintett bennünket, és a dombóvári polgárokat, hogy ez a koncepció ráadásul Dombóvár város első emberének – ahogy Szabó úr mondta – „témavezetésével” készült el. Ráadásul az anyag nem csak vásárhelyi koncepciót tartalmaz, hanem miskolcit is. Ezért döntöttünk a nyílt levél megjelentetése mellett.

 – Közben értelmetlen költekezéssel vádolta Szabó Loránd polgármester a helyi képviselő-testület jobboldali többségét. Szerinte meghökkentő, hogy a Fidesz egy olyan napirendet fogadott el, amely szerint a város egy pécsi ügyvédnek havonta 437 ezer forintot fizet azért, hogy az önkormányzat rendelkezésére álljon.

 – Ezt mi nem tartjuk értelmetlennek. Dr. Halmos Péter a mi régiónkban nagyon jó nevű ügyvéd, és olyan ügyekre specializálódott, amire mi önkormányzaton belül szakembert nem tudnánk találni. Valóban nem olcsó ez a tiszteletdíj, de vannak olyan ügyek, melyekben, ha sikert ér el az ügyvéd úr, akkor ennek többszörösét is visszahozhatja a város számlájára.

 – Július közepén a polgármester úr a dombóvári fejlesztésekről és beruházásokról nyilatkozott. Miszerint, azok mennyit használtak a városnak. Ön szerint ez nem felel meg a valóságnak?

 – Szabó úr 2002 és 2009 közt volt először polgármestere a városnak. Azt nem tagadja senki, hogy hét év alatt voltak látványos fejlesztések a városban. Szabó Loránd remek látványpolitikát folytat, és nagyon jó a marketingje, kommunikációja. Így az egyik legfontosabb feladatának a médiában való szereplést tartja. Sokan így a szökőkutakról, térkövezésekről, parkosításokról azt hihetik, hogy valóban fejlődött a város. Nyilván ezekre is szükség van, de hozzá kell tenni, hogy mindez csak hitelekből, és kötvények kibocsátásával valósulhatott meg. A fejlesztésekhez tehát pályázni kellett, s ezekhez az önrészt csak kötvények kibocsátásával tudták megteremteni. A látványos beruházások anyagilag viszont nem stabilizálták a város helyzetét és ennek is a következménye, hogy jelenleg hozzávetőlegesen 2 milliárd forintos hiánnyal számolhatunk.

 

Medveczky Attila